1. Indítsd jól a napod, ne kapkodva.

Nagyon fontos a napindítás. Ha utolsó percre hagyod a felkelést, akkor nagy eséllyel rohanni fogsz, kapkodsz, otthon felejtesz dolgokat, attól tartasz, hogy elkésel, bosszankodsz, hogy miért nem halad már a forgalom, azaz még mielőtt beérnél a munkahelyedre már tiszta ideg vagy. Ilyen napindítással és ilyen lelkiállapottal a napod hátralévő része is stresszes, feszült lesz. Ezért indítsd jól a napod. Kelj fel időben, tornázz, jógázz egyet. Ha reggel átmozgatod a tested, akkor beindul a vérkeringésed, felébredsz, energiát adsz magadnak. Szintén fontos, hogy sose indulj el úgy otthonról, hogy ne reggelizz. A testednek szüksége van üzemanyagra, hogy hatékony tudjon lenni. Éhesen nem lehet sem jókedvű lenni, sem jó munkát végezni, nem beszélve a hatékonyságról és a kreativitásról — Maslow piramisa. Ha az alapszükségletek nincsenek kielégítve, akkor semmi másra nem tudunk figyelni. Tehát a reggeli rutinok nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy milyen napod lesz és mennyire tudsz hatékony, gyors lenni, mennyire vagy problémamegoldó, kreatív, rugalmas, alkalmazkodó, türelmes és jókedvű.

2. Szervezés, szervezés és szervezés

Szervezés nélkül káosz van. A káosz pedig kikészít, lehúz, feszültté, stresszessé tesz, lehangol, és minden energiánkat elveszi. Káoszban nem lehet és nem jó dolgozni. Ezért vedd kezedbe az irányítást és szervezd meg a napod, heted, akár hónapodat is. Írj listát a teendőidről, majd tedd őket fontossági sorrendben, adj hozzá időkeretet és határidőket. Ami még fontos, és nem elhanyagolható tényező, hogy miután megírtad, tartsd is magad ehhez.

3. Csak annyit vállalj be, amivel megbirkózol

Nagyon sokszor túlvállaljuk magunkat. Év elején kitűzzük a célt magunk elé, hogy sokkal hatékonyabbak leszünk, hogy bebizonyítjuk, hogy jók vagyunk, hogy jobb eredményeket fogunk elérni stb. Ezek a célok mind szépek és jók, azonban mindig ajánlatos figyelni a határainkra is, akkor is, ha vezető vagy, és akkor is, ha alkalmazott.

4. Kapcsolódj újra a kollégáidhoz, a csapathoz, amelynek tagja vagy

5. Adj időt magadnak

Év elején nem muszáj már fejest ugranod, és a legkeményebben dolgoznod és hajtanod magad. Lehet, hogy szükséged van még egy pár hét felzárkózásra. Kezdj kisebb projektekkel, inkább tervezz, fogalmazz meg célokat, hogy honnan hova akarsz eljutni, hogy majd februártól konkrét lépéseket is tudjál megtenni a céljaid felé.

Általában három forgatókönyv szerint élhetőek meg ezek a koronanapok.

Az ilyen napoknak általában csak a végét várom és Izaura sorsát megszégyenítve nyaldosom esténként a szabad akaratom csonkká szabdalt szárnyait. Mások bezzeg büszkék lennének a gyerekeikre és nem foglalkoznának az előre főzésen, takarításon, mosáson, ruha összehajtogatáson, rendrakáson kívül már semmi mással. Hiszen egész nap azzal törődtek, ami igazán fontos. Tisztában vannak azzal, hogy ez az anyák sorsa és csak teliholdas éjszakákon bugyognak fel álom formájában az anyaságon túlmutató vágyaik. Ezekről nem beszélnek senkinek, még önmaguk elől is eltitkolják. De néha, ismeretlen okokból, egy másodperc töredékére csak úgy összeszorul a gyomruk és légszomjuk lesz egy átlagos kedd délután. Aztán minden megy tovább, sül a pizza, élére vasaltak a ruhák, elégedettek és pirospozsgásak az otthon főzött gyurmából gótikus templomokat formáló gyerekek.

Kettő.

Napközben dolgozom, végzem a feladataim, abban reménykedve, hogy a gyerekeim jól játszanak magukban. Elalvás előtt esti mesét olvasok nekik. Egyszerű és hatékony módja annak, egyrészt, hogy a lakásban végigkövethető legyen, merre tevékenykedtek a gyerekek, másrészt meg, hogy egy szabályozott épületrobbantás élethű látványát tudjuk megcsodálni a nappalinkban. Az ilyen napok után a gyerekek éjszaka rendszerint felébrednek, elképzelésem sincs, hogy mi frusztrálja őket és hogy feldolgozták-e már azt szerepjátékkal. Napközben önállóak a gyerekek, ami remek dolog, de talán időnap előtt leválunk egymásról.

A felnőttek a felnőttek dolgait, a gyerekek a gyerekek dolgait végzik és nem szólnak bele egymás ügyeibe. „Ez a felnőttek dolga” — még visszacseng a fülembe és látom is azt a rengeteg fontos teendőt, amiket gyerekszemmel nem tudtam felmérni, de hatalmas horderejű problémák voltak, mint a közköltség fizetés. Elképzelhetetlennek tűnt számomra, hogy a felnőtt dolgokat valaha meg fogom érteni, sőt le fogom tudni utánozni. Ezeket a magaslatokat, ahol a felnőttek voltak gyerekkoromban, mi, gyerekek, nem tudtuk elérni, ezért nem is próbálkoztunk azzal, hogy a szüleink példáját kövessük. Elérhetetlen volt számunkra mindaz, amit képviseltek. Pár év múlva meg szemforgatva kérdezték egymástól a tanácstalan szülők, hogy kire ütött ez a gyerek…

A fenti két forgatókönyv egyvelegéből nagyjából ki is alakulnak a békeidőbeli szokásaink és mindennapjaink. Reggel elválunk egymástól, a felnőttek végzik a felnőttek feladatait. Nem ismerik a gyerekeik mindennapjait, mert az óvoda, iskola utáni edzést, balettet, korrepetálást már csak a vacsora és lefekvés követi. Reggel elválunk egymástól, a gyerekek végzik a gyerekek feladatait. Nem ismerik a szüleik mindennapjait, mert a munka, a bevásárlás utáni házi munkát, rokonlátogatást, ügyintézést már csak a vacsora és lefekvés követi. És gyakorlatilag elélünk egymás mellett.

Nem értjük a gyerekeink viselkedését, mert nincs időnk rájuk figyelni a rengeteg program és tennivaló között. Nekik meg fogalmuk sincs arról, hogy mi a szakmánk, mik a kötelezettségeink, világnézeteink, érzéseink, mert ezek nem rájuk tartoznak.

Közben mosolygunk egymásra, mert a biztonság látszatát fenn kell tartanunk, nem varrhatjuk a gyerek nyakába a világ baját. Nem aggódunk, nem sírunk, nem panaszkodunk a gyerek előtt, így nem is mutatjuk meg neki, hogyan kell kezelnie a félelmet, örömet, bánatot. Érzelmileg sterilen nevelünk, hogy védve legyen az a gyerek. És mert alapjáraton magunkkal sem vagyunk őszinték az érzelmeinkkel kapcsolatosan. Elhessegetjük a rossz gondolatokat ahelyett, hogy feldolgoznánk, elfogadnánk őket és a gyerekeink előtt felvállalnánk a tényt, hogy mi is emberből vagyunk. És amikor fény derül arra, hogy nem csupa márvány és csillogás anya meg apa, amikor mondjuk egy világjárvány nyújtotta aggodalmak alatt roskadunk össze pont a gyerek előtt, mert ugye otthon van, akkor a gyerek is kicsit összeomlik az alatt a számára ismeretlen és értelmezhetetlen érzelemhalmaz súlya alatt, ami egyszerre zúdul rá.

A harmadik forgatókönyv egy ideális világban zajlik, amikor a gyerek és a szülő együtt él.

A szülő tud néha dolgozni, a házi munkát többnyire együtt végzik. A gyereknek van feladata és van közös játékidő. A gyerek látta már bánkódni és dühöngeni a szüleit, közben a szülők elmagyarázták, hogy mi bántja őket, mi esik rosszul nekik, és hogyan teszik túl magukat ezeken a kellemetlen érzéseken. Ez nem csak a szülőknek segített a vigasztalódás gyógyító folyamatában előre haladni, de a gyerek is tudatosította, hogy az érzelmeket meg kell élni, fel kell dolgozni és végül el kell őket engedni.

Ebben a ideális világban kiegyensúlyozott a gyerek és csak ritkán követelőzik. A felnőtt még mindig nem tudja elvégezni az összes dolgát, mert még mindig túlvállalja magát. Állandó zaj van a lakásban és újratervezés. Nincs leszögezett program, hanem az egymásra figyelés határozza meg a mindennapi rutint, amit végül is nem is lehet rutinnak nevezni, esetleg egyfajta rendszernek a káoszban.

A társadalmi keretek közé préselődve elfelejtettünk együtt élni. Vagy talán sosem tanultunk meg. Egy fedél alatt külön élünk. Külön gyerek és szülő, külön férj és külön feleség. Külön önmagunktól, külön a vágyainktól, ránk varrt, kényelmetlen szerepekben.

Talán pont ezt kellene újraértelmeznünk. Hogy hogyan legyünk igazán együtt. Talán újra meg kell ismernünk önmagunk, az igényeink, az értékrendszerünk és a viszonyulásunk a jelen társadalmi normákhoz. Talán pont most jött el az ideje annak, hogy újrarendezzük életünk, de ezúttal próbáljuk meg olyanra faragni, hogy ha netán benne kell majd élnünk akár több hónapon keresztül is, ne legyen az egy kínszenvedés.