Falakat húzunk – avagy, hogy jut el a szív odáig, hogy ne érezzen?

A szív érez. Mindent. Érzi az örömet, a boldogságot, a lelkesedést, az izgalmat, a félelmet, a csalódottságot, a hálát, a dühöt, keserűséget, szomorúságot, felháborodást. Mindent a szívünkkel érzünk — legalábbis addig, amíg hagyjuk érezni, és nem torlaszoljuk el magunkat az érzések elől.

Aztán, ahogy elkezdtél nőni, megtapasztaltad a saját életedben is az első öröm érzését, amikor a családban valaki megnevettetett, megölelt, szeretett. A szomorúság, kétségbeesés érzését, amikor valami nem úgy alakult, ahogy azt te szeretted volna. A félelem érzését, amikor nem tudtad, hogy egy csínytevésnek milyen következményei lesznek, vagy amikor féltél a sötétben, és valamiért, valahol nem érezted magad biztonságban. A szíved dühöt is érzett, amikor valaki megbántott, megsértett, amikor igazságtalanság ért. És biztos, hogy érezted a pillangókat is a gyomrodban, amikor repdesett a szíved, mert valaki megtetszett neki. Aztán érezted a keserű csalódottság érzését is, amikor először elváltál valakitől, vagy ha olyan valakit szerettél, aki nem szeretett viszont. Ezek mind- mind sebet hagytak a szívedben, mély sebet.

Azonban a szív intelligens, és begyógyította ezeket a sebeket, mert tudja, hogy neki az a dolga, hogy érezzen. Ehhez pedig az kell, hogy nyisson, hogy befogadjon. Egy bezárt szív nem tud érezni, csak egy nyitott.

Aztán telt az idő és jöttek az újabb és újabb csalódások, és az újabbak. És ha nem hagysz elég időt annak, hogy a szíved meggyógyítsa magát, akkor elkezdi önvédelemből megvédeni magát. Így jut el a szív odáig, hogy bezár, hogy nem enged érezni, mert nem viselne el egy újabb csalódást, fájdalmat, szenvedést.

Bezárt, falakat húzott, hogy ne haljon bele, hogy ne szakadjon szét. Falakat húzott, hogy tovább tudjon menni anélkül, hogy újabb fájdalomnak tegye ki magát. És így kezd a szív szépen lassan nem érezni, egy elzsibbadt állapotba kerülni. És lehet, hogy mindezt észre se vetted, mert általában, amikor ez megtörténik, ezt nem tudatosítjuk. Amit tudatosítasz az, hogy többet nem fáj, hogy elviselhető mindaz, ami történik veled, és ez jó. Sőt még büszke is vagy magadra, hogy végre megtanultad a leckét, és most már ott tartasz, hogy nem kerítenek hatalmukba az intenzív érzések, hogy kontrollálni tudod őket. Csak azt nem veszed észre, hogy már jó ideje örülni se tudsz olyan intenzitással, mint ahogy előtte az sikerült. Kevésbé vagy lelkes, már nem nevetsz jó nagyokat szívből…

A szív nem tud különbséget tenni az érzések között. Nem tudja beengedni a jó érzéseket csak, és kizárni a fájdalmasakat. Ha bezár, akkor se a jó, se a rossz érzések nem tudnak áthatolni a falon, ami a szívedet őrzik. Érzések nélkül pedig a szív előbb-utóbb meghal, érzéketlen, szívtelen lesz. Így válik kritikussá, cinikussá, amikor senki és semmi nem jó neki. Nem adsz esélyt az embereknek az életedben, mert senki se jó valamiért, holott valójában esélyük sincs ezeknek az embereknek, mert nem nyitod meg előttük a szíved. Mi az, ami történt? Miért húzott falakat ez a szív? Biztonságból. Túl sok volt neki a fájdalom, és nem bírta elviselni, ezért falat húzott. Bezárt. Lehúzta a rolót.

Azonban egy valamit tudatosítanod kell. Lehet, hogy ez így biztonságos, és lehet, hogy jóval könnyebb így az életed, mert nem érzel kellemetlen érzést, szívfacsaró fájdalmat. Nem engedsz így be semmilyen olyan érzést, ami újra megbánthatna, így védve vagy minden újabb csalódástól, veszélytől. Azonban ez a fal megvéd téged az örömtől, a boldogságtól, a lelkesedéstől és a szeretettől is. És így jut el a szív odáig, hogy ne érezzen SEMMIT. Se fájdalmat, se örömet, se szomorúságot, se boldogságot.

Azonban ez így nem élet, csupán túlélés. A szív akkor él, ha érez, jót és kevésbé jót egyaránt. Neki érezni kell, és kész.

Figyeld meg, hogy mennyire él a te szíved. Mennyire nyitott, vagy mennyire zárt. Hagyod érezni? Hagyod élni?

Engedd meg a szívednek mindig, hogy érezzen — még akkor is, ha fáj — ez az egyetlen módja, hogy te is azt érezd, hogy élsz.