Mélyen. Nagyon, nagyon mélyen.
Hihetetlenül ismerősen csengenek az írónő szavai, képei, színei, történetei.
A lakótelep, a ruhák, a boltok és általunk is ismert termékeik, a szomszédok hangja és drámája, a házasságok koppanása, az anyák és nők dilemmái, és a csendben sírás.
Felénk is gyakran elhangzott a MICCÓNAK. Hihetetlenül mélyen belénk nyomta karmait a megfelelési kényszer. A soha nem vagyunk elegek, jók, megfelelők, úgy ahogy vagyunk, azzal együtt, amik vagyunk. Mert hát Istenem… Miccónak?
A kedvenc karakterem Hilda.
Aki nagymamájának köszönhetően – aki nem mellesleg soha nem mert hangosan sírni, még azt követően sem, hogy az oroszok végigmentek rajta, és meghalt benne a magzata – ki merte mondani a lényeget.
Amit az írónő Juli szájába adva, egy mondatban sűrűsít be a regény végére:
Emeld fel a fejed…
Hildának sikerült felemelnie. Hogy benne mi lehetett, azt csak a Jóisten tudja.
De a feje az fent volt.

Kedvenc idézeteim:

Mondtam anyának, hogy gyomlálás helyett menjünk el aerobikozni, vagy a tékából kölcsönözzünk ki nyolc romantikus filmet, és nézzük meg egy tepsi süteménnyel az ölünkben. Na persze. Anya hülyének néz, felelőtlennek, mert képes lennék a kertet gyomosan hagyni. A kertnek, a háznak, a lakásunknak mindig rendezettnek kell lennie. Mit szólnak a szomszédok, mit szólnak, ha meglátják a gazos kertet? Mikor elindulnánk valahová, anya még az ajtóból visszaszalad, és letörli a konyhapultot. Ha nem dudálna apám a parkolóból, még a nappaliban is felporszívózna. Mert mi van, ha valami történik velünk a nyaralás alatt, és a szomszédok meglátják a rendetlenséget? Hm? Na ugye? Mit szólnak majd? Ez pont olyan, mint hogy lyukas zoknira sohasem húzunk csizmát, nem indulunk útnak. A fehérneműszettnek is mindig passzolnia kell – színben, anyagban, mintában –, mert mi van, ha elüt az autó, bevisznek a mentősök, dől a vér mindenfelé, és mit szólnak majd, ha a zokni lyukas, a melltartó pedig nem passzol a bugyihoz? Hm? Na ugye? Mit szólnak? Miccónak? – nálunk ezt így mondják.

…
Megszoktuk, belefőttünk, mint béka a levesbe. Ha megfogsz egy békát, és forró vízzel teli fazékba teszed, akkor kiugrik rögtön, kapálózni kezd. De ha a langyos vízbe zárod a fazékba, és fokozatosan melegíted a vizet, akkor nem ellenkezik. Szépen lassan megfő anélkül, hogy protestálna. Hát így voltunk valahogy mi is. Voltak pillanatok, amikor el sem tudtuk képzelni, hogy jutottunk mi idáig.

…
Mintha a férjek, férfiak valamilyen mentális zavarral küszködnének, ami meggátolja őket abban, hogy reggelente tiszta inget és tiszta zoknit válasszanak. Mintha értelmi fogyatékosok lennének. Egyik oldalon ők a család fejei, a döntéshozók, ők azok, akik hozzák haza a pénzt, fontos munkájuk van, másrészt viszont kétségbeesve hívogatják az anyjukat és nővérüket, ha az asszony befeküdt a kórházba (…), és őket itt hagyta egyedül a lakásban.

…
Évekig emlékekből és a fantáziám alkotta jelenetekből éltem, csak ez maradt, nem volt más kapaszkodóm. A boldogtalanok trükkje ez, ami mindig beválik.

…
Az életben a legjobb tanácsot a fodrászok adják: emeld fel a fejed! Ennél nincs fontosabb!

…
Egyetlen dolog van, amit megtehetsz, ha egy férfi el akar hagyni. Segítesz neki csomagolni!

…
Az igaz barát megérzi, amikor szükség van rá. Jön, jelzi, hogy itt van, bármikor számíthatsz rá, majd megy is.

…
Kritizálni, pletykálni, megjegyzéseket tenni mindenki tud. De egy lépést hátrálni, és megvizsgálnia probléma gyökerét, segítő kezet nyújtani, azt már kevesen.