Mindenki rohant, sietett, hogy minél távolabb kerüljön a veszélytől, amit a találkozások rejtenek. Miközben meg, az élet és a fent említett találkozások egy olyan platformon teljesedtek ki, amit mi soha nem ismertünk: az online térben. Ahol az unokának lettek barátai. Ahol a fiatalok találkoznak, mint mi, annak idején, a korzón. Beszélgetnek, majd elvonulnak, aztán megmutatják magukat. Udvarolnak és körbetáncolják egymást, mindezt úgy, hogy közben semmilyen szerepet nem játszik a tekintet, érintés, vagy az illatok elegye.

Kinga és Józsika is itthonról dolgoznak. Hiszen elmondásuk szerint, a multiknak így sokkal jobban megéri. Az alkalmazott nem késik, nem szocializálódással tölti értékes munkaidejét, nincsenek ebédszünetek és a cég konyhájában elsuttogott titkok és természetesen nincsen fogyasztás.
Termelés van. Kétszer annyi eredmény, ugyanannyi munkaidő alatt.
Gépekké váltak az emberek.
Akik el fogják lassan felejteni a tekintet varázsát, az illatok szerepét, a találkozások örömét és az érintés hatalmát.

Lesznek majd új praktikák — hiszen az új trendek új válaszokat is rejtenek. Nem föltétlenül lesz rosszabb, de olyan szinten más, ami bennünket, a régi kor embereit, megállásra késztet.
Ez már nem a mi világunk.
A fizikai és érzelmi szálak szerepét teljes mértékben pótolni látszik az intelligenciáé, útban a mesterséges felé. A jövőben, már ki sem kell mozdulnunk majd semmiért.

Virtuálisan vásárolunk, és kulturálódunk — színházi előadásokat élvezünk és múzeumba megyünk. Virtuálisan helyezünk virágot hallottaink sírhelyére.
Virtuálisan esünk szerelembe és szakítunk. Online élünk és dolgozunk, amíg kihal az egész emberiség. Amely saját fegyverét önmaga ellen irányítva, a legfontosabb értéket pusztította el: a szeretetet.

Istent öl önmagában, hogy Istenné legyen, csak a legfontosabb adalékot lesz képtelen igájába hajtani: a szeretetet. Így lett pusztulása saját gőgje, mely önmagában, életre teljesen képtelen.

A fenti cikk a Levél a túlvilágról sorozat negyvennegyedik része.

Életünk sodrásában találkozunk jelenségekkel, folyamatok részesei vagyunk, amik mellett nem tudunk elmenni csukott szemekkel és fülekkel. Ezek a történések, hangulatok és viszonyok gondolatokat és érzéseket ébresztenek bennünk. Mi sem hagyjuk szótlanul őket. Beszélnünk kell a világ, társadalmunk és életünk változásairól, a jelenségekről, amikre rávilágítva, beszélve róluk talán jobban megértünk. Sokakban megfogalmazódott gondolatok jelennek meg egy öregember halott feleségéhez írott leveleiben. Halott? Nézőpont kérdése. Az öregember számára nem az, benne él, hisz évtizedekig társa volt, és az öreg fejében, szívében és lelkében is ott van még. Múlt idők lencséjén át nézi az öreg a mai világot, amelynek inkább szemlélője, mint megélője. Nem mondja ki, hogy jobb volt régen, vagy jobb most, hiszen a „jobb” relatív. Ő csak viszonyít, elmesél, észrevételez, egy élet és egy letűnt kor megtapasztalásának tükrében. Ki ez az öreg ember? Mi vagyunk?

Még több levelet találsz itt.