fbpx

A virágok hívása — Kert és kertész születik

Szerző: Csorba-Fekete Eszter •  Fotók: Csorba-Fekete Eszter, Unsplash • 2019. november 29.

Megosztom:

A virágok hívása — Kert és kertész születik

Van úgy, hogy valami megszólít. Először nem is hallod tisztán a hívását. Csak egy fuvallat, ami felébreszti benned a vágyat valami megfogalmazhatatlan iránt. Aztán kezd kirajzolódni, a hangok felismerhetővé válnak, testet öltenek, szavakra emlékeztetnek, dereng, hogy ennek az egésznek értelme van, biztosan, ezt már a zsigereidben érzed, de mégsem áll össze a kép. Csak a vágy marad, és hajt tovább.
Nincsen könnyfakasztó történetem egy kerti tündér nagymamáról, aki már kisgyerekkoromban szenvedélyes kertészt nevelt volna belőlem. Pedig volt nekem olyan. A nagymamám kertje csodálatos volt, a legnagyobb nyári szárazságban is dúsan zöldellt, irrigációs rendszer híján is, mindenféle vegyszer nélkül. Mégsem érdekeltek a titkai. Amikor nagymamám néha kiszalasztott a kertbe, hogy a rengeteg fűszer valamelyikéből hozzak az ebédhez, értetlenül toporogtam a számomra teljesen azonos levelek előtt. Nem tudtam mit kell leszedni. Jobban érdekelt a kert végében az almafa árnyéka, a fűben heverészve egy jó könyv zamata, amely elrepített messze innen, valami izgalmasabb világba.
Annak ellenére, hogy nagyon szerettem a nagymamámat, akinél jobb kedélyű, türelmesebb, igazi mesebeli nagymamát aligha képes a legtehetségesebb meseíró is megálmodni, eszem ágában sem volt ott ragadni a faluban, vagy bárhol a környékén. Ennél magasröptűbb terveim voltak. Nagyvárosba vágytam, karriert kialakítani, önálló, talpraesett, magabiztos nőnek lenni. Mi sem állt távolabb tőlem, de belevágtam. Ez volt a módi.
Teljesíteni, azt tudtam, mert nagy volt bennem a vágy, hogy megmutassam, képes vagyok rá. Jelessel végeztem az egyetemet, külföldön tanultam és a karrierkezdés bizonytalanságai után végre a szakmámban dolgoztam. Szerettem, büszke voltam rá. Körülbelül öt évig. Megszületett az első fiunk, és mire visszatértem volna a munkámhoz, a gazdasági viszonyok átírták a történetemet, megszűnt a munkahelyem. Aztán következett öt év agonizálás egy új munkakörnyezetben és a második ajándék, egy újabb kisfiú. Imádom a gyerekeimet, de gyökerestül felforgatták a világom. Az új szerepben teljesen elvesztettem önmagam.
Jött a kérdések áradata. Ki vagyok én, ha már nem vagyok önazonos a munkámmal? Hol vagyok én, a lány, a nő, aki az anyaság előtt voltam? Minden rétege az identitástudatomnak lassanként levált rólam, és ott maradtam teljesen tanácstalanul.

Ebben a periódusban bukkantam rá a permakultúrára. Láttam egy videót Sepp Holzer csodálatos paradicsomáról, a Krameterhofról. Onnan pedig már nem volt visszaút.

Megfertőzött a szenvedély, amivel a kertjéről, a növéyeiről, a természetről beszélt. Megrendeltem, és egy lélegzetre elolvastam a könyveit. Döbbentes projektekben vett részt, zölddé varázsolta a sivatagot. A bezsúfolt, városközponti házunkban óriás nagy szabad terekről kezdtem álmodozni. Egy farmról, természetközelségről. Közben rábukkantam egy másik inspiráló személyiségre, Erin Benzakeinre és virágfarmjára, a Floret Flower Farmra. Lassanként körvonalazódott bennem, hogy virágokat szeretnék termeszteni.
Na és mi van akkor, ha nem értek hozzá, a kapát alig külömböztetem meg az ásótól, a földigilisztákat egyenesen utálom, és még a cserepes házi növényeim nagy részét is képes voltam átsegíteni az örök vadászmezőkre? Megtanulom! Ha valamihez értek, az a tanulás!
Évek óta először lelkesedést éreztem a tanulás iránt. Valami olyasmit, mint ahogyan egy gyerek szeme felcsillan, ha valami újat tanul a világról. Otthagytam a korporatista „karrieremet” és elkeztem virágokat ültetni.
Olyanokat, amilyeneket Erinnél láttam. Sok közülük ismerős volt, a nagymamám kertjében is találkoztam velük. Volt olyan virág, ami nem bújt ki, volt ami kibújt, de kiszáradt, volt egész ágyás, amit megettek a csigák. De fölülmúlhatatlan az érzés, amikor egy hét távollét után, júniusban virágba borulva láttam újra a kertet, mikor hét nappal korábban még csak szégyenlősen zöldellett. Így született meg a CountryBlooms.
Közben persze segített, hogy a férjem támogatta a hóbortomat, még akkor is, ha vakarta a fejét, amikor a körömcipő után gumicsizmában látott, kapával a kezemben, ahogy a földdel viaskodtam. Sokat tanultam tőle, mert velem ellentétben, gyerekkorában ő segített a kertben.
Három éve kertészkedek, nagymamám kertje közelében, ahol a gyerekkoromat töltöttem. Még most is meglepődöm rajta, amikor szakmai kérdéseket tesznek fel nekem kertügyben, és még jobban, mikor válaszolok is rá. Sokan hittek bennem, többen és erősebben mint én önmagamban. Hogy mit tanultam ebben a periódusban, milyen virágokat termesztek és miért fontos, hogy a virágaink vegyszermentes helyi termelésből származzanak? Szívesen mesélek majd róla. Arról is, hogy mit jelent a kert, a természet, nemcsak az urbanizációból kiszabaduló, levegő után kapkodó neurotikus modern embernek, hanem akkor is, ha olyan megpróbáltatásokkal találod szembe magad, amikről korábban azt gondoltad, nem lehet túlélni.
A virágok csodálatosak, gyógyító erejük van. Sokat lehet tőlük tanulni életről, haláról, méltóságról és beteljesedésről. S ha nem adatik meg nektek a lehetőség, hogy magatok ültessétek őket, vigyetek egy csokorral a lakásba, néha olyan, mintha egy egész viragos mező költözne a vázába.

Ha szeretnél hozzászólni cikkünkhöz, látogass el Facebook oldalunkra.