fbpx

Templomfelújítás mint szenvedély

Szerző: Molnár Krisztina •  Fotók: Molnár Krisztina • 2019. szeptember 11.

Megosztom:

Templomfelújítás mint szenvedély

Ha valaki megkérdezi az 53 éves, egy bajorországi kórházban dolgozó Sabine Harandzhától, hogy mivel tölti a szabadidejét, biztosan elcsodálkozna a válaszán. Ugyanis Sabine, amikor ideje engedi, egy erdélyi középkori templom megmentésén fáradozik.
Sabine Németországban született, édesapja azonban székelyföldi származású volt, nagyon fiatalon, a második világháború idején telepedett ki Németországba. Sabine több helyen élt, Dél-Kaliforniában, a nyugat-afrikai Szenegálban és Franciaországban is, azonban Erdély mindig különösen vonzotta. Gyerekkorában apai nagyanyját látogatta meg néhányszor, majd a rendszerváltás után egyre gyakrabban kereste fel édesapja szülőföldjét.
2016 nyarán Sabine Harandzha Berethalomba utazott. Az egykori evangélikus püspöki székhely és a faluban található impozáns szász erődtemplom számos turistát vonz a Szeben megyei településre. Itt tudta meg Sabine, hogy a dombon túl, csupán két kilométerre található egy kis falu, Nagykapus. Ha már ennyire közel volt, úgy gondolta, megéri átruccanni, megnézni az ottani vártemplomot is.
A 15. századi nagykapusi evangélikus templom üres és elhagyatott volt. Mintha megállt volna az idő. A sérült cserepek átengedték az esővizet, a falak repedezettek voltak, a vakolat málladozott. Az itt elő szászok már a 90-es években kitelepedtek Németországba, maguk mögött hagyva múltjukat, házaikat és a templomukat. — Amikor beléptem a templom kapuján, nagyon szomorú lettem — emlékszik vissza Sabine. Fájt, hogy nincs itt senki, aki törődhetne ezzel a gyönyörű épülettel. Kisérteni kezdett egy gondolat: ez nem maradhat így, valamit tennem kell.
Németországba hazatérve semmi másra nem tudott gondolni. Leült a számítógép elé és leveleket írt, a kitelepedett nagykapusiaknak, a medgyesi evangélikus egyházkerületnek, ahová a templom tartozik, de még az evangélikus püspöknek is. Hetekig tartott, míg válaszoltak neki, de mintha lassan beindult volna valami. Olyan alapítványokkal került kapcsolatba, amelyek az erdélyi szász örökséggel foglalkoznak, majd tagja lett egy németországi egyesületnek, amely a veszélyben lévő szász templomok felújításához gyűjt pénzt.

Az elmúlt három évben Sabine a szabadidejében már csak a „templomával” foglalkozik. Ahányszor lehetősége van és a munkája engedi, Nagykapusba utazik.

Ez egy „A kategóriás” emlékmű — magyarázza Sabine a templom gótikus stílusú bejárata előtt, melyhez egy kőlépcső vezet. — Nem lehet csak úgy elkezdeni javítgatni. Szakemberekre volt szükség, akik felmérték. Bármiféle beavatkozáshoz engedély kell, csak hagyományos építőanyagokat lehet használni — sorolja. Miután sikerült különböző adományokból és felajánlásokból valamennyi pénzt összegyűjteni, nekiláthattak a legsürgősebb munkálatoknak.
Először fagerendákkal kitámasztották az omladozó sekrestyét, majd 2018 nyarán sikerült a tetőszerkezetet, a cserepeket és az esőcsatornákat is kicserélni. De még rengeteg feladat volt hátra, az elmúlt évtizedek javítási hibáit kiküszöbölni, a nedves cementvakolatot leverni, a rogyadozó boltozatot rögzíteni. Sabine azonban mindezek mellett egy szimbolikus gesztust is fontosnak tartott. Kerített egy órásmestert, egyenesen Drezdából, aki megjavította a régóta megállt toronyórát. Öröme határtalan volt, amikor az óra kerekei újra forogni kezdtek és a toronyóra ismét a pontos időt ütötte. Erőfeszítése láttán sokan elcsodálkoznak. A faluban élők, de a kivándorolt szászok is már többször nekiszegezték a kérdést: mit akar ő, egy németországi nő, aki ráadásul félig székely, katolikus vallású és semmi köze sincs se a szászokhoz, se Nagykapushoz?
— Nem kell ahhoz itt születnünk, hogy törődjünk a dolgokkal — meséli Sabine mintha az értetlenkedőknek válaszolna.
— Mikor legelőször beléptem a templomba, tudtam, hogy valamit tennem kell. A lelkesedés pedig ragályos, egyre több ember csatlakozik hozzánk, segít. Sokan vannak, akik már régóta tenni szeretnének valamit Erdély épített örökségéért, de eddig nem tudták, hogyan kezdjenek neki. Szerencsém van, mert sok barátom van, akik mellém álltak. Ezt egyedül nem lehetne csinálni… Hirtelen félbeszakítja mondanivalóját, fülelni kezd. A toronyóra üti a pontos időt. Sabine elmosolyodik. Már senki sem mondhatja, hogy Nagykapuson megállt az idő.

Ha szeretnél hozzászólni cikkünkhöz, látogass el Facebook oldalunkra.