19 dec Babanapló apaszemmel 2. Házi tigris és gyerekszáj
Babanapló apaszemmel:
2. Házi tigris és gyerekszáj
Világéletemben lelkiismeretes kézmosó voltam. Gyerekkoromban a szüleim tereltek ebbe az irányba, a későbbiekben pedig a gyógyszerészi hivatásomból adódóan lett így. Három évvel ezelőtt mégis úgy alakult, hogy egy tigriscsíkos, narancsszínű kiscicával leptem meg a feleségem. A macskaszőr számomra felért a privátszférám ellen elkövetett merénylettel. Ágnes viszont nagyon szeretett volna egy pihe-puha, lélekmelengető szőrmókot. Mici hamar belakta a házat és ugyanakkor minket is, megfűszerezve életünket a mindenhonnan előkandikáló, rakoncátlan szőrszálakkal. A kis kandúrral megbarátkoztam (a szőrszálaival nem fogok). De amire ő is lenyugodott és felnőtt cicasorba lépett, újra változott minden: megtudtuk, hogy egy kis pocaklakóval fog bővülni a családunk! Ekkor kerített egy égető kérdés a hatalmába: hogyan fog megférni egy elkényeztetett szobacica a mi várva várt kislányunkkal?
Sokan ellenezték és mindenféle rémisztő történetekkel riogattak. Nem volt légből kapott, volt valóságalapja. Jó szándékkal és aggodalmukat kifejezve tették mindezt. Persze bennem is növelve ezzel a feszültséget. Mások viszont próbáltak megnyugtatni, hogy sok gyerek nőtt fel még háziállat mellett. Ez némiképp javított is a mérlegen, de belső vívódásom ellen nem igazán tudott mit tenni. Nem feltétlenül a macskaszőr aggasztott, hanem sokkal inkább az, hogy Mici hogyan fog viszonyulni az új családtaghoz. Az egyik variáció azt volt, hogy jól fogadja, talán tartani is fog tőle, a másik véglet pedig az volt, hogy féltékeny lesz rá, ellenségnek tartja majd, hisz most nem ő fogja kapni azt a sok törődést és gondoskodást. És akkor már csak hab a tortán, amiről nem volt tudomásunk:
hogy hogyan vélekedik minderről a macska?
Nyilván feleslegesen pánikolni és megválni Micitől nagy szívtelenség lett volna. Hozzánk nőtt, mi is hozzá, a szívünk szakadt volna bele. Ezért másképp álltam a dologhoz. Amíg Zselyke még pocaklakó volt, én közben azon szorgoskodtam, hogy mire megszületik, Micivel olyan kapcsolatba kerüljek, aminek köszönhetően majd nem fogja azt érezni, hogy háttérbe szorult, ha a feleségem nem foglalkozik annyit vele. Persze nehéz elnyerni egy állat bizalmát, főleg egy macskáét, és ha nem is sikerült teljesen, de a lehető legjobb barátságba kerültünk. Közben pedig Mici is kezdett ismerkedni a pocaklakóval. Sokszor aludt feleségem pocakján, és amikor Zselyke már nagy lett, meg-megbökte a cirmost. Mici ilyenkor meglepődve nézte, hogy mi mozog, majd arrébb húzódott. Aztán egyre több változás jött. Elkezdtük átalakítani a gyerekszobát, ami eddig a macska bűnbarlangja volt. Hosszasan elnézett minket, miközben tettünk-vettünk. Nem értette, hogy mi, de abban tejesen biztos volt, hogy valami egészen rendhagyó történik. Zselyke születése előtt egy héttel, teljesen lezártuk a gyerekszobát, próbáltuk szőrmentesre varázsolni. Majd eljött a nagy nap és felpörögtek az események. Felbolydult a világ körülöttünk. Aztán amikor az én lelkem szele is megcsillapodott kicsit és végre volt időm foglalkozni vele (amíg Ágnes és Zselyke az újszülött osztályon vártak a kilépőre), megmutattam neki a gyerekszobát. Csak figyelt az ölemből és minden végignézett. Szerintem akkor tudatosult benne, hogy ez már nem az ő szobája.
A nagy találkozás ideje öt napig váratott magára, de végül a hatodik nap reggelén eldőlt, hogy kiscsaládunk elválasztott tagjai végre egyesülhetnek. Kíváncsian vártuk a cica reakcióját, hisz előzőleg elhoztam Zselyke egyik használt ruhácskáját és odaadtam neki, ismerkedjen az új illattal. Nem volt vele túl barátságos. Van az a tipikus mozdulat, egy fajta dörzsölődés, simulás, amellyel egy macska a magáévá tesz. Ez nem történt meg a ruhadarabbal, és kicsit aggasztott a dolog. Végül, mikor beléptünk az ajtón, Mici egészen természetesen, macskákhoz illően reagálta le az új helyzetet: engem jóbarátként köszöntött (hisz napokig én voltam a szolga, aki enni ad), a feleségemre megvetően, lesújtó pillantással nézett, amiért elhagyta, Zselykével kapcsolatosan pedig úgy tett, mintha észre sem vette volna. Így zajlott le az első találkozás!
Nap telt nap után, végül Mici figyelmét is felkeltette a gyereksírás. Amikor aludt vagy csendesen nyöszörgött, Mici is közelebb merészkedett, hajtotta a kíváncsiság. De jaj neki, mikor Zselyke kieresztette a hangját, iszkolt a szobából, megállt az ajtóba és a küszöbről, tisztes távolságból nézte, hogy mi fog kisülni ebből. Ezzel bebizonyosodott számunkra, hogy Mici fél, vagy legalábbis tart a kis jövevénytől, és nem fogja túl sok érdeklődéssel elhalmozni. Fellélegeztem. A háziállat egyéb veszélyeiről pedig a családorvosunk nyugtatott meg. Ha a háziállat be van oltva, féregtelenítve van, rendszeresen tisztítjuk az almot és nem jár ki a házból, vagyis szobacica, nincs amitől tartanunk. Mivel Mici esetében ezek az elvárások maradéktalanul teljesülnek és a kondíciók is megfelelőek, orvosilag is zöld utat kaptunk!
Most már négyen vagyunk egy család, és annak ellenére, hogy Micinek néha szaladgálni van kedve és közben Zselyke sír, a feleségem a kislányunkhoz szalad megetetni, én pedig a félbe szakított ebédet próbálom a macskától megmenteni (nem számolva a cicaszőrt és szagos pelenkát), azt kell mondanom, hogy az életünk egészen harmonikus és közben még egy bögre kávéra is van időnk!
Ha tetszett a cikk és szeretnél még ehhez hasonló anyagokat olvasni, támogasd a magazint.
Ha szeretnél hozzászólni cikkünkhöz, látogass el Facebook oldalunkra.
