Velem mindent megtehetnek? – avagy hol vannak az énhatáraim

Szerző: Simon Emőke •  Fotók: Internet, Freepik • 2024. március 11.

Megosztom:

Velem mindent megtehetnek? – avagy hol vannak az énhatáraim

Bennünk, nőkben ösztönösen ott van a másokról való gondoskodás, az odaadás, az adás, törődés. Valahogy így vagyunk kódolva, ugyanakkor ezt láttuk többnyire női vonalon is anyukánktól, a nagyinktól, ez ivódott belénk, ez a mintánk. Ezért hajlamosak vagyunk arra, hogy szinte mindig, újra és újra a szeretteinket, másokat helyezzük előtérbe. Ennek viszont a legtöbb esetben az az ára, hogy elveszítjük önmagunkat, elfelejtjük, hogy kik vagyunk, mit akarunk, mire vágyunk, mire van szükségünk. Mindenkiért élünk, csak saját magunkért nem, mert mindig a másik szemén, szükségletein és vágyain keresztül cselekszünk.
Határaink felállítása és védelme fontos feladat, hiszen egészséges énhatárok nélkül nincs, ami megvédene minket, és nincs, ami összekapcsolna minket másokkal. A határaink határozzák meg kapcsolatainkat, hogy ezek egészséges vagy toxikus mederben tartanak minket. De honnan tudjuk, mi az az egészséges énhatár, és hogyan lehet megvédeni azt?
Kezdjük az elején, és nézzük meg, hogy mik is azok az énhatárok? Az énhatárok kialakulása egy alapvető énfunkció, amely külső és belső elhatárolódást jelent. Külső értelemben ez alatt értjük az olyan fizikai érintkezést, ami számunkra már nem komfortos függetlenül attól, hogy családi, szerelmi, baráti, kollegiális kapcsolatról van szó. Mindenkinek joga van a saját fizikai határaihoz. Ezek változhatnak. Van, hogy valakinek eddig komfortos volt közelsége, de most már, vagy most éppen nem. Fontos, hogy ezekre figyeljünk.
A belső elhatárolódáson valójában egy olyan láthatatlan védővonalat értünk, amit mi teszünk láthatóvá azzal, hogy azt mondjuk, hogy eddig, és ne tovább. Ez a határ minden esetben összefügg az attitűdjeinkkel, viselkedésmódjainkkal, értékrendünkkel és hitrendszerünkkel.
Ezekre a külső és belső határokra, ha nem vigyázunk eléggé, akkor annak az az ára, hogy a mentális és pszichés jólétünk látja kárát.
Milyen jelekből tudhatod, hogy határokat kell kijelölnöd?
– Nem mered elmondani, ha neked valami nem komfortos.
– Gyakran mondasz igent, amikor valójában nemet érzel.
– Nem mered elmondani a véleményed, mert úgy érzed, ezzel megbántanál valakit.
– Kerülöd a konfliktust, vitákban gyakran alulmaradsz.
– Túlterhelt vagy és folyton kimerült.
– Legszívesebben hagynál csapot-papot és eltűnnél.
– Úgy érzed és meg is fogalmazod, hogy adsz, mindenkinek ott vagy, mindenkinek segítesz, de ebből sokkal kevesebbet kapsz vissza.
– Nincs erőd, életkedved, kiégtél.
– Nincs énidőd.
– Mindenkit saját magad helyezel.
– Nem fontosak a saját szükségleteid, igényeid, vágyaid.
Bár igaz, hogy rengeteg énfunkciót, így az énhatárok védelmét is megalapozzák a kora gyermekkori tapasztalatok, mégis egy fejleszthető képességről van szó, úgyhogy sose késő elkezdeni. Nem kell elcsüggedni, ha eddig azt se tudtuk, hogy mi az az énhatár, hogy kellene nekem legyen ilyen, hogy ennek a függvénye, hogy kiegyensúlyozott vagyok-e vagy sem, jól érzem magam az életemben vagy nem. Jó, hogy most már tudjuk, és innentől kezdve dolgozunk rajta. Az első és legfontosabb lépés, hogy tanuljunk meg kapcsolatban lenni önmagunkkal. Állandóan. Érezzük magunkat. Figyeljünk a testünk, lelkünk jelzéseire, hogy mi az, ami komfortos számunkra, és mi az, ami már nem. Ha ez megvan, akkor utána jöhet a határainknak az azonosítása, majd ezek tiszta és egyenes kommunikációja. Fontos megtanulnunk kijelölni és megvédeni a saját határainkat, és fontos tiszteletben tartanunk a mások határait is.

Ha tetszett a cikk és szeretnél még ehhez hasonló anyagokat olvasni, támogasd a magazint.

Ha szeretnél hozzászólni cikkünkhöz, látogass el Facebook oldalunkra.



Megosztom:

INSPIRÁLÓ