29 nov Babanapló apaszemmel: 1. Hajnalhasadás
Babanapló apaszemmel:
1. Hajnalhasadás
A nagy várakozás már hónapokkal ezelőtt elkezdődött. A hónapok zöme nyugodtan és mondhatni gyorsan elrepült, s bár az utolsó időszak jóval nehezebben telt, megédesítette a lázas izgalom. Tulajdonképpen kislányunk születése után tudatosult csak bennem igazán, hogy ez idő alatt ő mindvégig velünk volt. A pocaklakó valósággá vált, és nevéhez most már arcot is tudtam csatolni. Zselykével együtt utaztuk át a nyári hónapokat, hegyen, völgyön, vízen át, és buliztunk nagyokat keresztelőkön és esküvőkön egyaránt. Születésnapja meghatározó mérföldkő lett életem kanyargós ösvényén, és ez arra sarkallt, hogy megörökítsem minden egyes percét. Így született meg a babanapló, természetesen apaszemmel.
Most, miközben dédnagyanyám csészéjéből kortyolgatom a zöldteát, az ablakból figyelem a leveleiket elhullató fákat. Nagyon hamar eltelt ez az év, és pont ilyen gyorsan fog az ősz is télbe fordulni. November 10-én reggel, mint akik nagy utazásra készülnek (viccelődtünk is ezen), bőrönddel indultunk a kórházba. Nyilván idegesek voltunk, így kellett valami, ami oldja ezt a feszültséget. Mivel Zselyke császármetszéssel született, az ominózus időpont nem ért váratlanul. Bejelentkeztünk a sürgősségen, majd elindult az a többlépcsős folyamat, mely végül, még ha mesterséges úton is, de kislányunk megszületéséhez vezetett. Amíg Ágnes a műtőben várt a sorára, addig én a váróteremben töltöttem az időt. Közben üzeneteket váltottunk egymással, egészen mókás volt. Most így visszagondolva lehet, hogy így bátorítottuk egymást. A szülés oroszlánrészét természetesen a feleségem élte meg intenzívebben, nekem a nyugtalanság jutott osztályrészül és közben a tehetetlenség súlya nehezedett a vállaimra.
A várakozás hosszú percei alatt egyik kedves orvos ismerősömmel és jóbarátommal találkoztam, aki leült hozzám beszélgetni, jó tanácsokkal látott el és mesélt gyereknevelési élményeiről. Milyen csodás is az élet, pont ezen a napon, pont ebben az órában találkoztam vele. És most figyelj, az ő neve is Zselyke. Véletlen egybeesés, mi más lehetne?
A lassan múló időt végül gyereksírás szakította félbe. Tisztán hallatszott, életerős volt, nem tudtak gátat szabni neki még a vastag falak sem. Ekkor már teljesen biztos voltam abban, hogy Zselyke megszületett! Amikor kihozták a műtőből, hogy az újszülött osztályra felvigyék, én már ott vártam rá. Nagyon pici volt, kis hajas angyalka. Felém fordították, rám mosolygott. Mítosznak tartottam, amikor filmekben vagy a való életben is, az első találkozást sorsdöntő pillanatnak írták le, amikor egy férfiből apa lesz, valamiért úgy gondoltam, hogy ez csak afféle túlzás vagy filmes malőr. És lám, az a mosoly, mely nyilván nem szándékos volt, de én mégis annak találtam, teljesen elvarázsolt. Nemsokára a feleségemet is felvitték az osztályra és elkezdődött egy hosszabb felépülési idő, mely mindennel együtt öt napig tartott. Egyrészt azért, mert a császármetszés utáni lábadozás speciális körülményeket igényel, másrészt kislányunknak is adaptálódnia kellett az új, most már pocakon kívüli környezethez. Kis súllyal született (2450 gramm, 51 cm), melyből jócskán lefaragott születés után. És bár tudtuk, hogy ez teljesen normális, nagyon aggódtunk. Mindehhez még az is hozzájárult, hogy utolsó nap besárgult, kékfény alá kellett fektetni, így csak egy nappal később írták meg a kilépőt. Végül öt nap lábadozás után, hatodik nap délután épen és egészségesen tértünk haza otthonunkba.
Kislányom születése pillanatától egészen a hazatérésig, teljesen felbolydult körülöttem a világ. Úgy hatott rám, mint az amfetamin. Kezdeti izgalmi állapot, amelyben nem éreztem a fáradságot, majd a nap végén annyira kiütött a dolog, hogy a késő délutáni órákat alvással töltöttem. A házi kandúr, Mici ébresztett fel este, már nagyon éhes volt, egész nap nem adtam neki enni. És innentől feje tetejére állt minden, felcserélődött a nappal az éjszakával, későre feküdtem, korán keltem, már aznap meglátogattam nagyszüleimet, babanaplót vásároltam kedvenc könyvesboltomban, fogadtam a rengeteg gratulációt, telefonhívást, a sok jó tanácsot és törődés, amellyel a családom elhalmozott. Két életem, a régi és az elkövetkező új közti tranzitzónában bolyongtam euforikus állapotomban.
Az eddigi életünk, most eltekintve a gyerekvállalástól, azt mondhatom, hogy teljes volt. Rengeteget utaztunk, egymás után faltuk a jobbnál jobb könyveket, nem szenvedtünk semmiben hiányt, nem lehetett panaszunk. Ez most megváltozott. És nem is az, hogy megváltozott, csak más lett a prioritás és az időbeosztásunk. De úgy gondolom, hogy ez nem a világvége, sőt, úgy érzem, hogy ez a változás kellett nekünk. Az életünk monotonná vált, egy idő után a jó dolgok is elvesztik ingerkészségüket. Én alapjáraton nem szeretem a változást, sokszor megzavar az is, ha valami nem ott van, ahová letettem. Ragaszkodom a változatlansághoz. Ugyanakkor mégis van egy másik oldalam, mely szereti az új kihívásokat, rögvest azon munkálkodom, hogy minél előbb teljesítsem az előttem álló akadályt, kihívást, célt. Bár féltem elsőre, de szerintem ez a változás nekem kellett. Úgy érzem, ezzel én is újjászülettem.
Miután hazahoztam az én kis családomat, átléptünk annak a bizonyos új világnak a küszöbén. Most egyfajta nyugalom és béke lengi körül a házat. Van egy megfoghatatlan harmónia a körülöttünk tomboló káoszban. Szerencsére Zselyke még nagyon jó kislány, és bár tudjuk, hogy ez valószínűleg változni fog, én optimista vagyok és reménykedem. Van három hét próbaidőm, hogy felzárkózzak, alkalmazkodjak, és hogy magamra öltsem az apaszerepet. És azt tapasztalom, hogy ez nekem is óriási fejlődés. Sokkal jobban értékelem a dolgokat. Most rám szakad a házi feladatok nagyobb része és érdekes módon örömmel végzem el. Valahogy még nem is nagyon érzek fáradtságot, és amikor végre picit leülhetek és élvezhetem az énidőt, sokkal jobban feltölt, sokkal jobban értékelem. Mindenki azzal riogatott, hogy vége lesz a jó életnek, a kényelemnek, és tény, hogy érzem én is ezeket a változásokat, de ha jól csináljuk és a kislányunk is úgy akarja, ugyanúgy megmarad az utazás, az olvasás és minden egyéb is, legfeljebb hármasban éljük meg az előttünk álló pillanatokat!
Ha tetszett a cikk és szeretnél még ehhez hasonló anyagokat olvasni, támogasd a magazint.
Ha szeretnél hozzászólni cikkünkhöz, látogass el Facebook oldalunkra.
