24 dec Kívül-belül: boldog ünnep?
Kívül-belül: boldog ünnep?
Talán a karácsonyon kívül egyetlen más ünnepről sem alakult ki ennyire egyértelműen az elmúlt évek, évtizedek, évszázadok során hogyan is kell azt megünnepelni. Mint a gyereknevelés vagy politika terén a karácsonyt érintő témákról is mindenkinek megvan a maga helyes elképzelése. Milyen kell legyen a fa, az ételek, a tisztaság, városa karácsonyi vására, a szalvéta színe hogyan találhat az új dekorációval. Viszont a káprázattól csillogó szemű, piros ruhás beállított művilágot nyújtó szezonális fotók mögötti világra mintha nem maradna elég idő.
Arról már kevesebb szó esik. Az év végi hajtásból beesve december 24-én ebbe a varázsvilágba, amelyikbe gyerekkorunk óta visszavágyunk, pedig mi értelme is lenne? Hiszen a villogó fényű karácsonyi vásárok, a gyorsan kattanó vakuk melletti fotózások, a díszes kirakatok vagy éppen a képernyő fényeiben a vásárlások, rendelések olyan kellemesen vakítanak. Olyan jól esik hangolódni, vásárolni, szépítkezni… Ugyan takarítani, sütni, főzni már lehet kevésbé, dehát ez is kimondottan szükséges a varázslathoz. Amelyre az esetek többségében január elején rájövünk, hogy mégsem történt meg, vagy úgy teszünk ismét mintha megtörtént volna, vagy eldöntjük, hogy akkor jövőre biztosan. Eljátszuk mindazt, amire a külső világ vágyik, amit a külső világnak mutatni kell, amiben a külső világ legitimál. És akkor mi van azokkal, akik éppen egyedül töltik az ünnepet, éppen betegen, kisebb fával, vagy akár anélkül? Náluk mekkora lehet a társadalmi, családi, érzelmi nyomás? És azoknál akik a standardoknak megfelelően töltik azt vajon mekkora, hiszen lehet-e elég fényes, nagy, ízletes, meghittnek tűnő? Vagy mindig van olyan család, akiknél fényesebbek a mű fények, ötletesebbek a karácsonyi fotó beállítások, hagyományosabb és ízletesebb vagy éppen egészségesebb a karácsonyi reform menü. Mekkora a szépen becsomagolt kettős élet varázslatának, a társadalmi hazugságoknak az ára? Időben, pénzben, energiában?
De mi történne vajon akkor, ha a felkészülés, varázslat belülről kezdődne el. Ha először tisztáznánk magunkban, hogy pontosan hogy vagyunk, hol tartunk, mit szeretnénk egyáltalán magunktól, ettől az ünneptől, kivel és hogyan szeretnénk tölteni, megszokásokon innen és túl. Itt természetesen nem a modern és nihilista szintén külső megközelítésre gondolok, hogy akkor semmit sem kell készíteni, készülni, inkább elhúzom a csíkot Mexikóba, vagy legalább egy wellness fürdőbe, mert akkor ott kiszolgálnak, hanem éppen az ellenkezőjére.
A mélyen és akár hagyományosan megélt és átélt ünnepre, amely nem formai, hanem tartalmi világában varázsol. Hiszen a varázslat benned kezdődik, ahol valóban él a hit valami igaziban. Dehát minderre mikor juthat idő? Amikor oly nagy a hajtás, felgyűl év végére a munka, és hát az a sok-sok készülődés. Talán a sorrenddel van a gond. Ha az adventi várakozás valóban a belülről megélt és átélt várakozást, bűnbánatot és örömöt jelentené, amely alkalmat adhat a lelki megtisztulásra és megújulásra, hogy az ünnep, csakugyan ünnep legyen, és akkora figyelemmel fordulhassunk egymáshoz, amelyet mindannyiunk megérdemel, akkor talán az a pár, éppen megfelelően illeszkedő külső dolog kellemesen egészíthetné ki egy szép kerettel, rituáléval.
Az alábbi történet a metropolita.hu oldalról érdekesen jelezheti, hogy kívülről vagy belülről lehet-e igazán boldog és meghitt az ünnep:
„Négy héttel karácsony előtt valami nagyon fontos dolog történik: egy angyal kék köpenybe öltözve leszáll az égből, hogy közelebb húzódjon az emberekhez. A legtöbb ember ezt észre sem veszi, mert túlságosan el van foglalva mással. De azok, akik jól figyelnek, meghallják a hangját. Ekkor van az első napja, hogy az angyal először szól, s keresni kezdik azokat, akik meg tudják és meg akarják hallgatni őt. A második adventi vasárnapon piros palástba öltözött angyal száll le a mennyekből, kezében egy nagy serleget hoz. Az angyal szeretné megtölteni az aranyserlegét, hogy tele vigye vissza a mennybe. De mit tegyen a serlegbe? Játékot? Ajándékot? Törékeny, finom szövésű ez a serleg, a Nap sugaraiból készült. Nem tehet bele kemény, nehéz dolgokat. Az angyal észrevétlen végigmegy a világ összes házán és lakásán, mert valamit keres. Tiszta szeretetet minden ember szívében. Ezt a szeretetet teszi a serlegébe, s viszi majd vissza a mennybe. Mindazok, akik a mennyben élnek, fogják ezt a szeretetet, s fényt készítenek belőle a csillagoknak. Ezért olyan jó felnézni a hunyorgó, ragyogó csillagokra. Advent harmadik vasárnapján egy fehér ragyogó angyal jön le a földre. Jobb kezében egy fénysugarat tart, amelynek csodálatos ereje van. Odamegy mindenkihez, akinek tiszta szeretet lakik a szívében, s megérinti fénysugarával. Azután a fény ragyogni kezd az emberek szemében, s elér a kezükhöz, lábukhoz és egész testükhöz. Így még az, aki a legszegényebb, legszerencsétlenebb az emberek között, az is átalakul, s megszállja a béke, a tiszta szeretet és a boldogság érzése. A karácsony előtti utolsó vasárnap egy nagy, lila lepelbe öltözött angyal jelenik meg a mennybolton, és járja be az egész Földet. Kezében lantot tart és azt pengeti. Közben szépen énekel hozzá. Ahhoz, hogy meghallhassuk, jól kell figyelnünk, s szívünknek tisztának kell lennie. A béke dalát énekli. Sok kis angyal kíséri, s együtt énekelnek. Daluktól valamennyi mag, amely a földben szunnyad, felébred, így lesz majd új élet tavasszal a Földön.”
Jól figyelni a jelenben, tiszta szívvel és szeretettel, kell-e vajon ennél több ünnepekre és hétköznapokra egyaránt?
Áldott ünnepet és egy boldog 2022-es évet kívánunk, olykor velünk, minket olvasva!
Ha tetszett a cikk és szeretnél még ehhez hasonló anyagokat olvasni, támogasd a magazint.
Ha szeretnél hozzászólni cikkünkhöz, látogass el Facebook oldalunkra.
