IZRAEL
Történetek. Ízek. Érzések. 5 napban

A csupán 3 órás repülőutat követően a határellenőrzésnél a román vámosnő, aki mosolyogva annyit felel a biztonsági helyzetet tapogató kérdésemre, hogy ha nyitva vannak az iskolák és a gyermekeik oda járnak, akkor mindenki biztonságban van az országban, a Szilágysomlyóból 55 éve elszármazott magyar férfi, aki hasonló kérdésemre csak annyit felel lezserül, hogy ami a múlt héten volt, az elmúlt. Másnap már sokkal lazább érzésekkel indult a nap.

Egy fiatal srác felhívta a Bukarestből származó nagymamáját, hogy erősítse meg, valóban ott született-e és emigrált 11 évesen szinte semmi nélkül. Majd a Nahalat Binyamin kézművesvásáron, amely keddenként és péntekenként van nyitva, egy román fotóművész 25%-kal kevesebbért árulta honfitársainak Izrael több évtizedes történetét megörökítő művészfotóit. Felszabadító élmény végigsétálni a Rothschild Boulevardon, ahol mindenki és minden mintha megszépülne kicsit, fehérre festett Bauhaus házakat nézegetni, végigbiciklizni Jaffa óvárosától a kikötőig, közben egy finom arab kávét kardamonnal pihenésképpen a trendi Alma vagy Banán strandon iszogatni, természetesen naplementekor. Mivel novemberben már nem ideálisak a fürdési feltételek, fontoltuk, hogy próbáljuk ki az 50-es években épült Gordon Pool 24 Celsius-fokos tengervizű medencéjét, de végül mégiscsak a tengert és a finom homokos partot választottuk, délután 1 és 3 között teljesen rendben volt.

2. nap. Ízek Tel-Avivban

A Szentföld három világvallás bölcsője: a zsidó, a keresztény és az iszlám. Ősidők óta ezen régió kultúráinak metszéspontjain a legváltozatosabb és lehengerlőbb konyhák ízei találkoztak.

Arab és beduin törzsek, ortodox keresztény csoportok és a világ különböző pontjairól ideérkező zsidó telepesek használták fel az itt található változatos nyersanyagot: gabonafélék, halak, húsfélék, sajt és tej, citrusok, olívabogyó, füge, datolya, szőlő, gránátalma.

Bevallom az utazásunk előtt nagyjából csupán a sóletet asszociáltam a zsidó konyha kapcsán, meglepett az ételek frissessége, kellemes fűszeressége és könnyedsége, olykor a hagyományos és modern konyha találkozásai. A kedvencem a tahinis humusz volt, vagy ennek egyik válfaja, a szintén csicseriborsóból készülő musbacha, a fatoush gránátalmasaláta, a falafel, és a finomabbnál finomabb édességek, mint a csokoládés rugelach vagy a rózsavizes malabi. Vegetáriánus vagy vegán étrendű ide utazóknak tökéletes helyszín, ezek és a húsos ételek is valóban kóserek.

3. nap. Egy nap Jeruzsálemben

Szerdán reggel korán keltünk. Mivel két vonatútvonal is vezet Tel-Avivból Jeruzsálembe, menet a hosszabbat választottuk a Júdeai hegyeken keresztül, hogy még több időnk legyen a lelki ráhangolódásra. Már érkezéskor a női buszsofőr Coca Colát iszogatva és hangos, olcsó amerikai slágereket hallgatva, durván vezetve valahogy előre jelzett valamit.

Az óvárosba a Jaffa kapun érdemes bemenni. Amíg Tel-Avivban a kulturális és gasztronómiai diverzitás pozitív töltetű volt, itt a vallásit egyértelműen negatívnak éreztük. A város négy részre van tagolódva: a zsidó Nyugat-Jeruzsálemre, az arab Kelet-Jeruzsálemre, Me’a Shearim, melyben az ultra-ortodox zsidók élnek és az óvárosra, mely nagy része szintén Ciszjordániához tartozik. Nagy a tömeg, sok a turista, minden olyan erőltetettnek tűnt. A Siratófalnál több volt a nem zsidó, a Szent Sír-templomban több órás sorban vártak a hívek, néhol átszellemült, de a legtöbbször unott tekintettel arra, hogy belépjenek arra a helyre, ahova eltemették Jézust.

A papok is nyugtalanok voltak. Sokan nem szerették volna kivárni a sort, de be akartak jutni a kiskapukon. Egy-egy kendővel igyekeztek földi gyarlóságukat palástolni. Jézus keresztjének, a Golgota helyére épült templom egyik falán egy egészen pici, néhány fokos, libanoni cédrusból készült létra maradt fenn a 18. század óta. Az elmúlt majdnem négyszáz évben senki sem mozdíthatta el onnan, hiába szerették volna. Bonyolult szerződések biztosítják a különböző felekezetek jogait, ezeken a legkisebb mértékben sem lehet változtatni, csak akkor történhet bármi az épületben, ha mindenki egyetért.

A Szent Sír-templomot hat felekezet kezeli közösen, a római katolikus, a görög ortodox, az egyiptomi kopt, az etiópiai, a szír és az örmény egyház. Így vált a mozdíthatatlan létra a kereszténység széthúzásának a jelképévé. Az óváros nagy része valójában egy bazárra emlékeztet, ennek ékköve pedig a Szikla-mecset, a Mekkában és Medinában található mecsetek után a harmadik legfontosabb iszlám építmény, mely teljes mértékben uralja a teret. A Via Dolorosán, a Szenvedések útján haladva az Oroszlán kapun hagytuk el az óvárost, és tovább indultunk az Olajfák hegyére.

Talán az az érzés, amit egész nap hiába kerestem, a lemenő nap fényében azonban a müezzin hangos imára hívó szava törte meg, utána síri csend. Ekkor egyféle nyugtalanító érzés tört rám, melyet arab országokban eddig sohasem éreztem. Majd hiába vártuk az állomásra haladó buszt, két-három óra elteltével pedig megkönnyebbülés volt visszaérni Tel-Avivba.

4. nap. Érzések Tel-Avivban

Mi lehet a bája? Végül is egy fiatal város, amely tele van laza, stílusos fiatalokkal, akik hipster helyekre járnak, szeretik az egyszerű városi létet, a finom ételeket, felszabadultan megélni a mindennapokat.

Ahol dolgozni, barátkozni, bulizni, egyedi, tervezői ruhadarabokra és designelemekre lehet bukkanni, főleg a Jaffa negyedben található bolhapiac környékén, ugyanakkor plusz faktorként finom homokos partján bármikor megpihenhetsz, nagyokat sétálhatsz a Földközi-tenger partján, vagy a partszakasz melletti zöld füves parkokban. Szinte minden férfi egyenes hátán szépen feszül az ing. Talán a kétéves, férfiaknak és nőknek egyaránt kötelező katonaság az oka. Bakancsos, óriási hátizsákos, kaki színű egyenruhás fiatalokkal lehet főleg buszpályaudvarokon, vonatállomásokon találkozni. A táska mellett logó gépfegyver látványa első pillantás után teljesen megszokottá válik, és inkább biztonságérzetet nyújt.

5. nap. Utóérzet

Már első pillanattól fogva érződött a város lüktetésén, hogy a felszabadulásra, kikapcsolódásra, kilépésre a mindennapok rutinjából egy tökéletes desztináció.

Valahogy nem érzékeltünk semmiféle zavaró tényezőt. Kellemes 22–25 fokos hőmérséklet, lenge szellő, fűszer- és fűillat, lezserül dolgozó, barátságos és mosolygós emberek. Éppen az, ami sok esetben hiányzik nálunk. Mintha itt csakis stresszesen, morgolódva és feszülten lehetne dolgozni. Mintha a külső megfelelések, súlyok és rohanások útvesztőiben elfelejtenénk megélni a pillanatokat és a tükörből nem az életigenlő tekintet pillantana vissza. Mintha apró dolgokat is nagyobb kudarcként élnénk meg, mint azok, akik felmenőik tragédiái alatt sem roppannak meg, sőt.