fbpx

Utazás csöppséggel -„ezt nem tesszük ki az Instára”

Szerző: Farkas Csilla •  Fotók: Farkas Csilla • 2019. december 4.

Megosztom:

Utazás csöppséggel –

„ezt nem tesszük ki az Instára”

Gyermekkorom óta időnként behunyom a szemem és elképzelem, hogy abban a pillanatban mi történhet éppen a világ különböző pontjain. Ilyenkor arra gondolok, hogy milyen lehet most az északi tengerparton az azúr színű égbolt, milyen érdekes fűszerillat lehet éppen az isztambuli bazárban, vagy belehallgatok a berlini filharmónia hangversenyébe.
Elképzelem, hogy milyen arcot vágnak azok, akik éppen most csúsznak le a Tivoli vidámpark hullámvasútján, hogyan kígyózik a sor a Guggenheim előtt, és miként dübörög a Niagara vízesés. Képzeletben megnézek egy maldiv naplementét, belépek a hamburgi modern művészetek múzeumába, szétnézek a Súgó-barlangban vagy éppen az Alpokban szívom magamba a kábítóan friss levegőt.
Amióta az eszem tudom szeretek utazni. Ez most sincsen másként, amióta eggyel többen lettünk. Az első hónapokban persze kevesebbet és rövidebb kiruccanásokat vállaltunk be, de így is megközelítőleg 20 000 km-t tettünk meg közösen Áron fiúnk első születésnapjáig. Persze sok minden változott az elmúlt 1–2 évben.

Tervezés – Mindegy hogy hova, csak…

Az útiterv készítés és a hosszú utakon való vezetés sosem volt az erősségem. Hál’ Istennek ezt a férjem szívesen átvállalja, ugyanis az elmúlt egy évben határozottan felértékelődött mindkettő számunkra. Fontos például jó előre látni, hogy mikor, hol lehet pihenőket beiktatni út közben, tudni, hogy hol mit tudunk enni, van-e etetőszék, tiszta-e a szállás, megfelelően meleg-e, adott esetben van- e légkondi és hogy bababarát-e a berendezés. A lépcső fontos kérdés számunkra, ugyanis nem mindegy, hogy a babakocsit napi szinten cipeljük vagy gurítjuk, és mivel Áron imád mászni, gyerekbiztonsági szempontból sem elhanyagolandó tényező. Hogyha fűrdőhely a célállomás, akkor elég meleg-e a víz a kicsinek, biztosan legyen édesvizű medence, és még ilyen prózai dolgokra sem árt odafigyelni, hogy a szálláson a kagyló eléggé terjedelmes-e egy esetleges popsi mosás vagy fürdetés tekintetében.
Áron 7–8 hónapos korában volt egy olyan érzésem, hogy még túl pici ahhoz, hogy bizonyos dolgokat észleljen, de kanadai utunk során sokszor rácáfolt erre a feltevésemre. Például szafarizás közben visongva örvendett a zsiráfnak és az elefántnak, és már ilyen kicsi legénykeként is nagyon élvezte a strandolást. A legédesebb meglepetés azonban a Niagara vízesésnél volt. Több időt töltöttünk a vízeséssel szembeni parkban, mint a Niagara melletti sétányon, ugyanis Áront sokkal inkább lenyűgözte egy szükőkút mint maga a vízesés.
A legkevésbé sikeres kiruccanás talán a torontói akvárium látogatás volt. Valószínűleg összetett volt az okozati lánc, de ami biztos, hogy Áront zavarta a túl sok inger (nem mellesleg babakocsi magasságából csak lábakat lát az ember), zavarta a félhomály és az akváriumból kivilágító fények. Persze az is lehet, hogy egy másik napon mindez érdekes lett volna számára, ugyanis, eggyel több foggal érkeztünk haza, mint amivel elindultunk. Lehet pont a cápa impozáns fogsora inspirálta az újabb fogacska kibújását.

Pakolás – avagy bújócska a böröndben

A 7 perc alatti pakolást felváltották a 7 naposak. Többnyire úgy kezdjük a pakolást, hogy Áron fejest ugrik az üres bőröndbe, utána pedig napokig létrának használja azt és hajmeresztő helyekre mászik fel általa, ha pedig véletlenül elfelejtjük behúzni a zipzárt, a szemfüles kisfiam nem mulasztja el kirámolni a bőrönd tartalmát. Persze ez jó móka is lehet, amikor át szeretném nézni, hogy valóban minden bekerült-e a csomagba, aminek ott a helye, de azért kell hozzá némi lelki béke, hogyha ez a tervezett indulás előtt pár perccel történik meg. Azt hiszem egy ilyen helyzetben született a Mom-topusz becenevem.

Autó, repülő, vonat, busz, babakocsi, hordozó… — (majdnem) mindegy,
hogy mivel, csak lehetőleg alvásidőben

Áron egy nagy mozgásigényű és alaptermészetéből adódóan kíváncsi kisfiú, és akárcsak az édesanyja, inkább megérkezni szeret, mint utazni. Ezt eléggé zsenge korában tudtunkra adta, ezért az utakat igyekszünk az alvásidejére időzíteni. Eszerint az elv szerint utaztunk Kanadában heti 2–3x néhány órás távolságokra. Abban az időben naponta 2x aludt, így tudtuk, hogyha délelőtt utazunk 60–120 percet és ugyanennyit délután is, akkor a két út között van 3–4 óránk tekeregni, várost nézni, vagy múzeumba menni. Az alvás alatti utazást mostanában is gyakran tesszük, mert mélyen és szívesen alszik autóban. Így sikerült megejtenünk az oda-vissza Marosvásárhely–Budapest utat is relatív zökkenőmentesen, „csak” a mi pihenésünket kellett kisakkoznunk valahogy.

A szabály így is többnyire az, hogy Áron diktálja a tempót, hogyha ő jól van, mi is, hogyha ő nyűgös, mi is. Így volt már rá precedens, hogy 60 km alatt 2x is pihenőt tartottunk.

A transzkontinentális járatok többnyire az adott országból délután indulnak, és így néhány nappali órát és egy fél éjszakát tölt az utas a gépen. Ez olyan szempontból bababarát, hogy tulajdonképpen a felszállást követően, pár óra elteltével alszik a csemete. Vannak légitársaságok, ahol lehet igényelni „baba- kosarat” is. Ez egy kiságyat helyettesítő alkalmatosság, ami a célnak megfelelő. Érkezéskor áttettük Áront a hordozóba, így a reptéren szunyókálhatott tovább. A hordozó, az interaktív játékok és a türelem fontos kellékek ezeken az utakon, de kijelenthetem, hogy Áronnak az oda-vissza kanadai repülőútja nyugodtabb volt, mint egy átlag itthon eltöltött napja. Izgalmasnak találta, lekötötte a figyelmét a sok nyüzsgő ember, az átszállásokkor a mozgólépcsők, liftek, buszok, vonatok, fények stb.
Kérdéses, hogy mennyire egészséges ennyi mindennek kitenni egy kisgyereket, de a mi tapasztalatunk az, hogy semmilyen, az egészségre negatív hatása nem volt az utazásainknak. Sőt!

Megérkezés, minőségi időtöltés, alvás, evés stb.

Nálunk bevált a hordozható babaágy. Az autóban tartjuk és hogyha szükséges, 3 perc alatt használatra készen áll. Igaz kiegészítettük egy néhány cm vastag kemping pokróccal, ami kényelmesebbé teszi és ugyanakkor biztonságos is marad a kiságy, mert jóformán összegyűrhetetlen.
Evés kapcsán mostmár gyakran azt eszi, amit mi is, viszont, hogy ne maradjunk hoppon, mindig viszünk „back-up” ennivalót, amiről biztosan tudom, hogy szereti és megeszi.
A városlátogatások eléggé egyszerűen megoldhatóak, mert a babakocsi „csomagtartójában” végtelen mennyiségű cucc elfér, viszont a túrázások már egy nehezebb műfajhoz tartoznak. Eddig 2–3 egynapos túrát vállaltunk be, ezekkel többnyire pozitív tapasztalatunk volt. Áron vagy aludt vagy nézelődött a hordozóban, és tetszett neki, hogy folyton testközelben lehet. Ahol tehettük kivettük, mászkált, mozgott és aztán ismét visszakerült a hordozóba. Érdemes fontolóra venni, hogy elöl, vagy hátul legyen a gyerkőc. Nekünk hegyen felfele hátul, lefele pedig inkább elől tűnt biztonságosnak. Sík terepen pedig kényelmesebb háton vinni a picit. A túra alatt többen is utaltak a „nehezített körülményekre”. Igen, egy év körül valóban van a kicsinek súlya, a férjem el is neveztük Sherp-Apának, viszont rájöttünk, hogy az egy napra szánt kellékekkel teli táska (amit mi intervenciós táskának hívunk) sem sokkal könnyebb, főleg hogyha a babának ugyanazt a komfortot szeretnéd biztosítani az úton, amit odahaza.

Hazaérkezés és amiről nem szólnak az insta képek,

de megtapasztaltuk és jó előre felkészülni rá: a hegy alján felmerülő kétely, hogy vajon „bevállalós vagy felelőtlen” szülő vagyok-e, hogyan pelenkázol például szélfúvásban a hegytetőn, mit csinálsz, ha nem tudod eldönteni, hogy a hordozó izzadsága vagy a pelus tartalma van a baba nadrágján, mi történik (benned), ha esetleg véletlenül letérsz az ösvényről és talán medve lábnyomot látsz a forrás mellett, vagy amikor végre megérkeztek, kinek mennyi energiája lesz a hordozóban, a friss levegőn jól kipihent energiabombával játszani egész este.
Azt hiszem ezekre a kérdésekre mindenki magában találja meg a válaszokat. Hiszem, hogy nincsen „úti-recept” minden baba, anya, család és utazás más és más. Amikor különböző dinamikák és vágyak találkoznak, teljesen különböző megoldások születhetnek és ez így szép.

Talán erre az időszakra hangsúlyosabban érvényes Herakleitosz gondolata, miszerint „semmisem állandó, csak a változás maga”,

így a kulcs szerintem az utazások alkalmával a körültekintő tervezés és a menetközben felmerülő kihívásokhoz való folytonos alkalmazkodás.
Sok helyre egyelőre csak gondolatban utazunk, de mivel látszólag az utazási kedv genetikailag átörökíthető, vagy legalábbis „ragályos”, Áron örömére gyakran szőjjük bele vágyaink és az útiterveink a spontán kitalált esti mesékbe.

Ha szeretnél hozzászólni cikkünkhöz, látogass el Facebook oldalunkra.