fbpx

Vásárlás terápiás céllal

Szerző: Csukás Emese • Fotók: freepik • 2019. augusztus 21.

Megosztom:

VÁSÁRLÁS TERÁPIÁS CÉLLAL

Mindig is ódzkodtam a shoppingolókkal szembenézni, nehogy engem is magával ragadjon az a tűz, ami minden vasárnap kikényszerítene majd a legnagyobb shopping citybe, és kénytelen legyek feliratkozni egy hitelkártyára, hogy csillapíthatatlan vágyamat kielégítsem mindennel, amire nincs szükségem.

A shopping spree legalább akkora élvezetet és felszabadulást nyújt, mint egy killing spree, és akár a század elején megjelent atom elektromos vízmelegítő pohár, minden feszültségre használható. Legalábbis a bennfentesek elmondása szerint. Számomra elképzelhetetlen volt, hogy a vásárlás bármilyen örömet okozhat bárkinek, megoldhat belső vívódásokat, és rendet teremthet a fejekben, lelkekben.
Többször is próbáltam, de nem találtam meg azt a csodaruhát, varázscipőt, csillámkrémet, aminek a beszerzésétől jobban éreztem volna magam. Csak elvesztegettem pár órát az életemből. Mert nem volt megfelelő méretű, színű, állagú, mert túl drága, gyenge minőségű volt, és boldogság-serkentésre teljesen alkalmatlan volt majdnem minden árucikk, amit a kezembe vettem. Ezt a csalódást, amit a bevásárlóközpontok okoztak, csak tetézték a hipermarketek kígyózó sorai, a kétperces vásárlásra szánt órák, az ünnepek előtti hegybe rakott bevásárlókosarak, amelyek miatt nem tudtam haladni, hazaérni, azokkal lenni, akikkel szerettem volna. Összegezve, a szemforgatás és a némán magamba roskadás ritkán maradt el, amikor leltározva a hűtő tartalmát, körvonalazódni kezdett bennem egy nagybevásárlás igénye.
A fiziológiai, higiéniai és egyéb alapszükségleteim kielégítése érdekében betértem hát a különböző hipermarketekbe és megvásároltam, amire szükségem volt. És ami le volt árazva. És aminek új arculatot adtak. És ami az aktuális promóciós lapban benne volt. És amire emlékeztem, hogy nagyon ritkán lehet kapni. És amit a múltkor elfelejtettem megvenni. És ami után már régóta sóvárogtam. És ami véletlenszerűen a kezembe került a pénztárnál. De csak ennyit.
A szándék és a túlfogyasztástól való undor egészen erősen élt bennem, viszont a pszichológiai kutatások alapján kidolgozott bonyolult marketingstratégiák sikerrel jártak nálam is. Egy tényező korlátozta a vásárlásaim mennyiségét: nem hoztam magammal kosarat, mert csak egy-két termékért ugrottam be a boltba. Állig áruval fölpakolva érkeztem a pénztárhoz, több részletben lepakoltam a holmim a futószalagra és még róttam néhány kört, amíg rám került a sor. Hazaérve tudatosult bennem, hogy az élelmiszerek felét nyugodtan a polcon hagyhattam volna, hiszen egy hét múlva el kellett dobnom a megbontott, de el nem fogyasztott, különleges virágillatba göngyölt rigófüttyöt meg a félkész angyalbogyófelfújtat.
Az idő eltelt, a pénz elfogyott, a kuka megtelt, és én egyre rosszabbul éreztem magam.
És akkor most előreugrok az időben szinte egy évet, és visszagondolok a tegnapelőtti bevásárlásomra. Most is mindenem megvan, a bevásárlásra szánt idő nagy részét sétálással töltöttem, a pénz megmaradt és a kuka üres. A két eset között egyetlen fontos dolog történt: szembenéztem önmagammal. Szembenéztem azzal, hogy bármennyire is nem vállalom fel, én is szerves része vagyok a fogyasztói társadalomnak. Beszippantott és sodor magával.
Szenvtelenül nézem végig, ahogy a polcról levéve pillanatokon belül szemétre kerül az a tasak, aminek a nyersanyagait kitermelték, feldolgozták, megtervezték, legyártották, kiszállították, majd feltöltötték élelemmel. És én kidobom a szemétre, áthárítva a tasakról való gondoskodást a következő évszázadok nemzedékeire. „Ez jó mulatság, férfi munka volt” — gondolom, és vígan megyek a dolgomra.
Ahogy a megannyi csomagolás alól elővillant ez a könnyelmű és pusztító arcom, lesütött szemmel álltam magam előtt. Beletelt egy kis időbe, amíg túljutottam a tagadás, szégyenkezés és elfogadás különböző szakaszain és azon kaptam magam, hogy egyre ritkábban felejtem otthon a vászonszatyrot, egyre kevesebb dolgot vásárolok meg a bevásárlólistán kívül, egyre jobban ellenállok a kísértéseknek, és lassan már elfér a két kezemben az az egy-két dolog, amiért beugrottam a boltba.
És el kell mondjam nektek, hogy minden elvárásom ellenére most már engem is boldogsággal tölt el a vásárlás. De nem induláskor, hanem érkezéskor jön meg a terapeutikus hatás, ha mondjuk sikerült mindent beszereznem csomagolásmentesen, ellenállnom a fogyasztás kísértésének. Tudatosan és kitartóan szembeúszom az árral, és bár csak egy csepp vagyok a folyóban, úgy gondolom, hogy cseppenként megfordítható a sodrás iránya.

Ha szeretnél hozzászólni cikkünkhöz, látogass el Facebook oldalunkra.