EGY ÉV VELED #havinégykönyv

Szerző: Csata Éva • Fotók: Unsplash • 2022. március 25.

Megosztom:

EGY ÉV VELED

#havinégykönyv

Imádok olvasni. Amióta az eszemet tudom, mindig olvastam. Hol egy, hol egyszerre több könyvet — amiből egy a fürdőben, egy másik a konyhában, egy harmadik a hátizsákomban, egy negyedik az ágyamban, illetve egy ötödik a kezemben volt éppen.
Vannak olyan történetek, amik annyira mélyre visznek magamban, hogy az elsődleges szükségletek kielégítésére való azonnali késztetés teljesen eltörpül mellettük. Így lesz hajnal, majd reggel — egy-egy olyan történettel a kezemben, ami képes megváltoztatni a világról alkotott képemet. Hiszen ezt teszi velünk az olvasás — elfogadtatja az elfogadhatatlant. Aminek ereje van felülírni mélyen benned azokat a dolgokat, amiknek a megoldásához egyetlen működő tényező az idő. És mégis mivel telne hatékonyabban és gyorsabban — mint az olvasással?
E heti ajánlásom
A könyv címe

EGY ÉV VELED 

Írója
Julia Whelan
Műfaja: szerelmi dráma
Az íróról röviden: Elsőkönyves szerző, aki a saját oxfordi tapasztalatait is beleírta ebbe a regénybe. Julia Whelan nevét leginkább hangoskönyv narrációi által ismerte meg a könyves világ. Számos audiobook kötődik a nevéhez. Julia Whelan azonban emellett színész és forgatókönyvíró is, és így talált el hozzá az Egy év veled ötlete is. A történet egy meglévő forgatókönyv alapjául szolgált, amit neki kellett átírnia, azonban annyira megihlette az alapötlet, hogy úgy érezte, papírra kell vetnie és könyvként is megjelentetnie.

A könyv cselekményéről röviden:

„Azért érkeztem Oxfordba, hogy életre szóló tapasztalatot szerezzek. Úgy döntöttem, hogy inkább megtapasztalom, miről szól az élet” — vélekedik az amerikai Ella Durran, aki mindig is arról álmodott, hogy Oxfordban tanuljon. Ez a rég dédelgetett álma 24 évesen teljesül, amikor végre ösztöndíjjal megnyílik előtte az út Angliába. Szinte ugyanekkor érik be munkájának gyümölcse is, hiszen váratlanul felajánlanak neki egy hihetetlen pozíciót egy felemelkedőben lévő politikai sztár elnöki kampányában.
Találkozik egy pofátlanul jóképű, de rettenetesen goromba férfivel, akinek nem csak felvágták a nyelvét, de a kocsija már az első nap tönkreteszi Ella kedvenc felsőjét. Amikor szembesül azzal, hogy az angol irodalmat nem más tartja, mint ugyanaz a férfi, akibe belefutott, Jamie Davenport, életében először arra gondol, hogy tanácsosabb lenne elmenekülnie, vissza a megszokott melegébe és biztonságába. Egy késő esti közös kocsmázást követően, a kezdeti könnyed flörtből átsiklanak valami sokkal komolyabb, de egyikük által sem beismert és felvállalt kapcsolatba. Jamienek van egy fájdalmas titka, és amikor Ella összerakja a hiányzó darabokat, azonnal felismeri, hogy az egész élete meg fog változni.
A lány látszólag lehetetlen döntés elé kerül: fordítson hátat a férfinak, akit szeret, és kövesse politikai álmait, vagy maradjon Jamievel, együtt vészelve át a megpróbáltatásokat, amire egyikük sem készült fel. Az év vége azonban gyorsan közeledik, és Ellának el kell döntenie, hogy még mindig ugyanazok-e az álmai, mint az elején.

Hogyan rezonált bennem az Egy év veled:

Második nekifutásra sikerült kiolvasnom. Amikor erre a könyvre esett a választásom nem egészen egy könnyed szerelmi történetre számítottam a kritikák és ajánlók nyomán. Azonban az első száz oldal szellemes, könnyed, szinte légies ahhoz viszonyítva, amit a könyv második fele tartogat az olvasó számára.
Ennek az éles váltásnak köszönhetően fel is ébred az olvasóban a gyanakvás, hogy hirtelen ötlet, tapasztalat fordította ebbe az irányba az írónőt? Hiszen, ha tudta volna, hogy milyen irányba halad, akkor utalásokat rejtett volna el az első száz oldal folyamán is. Bárhogyan is történt, ez semmit nem vesz el a regény mondanivalójából. Számomra külön pozitívum, hogy nem feltétlenül pont van a regény végén. Úgy él bennem, ahogyan folytatni szeretném. És én kifejezetten szeretek élni ezzel az olvasói szabadsággal. Hálás vagyok azoknak a szerzőknek, akik ezt lehetővé is teszik.

Csata Éva a Bookmann Kiadónál eddig megjelent könyvei megrendelhetők a www.antikvarius.ro oldalról:

  Homokóra láncostól  

•   Vér és döntés   

•   Barnabás, a vigasztalás fia   

•   Láncok az időben   

•   Génjeimben a hiba

•  Génjeimben a hiba II   

•   Egy élettel tartozom

Előkészületben:

•   Bennem a létra

Ha tetszett a cikk és szeretnél még ehhez hasonló anyagokat olvasni, támogasd a magazint.

Ha szeretnél hozzászólni cikkünkhöz, látogass el Facebook oldalunkra.



Megosztom:

INSPIRÁLÓ

AJÁNLÓS