Ami fontos nálatok, hogy nem csak a férjeddel vezetitek ezt a könyves kávézót, hanem a gyerekeitek is részesei ennek. Mi volt az a mozgatórugó, ami eldöntötte, hogy ti együtt fogtok dolgozni, és hogyan alakultak az első hetek?

Ami a legerősebb motiváció volt ahhoz, hogy családként vállalkozzunk, az a nagyobbik lányunk helyzete. Ő értelmi sérült, és sejtettük, hogy miután elvégezte az iskolát, sok lehetősége nem lesz, hogy állást találjon, és ebben nekünk kell majd támogatni, segíteni. És igazából a vállalkozói kedv, és a lányunk helyzete hozta azt a vágyat, hogy találjunk ki valamit. Nagyjából öt éve már fontolgatjuk, hogy mit lehetne, és kicsit az én könyves tapasztalatom vezetett el ahhoz, hogy könyvesbolt legyünk, ugyanakkor a kislányunkról azt gondoltuk, hogy ő egy vendéglátóhelyen képes lesz megállni a helyét. Ő egy nagyon kedves személy, szeret társaságban lenni, és akkor így gondoltunk arra, hogy a vendéglátást ötvözzük a könyvvel. Így született meg a könyves kávézó ötlete.

Az elején úgy volt, hogy a férjem kevésbé vesz részt benne, de talán ő ért a családból a legjobban a pénzügyekhez, úgyhogy bekapcsolódott. Amikor pályázásra adtuk a fejünket, akkor arra gondoltunk, hogy egy könyves kávézóval könnyebben lehet pályázni más megyében, mint Kolozs megye, és akkor egy kicsit nekem haza húzott a szívem, így lett a helyszín Marosvásárhely, és nem Kolozsvár, ahol a családunk él. Jó reménységgel vágtunk bele ebbe a projektbe. És nem csak mi, a Daray család vállalkoztunk, amikor elindultunk, hanem meghívtuk az unokahúgomat is, hogy alapítója legyen a cégnek. Így a férjem, én, meg az unokahúgom lettünk a cég tulajdonosai. Ezzel is kicsit motiválva őt, hogy még komolyabban, felelősségteljesen kapcsolódjon bele ebbe a munkába. Amikor ezzel a feladattal, szereppel megajándékoztuk, akkor elsőéves egyetemista volt, és valószínűleg túl fiatal, tapasztalatlan volt még ehhez.

És egy fél év után úgy döntött, hogy ezt nem bírja tovább csinálni. Úgyhogy ő igazából akkor kiszállt a történetből. És akkor máris szóba hoztam egy elemét annak, hogy mi lehet egy családi vállalkozás hátránya. Talán extra feszültségeket is behoz, illetve lehet, hogy nem is tudja elég jól felmérni igazán az ember, hogy mi az, amivel egy családtag terhelhető, és mi az, amivel még várni kell, és lehet, hogy az elvárások sem világosak. Nem tudom pontosan. Most ketten vagyunk a férjemmel, mint tulajdonosok, viszont a csapatot tekintve két családtag is részt vesz a munkacsoportban. És egyébként ez is érdekes kérdés, hogy Kelet-Európában nincs meg az a vállalkozói kultúra, hogy akár az idősek, akár a fiatalabbak számára világosan elkülönüljön, hogy mit jelent tulajdonosnak és alkalmazottnak lenni. Mivel jár az egyik, és mivel a másik. Ezt igazából még folyamatosan tanuljuk.

Amikor a családi vállalkozásra gondoltam eddig, mindig az volt az első, ami megfogalmazódott, hogy nem tudom szétválasztani a munkát a magánélettől. Mennyire tudod elengedni otthon azt, hogy a munkában mi van? És ha mondjuk konfliktus adódik, azt mennyire tudjátok kezelni?

Egy csomó mindent nem tudunk spontán hagyni, mert meg kell szervezzük. És lehet, hogy az is megedzett, hogy mi már egyetemista korunkban is elég sok mindenben részt vettünk együtt. Aztán pedig a családban, megszervezni azt, hogy kinek mi a feladata. Mi arra gondoltunk, hogy ha ezeket így együtt csináltuk eddig, akkor ezután is boldogulni fogunk. Mondjuk ami érdekes, hogy ugyanakkor a vállalkozásban nem csak rokonok vannak. Tehát nem az van, hogy csak magunkban vagyunk. És akkor nagyon fontos, hogy kivel hogyan kommunikálunk. Voltak, és vannak feszültségek. De azt hiszem, hogy ez természetes. Minden alkalmazottal kialakulhatnak feszültségek. Viszont egy családi vállalkozásban, ahogy az örömök megsokszorozódnak, és a családba is befolynak, úgy ami munkahelyi feszültség, az duplán megterheli az életünket. Kicsit hatványozódik az öröm is, és a nehézség is. Amúgy volt rá példa, hogy a kisebb gyerekeink szóltak, hogy a vasárnapi ebédnél ne a Gemmáról beszéljünk, vagy volt egy ilyen kérésük is, hogy azt megértik, hogy anya nincsen minden nap jelen, de vasárnap legyen szabad.

Azt hiszem, hogy tényleg fontos határokat felállítani, de talán jobban résen kell lenni a családi vállalkozásban, hogy mindennek legyen meg az ideje és a helye. És bizonyos dolgokat nem kell annyira magától értetődőnek venni. Tiszteletben kell tartani a munkaidőt, jogod van a szabadsághoz, ügyelni kell arra, hogy mennyire várunk el egymástól túlórázást. De ha az ember nyitott a tanulásra, a fejlődésre, akkor megoldható, működtethető. És amúgy nem mindegy, hogy kivel töltöd el azt a nyolc-tíz órát. És ilyen értelemben ez egy lehetőség, hogy a gyermekemmel vagyok kolléga, vagy a férjemmel. Így a kapcsolat elmélyülhet, alakulhat, rácsodálkozhatunk a másikra.

Egyébként az eredeti szakmámat tekintve én angoltanár vagyok, és Áron fiam, aki most a baristánk, a tanítványom volt. És mindenki kérdezte, hogy ez bírható-e, jó ez így? De igazság szerint mi ezt szerettük. De mindenképpen egy sajátos helyzet, többrétegűvé válik az életünk.

Abból a szempontból is jó ez, mert nagyon sok oldalatokat meg tudjátok egymásnak mutatni. Nektek megadatik az, hogy így akár kijöjjön egy új tulajdonság, amit nem ismertetek még a másikban. Másrészt pedig nektek úgy sikerült kialakítani a vállalkozást, hogy mindenki megtalálta magát ebben a munkahelyben.

Igen, bár Áron sportmenedzsmentet végzett. És ő síoktató, meg úszóedző volt több klubnál. És azt hiszem, hogy ezt a tervét nem adta fel. A kérdés, hogy ez mennyire összeegyeztethető a barista munkájával, hogy időnként úszóklubot vezet, vagy télen elmegy és bekapcsolódik a síoktatásba. Szóval azt még nem tapasztaltuk meg, hogy mennyi kompromisszumot köthet a Gemma, és mikor mondhatjuk ki azt egymásnak, hogy lehet, hogy a mi útjaink itt el kell hogy váljanak egymástól, és ehhez ki hogyan viszonyul. Szóval ebben még van munka. Viszont ez minden munkahelyen így van. Lehetséges, hogy idővel az alkalmazottat valami más kezdi érdekelni, és akkor meg kell tanulni elengedni. És érdekes ez az elengedés, mert anyaként is meg kell tanulni elengedni a legnagyobbat, aki a maga útját akarja járni, és akkor munkaadóként is, ha egy alkalmazott azt mondja, hogy nekem eddig tartott, és ezután más úton szeretnék járni.

Milyen terveitek vannak, mi az, amit előre szeretnétek látni a következő egy évben?

Talán azt, hogy egy picit világosabbak legyenek a szerepkörök, hogy ki miben tud igazából kibontakozni, vagy pedig ki hogyan terhelhető. Szeretnénk egy picit a vásárhelyi kulturális életbe jobban beágyazódni, partnereket felkutatni. És fontos lenne, hogy legyen egy honlapunk, illetve egy webshopunk is. Mi elég sok eseményt szervezünk, felhívjuk az emberek figyelmét a könyvekre, témákra, viszont helyhez vagyunk kötve, és szeretnénk picit túllépni a város határait. Ugyanakkor a vendéglátásban is szeretnénk még egy kicsit fejlődni.