Egy igazán új és inspiráló sorozatot indítunk ebben az évben. Ismerjünk meg együtt érdekes lelkeket, elméket, gondolatokat ugyanazon kérdések tükrében. Csata Éva új sorozata: Mutasd magad címmel! Tekintsetek be ezen emberek életébe és ne feledjétek, ahány ember annyi féle csodálatos világ.

1. Ki vagy te?

Egy bűbájos hét éves kisfiú anyukája, egy örök bolyais tanuló/ tanár, egy javíthatatlan idealista békeharcos, virággyerek.

Az anyuka szereppel, gyökerestől megváltoztatta az életem, a legnagyobb ragyogó csoda.

Hetente, legtöbbször örömömben.

A második családom.

Persze, egy Szabó T. Anna mantra: A belső mosoly nem beszél, csak szavak nélkül simogat, biztat, melegít, benned él, szívdobogással támogat.

Vincent van Gogh, „Terrasse du café le soir” (Kávézó terasza este), amely egy regénybeli estét ábrázol, Guy de Maupassant, „Bel ami” (Szépfiú) regényéből, viszont ugyanakkor Leonardo Da Vinci, Utolsó vacsorájának is egy újraértelmezése lehet, Van Gogh ódája Arles városához. Lebilincsel az, ahogyan Van Gogh szikrázó ragyogást festett a koromfekete éjszakába. A festmény rejtelmes alakjai egy titokzatos történet kibontakozását rejtegetik. Amikor a „Lust for life” életrajzi filmben megjelenítették, lélegzetelállító volt, napokig nem tudtam aludni miatta.

Hogy, valami bizsergetően jó következik.

Ha boldogan repülsz valaki fele, az már bizony szerelem.

Van. Töltött káposzta, ahogy Anyukám készítette. A világ végéről is hazacsalogatott vele.

Száraz Miklós György, „Lovak a ködben”. Miközben olvastam, Doorst és Janis Joplint hallgattam – újfent bohémül szerelmes lettem az életbe.

Egy igazán új és inspiráló sorozatot indítunk ebben az évben. Ismerjünk meg együtt érdekes lelkeket, elméket, gondolatokat ugyanazon kérdések tükrében. Csata Éva új sorozata: Mutasd magad címmel! Tekintsetek be ezen emberek életébe és ne feledjétek, ahány ember annyi féle csodálatos világ.

Sütő Edith – az élet véges, és sosem tudhatjuk, mikor jön el egy olyan pillanat, ami a vég kezdete lesz. De éppen ezért nem rettegéssel telve, folyamatosan a félelmeinken kattogva kell átbukdácsolnunk a mindennapokon, hanem teljes gőzzel meg kell élni az életünk minden napját. Nem rózsaszín szemüvegen át szemlélve, hanem egyszerre tudatosan és önfeledten.

1. Ki vagy te?

Nem tudom. Egyszer a templomban pontosan ez hangzott el, és azóta – már jó néhány éve – időnként eszembe jut a kérdés, hogy ki is vagyok én. Merthogy, ha feleségként, anyaként, gyermekként, óvódapedagógusként, újságíróként vagy egyebekként definiálnám magam, úgy érzem, hogy ezek – bár meghatároznak engem –, igazából mégiscsak csupán néhány szerepemet jelölik. De hogy mindezek nélkül ki is vagyok valójában? Talán a legegyszerűbb, ha azt mondom: Sütő Edith, nő, magyar, test és lélek, egy örökké kereső-kutató személy.

Ha a húszas éveimben tették volna fel nekem ezt a kérdést, egyértelműen azt válaszoltam volna, hogy feleség és anya szeretnék a leginkább lenni. Azóta feleség is, kétszeres anya is lettem, és nagyon szeretem ezeket a szerepeket, el sem tudnám képzelni magam másként, de így a negyedik X-en túl, amikor a gyerekek már kezdenek kifelé kacsingatni a családi fészekből (nagyobbik lányom hamarosan kezdi az egyetemet), tudom, hogy kell még valami más is. Amit magunkért teszünk, ami jót tesz nekünk lelkileg-szellemileg egyaránt. Az újságírás, blogírás az utóbbi 3–4 évben nagyon háttérbe szorult, úgyhogy pillanatnyilag az óvónői szerepem az, amibe a legtöbb időt, energiát, lelkesedést fektetem, és ennélfogva elég sok örömöt is „aratok”.

Igen. Tizenéves korom óta ez a mottóm: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne” – Tamási Áron. Sokszor meg is találtam magam benne.

Nincs igazából kedvenc festményem. Nem vagyok egy nagy műértő, múzeumlátogató. De gyerekkoromban nagymamám kapott valakitől egy kis akvarellt, ami egy virágot ábrázolt, és emlékszem, nagyon sokszor leültem nézegetni, valamiért nagyon megfogott. Sőt, megpróbáltam lefesteni is, de akkor még nem tudtam, hogy nekem nagyon nem megy az ilyesmi.

Tudod, kicsim, amikor úgy érzed, hogy egyetlen pillanatot sem vagy képes a másik nélkül tölteni, és amikor a társaságában vagy, nem csak, hogy önmagad lehetsz, de úgy érzed, képes vagy megváltani a világot is, na az a szerelem. De meg kell kérdezni egy ötévest, mit gondol a szerelemről, lehet, jobban megragadja a lényegét, mint a felnőttek…

Igen. A fasírt. Mindenféle változatban: húsból, zöldségekből, gabonafélékből, apró golyókként, lapos korongokként, vagy tapsiben sült, úgynevezett töltött fasírtként, nekem mindegy, csak fasírt legyen. De a finom, különleges sajtokat és a tengeri herkentyűket is szeretem.

Egy igazán új és inspiráló sorozatot indítunk ebben az évben. Ismerjünk meg együtt érdekes lelkeket, elméket, gondolatokat ugyanazon kérdések tükrében. Csata Éva új sorozata: Mutasd magad címmel! Tekintsetek be ezen emberek életébe és ne feledjétek, ahány ember annyi féle csodálatos világ.

Farkas Zsuzsánna – Egy nő, aki sokféle színnel él…

1. Ki vagy te?

A nevem Farkas Zsuzsánna, neurodiverzív ember vagyok (aspergeres autista és ADHD-s). Édesanyja egy gyönyörű hatéves kisfiúnak, aki szintén érintett a másságban, ahogyan én. Képzőművész, gyerekkorom óta festek, a művészet az életem szerves részét képezi, kiállításaim is voltak, legutóbb a neurodiverzív nő volt a téma. Szociális munkás, jövőre végzek az egyetemen, szeretek segíteni, az emberekkel meg folyamatosan tanulok bánni… A közösségfejlesztés az egyik érdeklődési területem, szeretem látni, hogy egy-egy kulturális rendezvény, amelyet mondjuk egy közintézmény rendez, mennyire összefogja, fejleszti a helyi populációt, illetve a környezetében élő falvakét, településekét, városokét. A mentálhigiéné is egy olyan terület, amely hozzám nőtt… egy támogatói csoportot működtetünk egy sorstársammal, amely az SNI-s gyerekek szüleit segítik. Tanácsadóként dolgozom a HIFA-Románia egyesületnél, ahol felnőtt fogyatékkal élő emberek életét igyekszünk jobbá tenni, és dolgozunk a szellemi akadálymentesítés megvalósítása érdekében. Utoljára hagytam a kedvenc tevékenységemet, ami az önkénteskedés. Lassan másfél éve kezdtem el a Székelyudvarhelyi Városi Könyvtárban, a legelső feladatom a Nyitott Könyvek Éjszakáján a Játékterem felügyelete volt, segítettem a résztvevőknek az eligazodásban az épületben… Később felfedeztem a régi nyomda szépségeit (a könyvtár földszintjén található egy régi nyomdagép, ami a mai napig működőképes), a betűszekrényekben tettem rendet, és közben láttam, hogy a nyomdai foglalkozásnak is, mint bármelyik másik foglalkozásnak az intézményben, milyen pozitív, közösségmegtartó, – erősítő és -fejlesztő hatásai vannak az emberekre. Ezt követett más foglalkozásokban való részvétel, majd elérkeztem a mához, ahol a könyvtár szociális médiában való részvételével foglalkozom. Hogy miért? Ez nekem, mint autista nőnek egy olyan munka, ahol az emberekkel való munka találkozik a művészeti kifejezés és a számítógépes technika nyújtotta lehetőségekkel. Ez az, amiben kicsit el lehet vonulni, amikor már megtelik az ingerküszöböm, és kell a csend. Ilyenkor készítem a hirdetéseket, bejegyzéseket.

A szociális munkással, közösségfejlesztés téren a leginkább. Ilyenkor érzem azt, hogy embereket mutathatok meg, képviselhetek, lehetek egy olyan szem, amely egy kicsit a háttérből segíthet jó ügyeket, megmozgathat embereket és láthatom, hogy az egyének ilyenkor kisebb tömeggé válva lehetnek egymás mellett, így mindez hihetetlen felemelő. Számomra a szociális munka nem csak a perifériára szorult emberi rétegeket jelenti, hanem mindenkit: egészségeset, fogyatékkal élőt, és még lehetne sorolni… A közösségnek megtartó ereje van, ezt érzem és tapasztalom a munkám során.

Több is van. Az egyik a kedvencem Szabó Lőrinc: Semmiért egészen című verse, a másik a 75-ik szonett Shakespeare-től, amit Szabó Lőrinc fordításában szeretett meg magyar nép. De van kedvenc versem József Attilától is, a Tedd a kezed.

A kedvenc festményem a napfelkeltét jeleníti meg, nekem a mindennapos, új reményt juttatja eszembe, azt, hogy érdemes tenni, aktívnak lenni. Claude Monet: Impresszió, a felkelő nap.

A szerelem egy olyan két ember között született erő, amely megtart, felemel, szárnyakat ad.

Volt, most nincsen. Régebben édesanyám főztjét szerettem, de ahogyan kialakult nálam a laktóz, glutén intolerancia, úgy már nem okoz örömöt az étel.

Egy igazán új és inspiráló sorozatot indítunk ebben az évben. Ismerjünk meg együtt érdekes lelkeket, elméket, gondolatokat ugyanazon kérdések tükrében. Csata Éva új sorozata: Mutasd magad címmel! Tekintsetek be ezen emberek életébe és ne feledjétek, ahány ember annyi féle csodálatos világ.

Nagy Lilla – “csak akkor szólalj meg, ha amit mondani akarsz, szebben hangzik, mint a csend”

1. Ki vagy te?

Megtört nádszál és pislákoló mécsbél… de az is, aki ezeket nem töri össze, nem oltja ki, hanem teret ad a növekedésnek és gyógyulásnak… önmagamban és másokban…

Azzal, aki kíséri az Élet bontakozását önmagában és másokban.

“csak akkor szólalj meg, ha amit mondani akarsz, szebben hangzik, mint a csend”

Nincs ilyen.

Nem mesélnék, csak ha kérdezne. A szavak szertefoszlanak, a tapasztalat épül be.

Nincs.

Egy igazán új és inspiráló sorozatot indítunk ebben az évben. Ismerjünk meg együtt érdekes lelkeket, elméket, gondolatokat ugyanazon kérdések tükrében. Csata Éva új sorozata: Mutasd magad címmel! Tekintsetek be ezen emberek életébe és ne feledjétek, ahány ember annyi féle csodálatos világ.

Adorján Zsófia – Néha sok dolog kell a boldogsághoz, máskor nagyon kevés is elég…

1. Ki vagy te?

Nagyon nehéz kérdés már az elején. A rövid válasz az a formális lenne azt hiszem és a könnyebb is, hogy iskolai tanácsadó vagyok, tanár és felnőtt képző. Két rendkívüli kis fiatalembernek vagyok a szerencsés anyukája.

A két jelentősebb szerepem ami meghatároz és megtartó erővel bír az a szakmai és a szülői szerepem. Egyiket sem bírnám a másik nélkül. A két alappillérem most ez, a munka és az otthon. A gyermekekre nagyon vágytam és viszonylag sokat is vártam rájuk, a szakmai vonalat hozta az élettörténetem, az egyetem választás. Mindig volt bennem szociális érzékenység és a segítő szakma iránti vonzódás.

Egyfelől sokat, másfelől meg alig. Képes vagyok végig sírni egy olyan temetést ahol alig ismertem az elhunytat. Elérzékenyülök egy zenétől, egy verstől, potyognak a könnyeim egy film nézéskor. Más az, amikor úgy sírok, hogy senki sem látja. Az ritkább és ott megsemmisülök. A tehetetlenség és a fájdalom könnyei ezek. De az örömkönnyek is úgy tudnak fájni, talán mert olyan súlyosan érkeznek.

A kapcsolódást jelentik a külvilághoz és magamhoz is. Viszonyítási pontok, világító tornyok, mozgó célpontok vagy épp kerítés elemek. Fontosak nekem.

A legelső ami beugrott az a Szózat első néhány szakasza Vörösmarty-tól. Különös, hogy pont épp ez jutott eszembe elsőnek: “Hazádnak rendületlenül légy híve oh magyar, bölcsőd az, s majdan sírod is, mely ápol s eltakar….”

Iker babák alszanak anya karjaiban, Gustav Klimt.

Napindító. Az első lépéseim a kávéfőző fele vezetnek minden reggel rögtön felkelés után. Minden más teendő csak ez után következhet ha a dupla espressomat bekortyolgattam és átgondoltam a napi tennivalókat. A nap folyamán nem is iszom már több kávét, de a reggeli kávénál könyörgöm, ne zavarjon senki!

A szerelem varázslat. Ti ketten egymásnak szárnyakat varázsoltok és együtt repültök és külön is sokat amíg újra találkoztok, mert a másik létezésétől jobb a világ.

Szeretek enni. Az olaszos alapjáraton a kedvencem, rajongok a sajtféleségekért, egy finom omlós jó fokhagymás sült áfonya szósszal, vajban párolt gombával ropogós körettel és mellé egy pohár zamatos száraz vöros bor.

Edith Eva Eger: A döntés. Az ember bármilyen kilátástalan helyzetben is van, mindig van döntési lehetősége. Azt hiszem ez a szabad akarat és az ÉN felülmúlhatatlan ereje, a mindent felülíró szupererő ami belénk van rejtve.

Egy igazán új és inspiráló sorozatot indítunk ebben az évben. Ismerjünk meg együtt érdekes lelkeket, elméket, gondolatokat ugyanazon kérdések tükrében. Csata Éva új sorozata: Mutasd magad címmel! Tekintsetek be ezen emberek életébe és ne feledjétek, ahány ember annyi féle csodálatos világ.

Szeresd önmagadat…

1. Ki vagy te?

Egy 45 éves magyar nő. Anya. Koordinátor. Nemzetközi ügyekben jártas. De elsősorban ember. Érző, érzékeny, remélem, empatikus ember.

A segítői-vel.

Írtam is, hogy érzékeny vagyok. Egészen gyakran. És most már örülök annak, hogy tudok sírni: bánat miatt, örömtől és hálából egyaránt.

Közhelyes lehet, de számomra, és engem ismerve is – mindent. azaz csupa nagybetűvel MINDENT! Az életet.

Igen, egészen sokat. Koromnál fogva sokat volt lehetőségem olvasni a kedvenceket.

Egy szerelmes párt.

Jól eltöltött időt. Beszélgetést, kikapcsolódást. Feltöltődést. Finom ízt. Szeretem-dolgot; és felnőttséget.

A szerelem a világ legszebb és leggyakoribb érzése, amit mindenki megtapasztal.

Igen. De életszakaszonként változott. Most a mediterrán-konyha és a sajtok.

Újraolvastam részleteket A kis herceg-ből. Más, számomra újabb fontos aspektusokra világított rá.

Szerinted a szüleid mennyire befolyásoltak abban, hogy ezt az életstílust vedd magadra?

A szüleim nagyon sok éven keresztül dolgoztak Franciaországban. És az a vicces, hogy amikor én kiköltöztem au pair-ként, ők nemsokára hazaköltöztek, és akkor végül is egyedül maradtam Franciaországban. Ezután történt egy változás az életemben, ekkor pedig Magyarországra szerettem volna visszaköltözni, akkor azt mondtam, hogy megpróbálom közelebb, az már majdnem olyan, hogy a bokám itthon van.

Franciaország karrier szempontjából volt fontos, mert én ezt tudtam, hogy akkor ott több a lehetőségem, és aztán szálloda és vendéglátást végeztem, ebből a szempontból meg úgy éreztem, hogy itt sokkal nívósabb szállodák vannak, ebben ők nagyon erősek. Úgy mondanám, hogy van egy ilyen nagyon kifinomult érzékük a vendéglátás terén. Magyarországra pedig azért mentem volna, mert bár a gyakorlati munkáim során jártam több helyen is – Dubaiban vagy akár Tenerifén – de azért az mindig megvolt bennem, hogy haza kellene menni. És bár nem Magyarországon születtem, de azért nekem nagyon csábító volt ez, hogy ott az anyanyelvemen beszélhetek, mindig is csodáltam, hogy ha oda átmegyünk, akkor ott minden magyarul van.

Azt mondják, hogy a francia nép nem vár feltétlenül tárt karokkal minden idegent, nem túlságosan közvetlenek általánosságban. Te mennyire tudtál közéjük beilleszkedni?

Szerintem irtó nehéz bekerülni közéjük, legyen szó akár egy szoros barátsági kapcsolatról valakivel. Ugye én tíz évet töltöttem ott, és elmondhatom, hogy ezalatt nekem nem sikerült francia barátokat szerezni. Nagyon sok barátom van az országban, de ők is mind bevándorlók. Volt bolíviai, guadeloupei, martiniquei, spanyol, vagy akár Angliából, de így hogy franciák, talán egy vagy kettő, de ők is kollégák inkább. Szerintem ők legfeljebb a családban közvetlenek.

De te ott bekerültél egy családba au pair-ként, és ilyenkor általában jó esetben segítenek is abban, hogy beilleszkedj. Ez neked megadatott?

Nekem ez nagyon jól sikerült – egyetértettünk a szülőkkel a nevelési elvek kapcsán is, meg én amúgy nagyon alkalmazkodó vagyok, ezért pedig házimunkát is vállaltam, vagy akár ha főzni kellett, tehát megfeleltem így számukra.

És mennyire volt ekkor szociális életed? Hogyan tudtad ekkor a jövődet alakítani?

Igazából ekkor romániai emberek támogatásával sikerült ez nekem ott helyileg, mert elmentem egy diákoknak szóló tanácsadó központba, és akkor ott jött szóba először a szálloda és vendéglátás, amire én azelőtt nem feltétlenül gondoltam. De ennek a nőnek, akivel beszéltem, annyira jó meglátásai voltak, hogy így két perc után megkérdezte, hogy nem gondoltam erre a szakirányra. És akkor ezután teljesen önállóan keresgéltem, be szerettem volna jutni egy ilyen iskolába, és végül egy gyermekkori barátnőm édesanyja segített, és akkor így kerültem be. Itt három évig tanultam, majd következett még egy képzés, utána pedig már sokkal könnyebb volt mozogni. Sőt, még egy ösztöndíjat is kaptam végül, meg diáklakást.

Te amúgy sohasem féltél? Bár említetted, hogy voltak segítségek, de azért mégiscsak egyedül voltál egy idegen országban.

Nem. Ez lehet, hogy onnan jön, hogy már a gyermekkoromban ugye tulajdonképpen mi nagymamánkkal nőttünk fel. A szüleink rendszeresen hazajártak, de azért mégiscsak falun éltünk a nagymamánkkal, és az kicsit olyan, hogy ott szabad vagy, nem félsz semmitől, nincs veszélyérzeted. Nagyon érdekes, de tényleg, soha nem jutott eszembe, hogy valami történik velem, pedig volt olyan alkalom, amikor egy este például a taxisofőr szólt, hogy valaki követ. Szóval ilyenben is volt tapasztalatom, de ennek ellenére nem ijesztett meg semmi annyira, hogy hazajöjjek.

Nekem volt egy négy hónapos gyakorlati munkám a Crillon szállodában, és nagyon sokat jelentett akkor számomra, hogy már ekkor volt egy magyarországi hölgy, aki segített. És ő mondta, hogy először vendégnek kell lennem. És először csak egy kávéra mentem oda be, mert ott egy kávé is 15–20 euró. De ahogy én oda beléptem, és utána is, amikor már ott dolgoztam, akkor én azt mondtam, hogy én csak ilyen stílusú szállodában szeretnék dolgozni. Merthogy nagyon jól éreztem magam benne. Nekem mindig nagyon fontos volt a környezet, és hogy valami szép legyen körülöttem. Nagyon sokan azt gondolják, hogy ezekben a luxusszállodákban nagyon nehéz dolgozni, de szerintem ha valaki olyan személyiség, hogy igényes önmagával szemben is, meg szereti a szépet és a jót, akkor ez könnyen megy. Én legalábbis így voltam.

Azért egy ilyen luxusszállodába általában olyan emberek járnak, akiknek a pénz fogalma valami teljesen mást jelent, mint a hétköznapi embernek. Te hogyan láttad őket?

Hogyan kerültél át Marokkóba?

Ez is olyan vicces vagy spontán történet, nem is tudom, talán tényleg a sors akarta így, de azért hozzátartozik, hogy ehhez néha döntéseket kell hozni. Szóval nagyon foglaltak voltunk abban az időszakban a szállodában, és a mostani főnökeim egy másik szállodában voltak, de ott történt valami, így az éjszaka közepén átjöttek. És akkor onnantól kezdve én foglalkoztam velük. És így tényleg mindenről én gondoskodtam, a kicsomagolástól a vendéglő foglalásáig, vagy jegyek vásárlásával kapcsolatban is, vagy ha kellett valami specifikusabb ruha. Tehát olyan volt ez, mintha a személyi asszisztensük lettem volna. És ezt nagyjából három éven keresztül folytattam, mert ők évente 2–3 alkalommal jöttek hosszabb időre. És aztán felmondtam a szállodában, utána majdnem átmentem egy másik helyre, ahol felajánlottak nekem egy igazgatói pozíciót, de akkor azt éreztem, hogy nem lettem volna képes rá, mert el kellett volna költöznöm emiatt Dél-Franciaországba. Pont ebben a periódusban telefonáltak a mostani főnökeim, hogy jönnének a szállodába, de akkor tele voltunk, és nem tudtak jönni. Érdekes, hogy akkor pont a Crillon szállodában voltak, és amikor megtudták, hogy felmondtam, utána pár órára rá felhívtak újból, és áthívtak a Crillon szállodába, annak ellenére, hogy mondtam nekik, hogy nem vagyok oda illően öltözve. És akkor ott nagyjából öt és fél órán keresztül beszélgettünk. Szerintem ez az egész részükről is csak egy nagyon spontán ötlet volt – nagyjából két óra beszélgetés után kérdezték meg, hogy nem akarok-e nekik dolgozni. És akkor az első válaszom az volt, hogy nem, mert így tényleg nem tudtam, hogy mit csináljak, majd egy hosszas beszélgetés után úgy váltunk el, hogy végül is megpróbálom. Ehhez viszont nagyon sokat segített az, hogy volt egy biztonságérzetem, hogy ismertem őket, és tudtam nagyjából, hogy hova megyek dolgozni. És úgy indultam neki, hogy ha tetszik, akkor maradok, de ha nem, akkor sincs harag. És így kerültem végül hozzájuk, hogy még nem is tudtam, hogy mi lesz a pontos feladatom, csak azt mondtam, hogy akkor jövök.

Ekkorra Franciaországban már gondolom megtanultad a kulturális kódokat, de azért ehhez képest Marokkó valószínűleg nagy váltás volt. Ezt is félelem nélkül lépted meg?

Végül is igen, de azért, mert tényleg nagyon szépen és biztonságosan megszervezték ezt nekem a főnökeim. Ahogy a repülőjegyeket küldték időben, meg ahogy vártak, fogadtak – már maga az a meleg fogadtatás, amiben részesültem, az valami hihetetlen. Nem is tudom, hogy ha lesz még részem ilyenben.

Pontosan milyen pozíciód volt ott neked? Mi volt a feladatod?

Én egy ilyen személyi asszisztens vagyok, mert hogy még most is dolgozom nekik távmunkában. Szóval minden, ami a magánéletükkel kapcsolatos. Legyen az egy vacsora megszervezése, a menütől elkezdve az étel beszerzéséig, meg a vendégek fogadásáig. Ezenkívül a személyzettel is foglalkoztam, mert van nekik egy 15 főből álló személyzetük, és akkor ennek a menedzsmentje is rám hárult. S ebben tényleg minden apróságra oda kellett figyelni. De ezenkívül a belső dekorációban is segítettem, de emellett, ha mondjuk a főnököm kért egy kávét, akkor is elmentem, és csináltam neki egy kávét. De miniszterelnököket vagy a királyt is fogadtam már.

Gondolom, hogy teljesen más szabályai vannak egy háztartásnak Marokkóban, ezenkívül pedig a főnöködnek eléggé rangos pozíciója van. Szóval teljesen más ez gondolom, mintha egy európai háztartásban segítenél.

Abszolút! Engem nagyon nagy támogatás ért a főnökeim részéről. Mindig mellettem álltak, főleg mert nem volt könnyű az elején bekerülni a csapatba. Már megvolt a személyzet, de nem volt menedzserük. És volt olyan, hogy többször el kellett mondanom a dolgokat, de a főnök úgy fogadott engem, hogy az egész személyzetet összehívta, és kijelentette, hogy amit én mondok, az úgy kell hogy legyen. Ez irtó nagy biztonságérzetet adott abból a szempontból is, hogy ezzel kimutatták, hogy ők megbíznak bennem és a munkámban.

De azért előfordult veled, hogy megkérdőjeleztek téged, mármint a személyzet részéről?

Persze, sokan. Mivel a személyzet is többféle emberből tevődik össze, többféle szakmából. Tehát ott volt az irodai csapat, a biztonsági őrök, a sofőrök, vagy a háztartási személyzet, és akkor én voltam ebben a kapocs, aki ezeket összekötötte. És akkor azért volt olyan, hogy hiába mondtam valamit, mert utána úgyis visszakérdeztek, vagy így utánam kutakodtak. Azért nagyon sokat fejlődtem velük, mert ott a háztartás teljesen más volt. Például tízféle előétel és ugyanennyi főétel került az asztalra.

Az, hogy te nőként egy ilyen vezető pozícióban vagy, az ott megszokott?

Egyáltalán nem. És szerintem emiatt is voltak ezek a megkérdőjelezések, mert nő létemre még fiatal is voltam, és azért ezt hallottam így utólag, hogy legelőször azt mondták, hogy ez a kislány nem fog sokat maradni. Nagyon érdekes, hogy még a király is mondta a főnökeimnek, hogy azért lehet, hogy hat hónapot majd kibírok, de többet biztos nem. Mert ugye azért ott ez érezhető, hogy a döntő pozícióban a férfi van. Viszont ami a háztartást illeti, ott a nő az, aki döntéseket hoz.

És az mennyire jelentett problémát, hogy fehér nőként kaptál ott egy fontos szerepkört?

Szerintem ezt eléggé pozitívan kezelték, mert ugye ahogy te is mondtad, a főnököm eléggé rangos szerepet töltött be, és úgymond neki ez jó volt, hogy akkor van a csapatában egy európai fiatal hölgy. Mert ugye sok fontos európai személlyel tart kapcsolatot, és ilyen szempontból ez valamiféle presztízs volt, hogy egy európai fogadja a vendégeket. A másik pedig az, hogy nekem azért megvolt a kellő tapasztalatom, szóval megbíztak abban, hogy ezek a vendégek kellő profizmussal lesznek fogadva. Mert azért Marokkó hihetetlenül fejlett ország, de vannak hiányosságai azért ilyen téren szerintem.

Mi az, amit nem tudtál ott megszokni abban a környezetben?

A rengeteg étkezést talán. Meg ez a sok teázás. Mert amúgy az bennem is megvan, hogy akkor most fél óra szünet és teázzunk, de ők így órákon keresztül el tudják úgymond tölteni ezzel az időt. És bevallom, hogy a sok pazarlást sem tudtam megszokni, mert hát ott hihetetlenül nagy az ételpazarlás. Mondjuk ekkora bőséget sem láttam még életemben, hogy ennyire színes és ízletes felhozatal legyen mindenből. Viszont túl sok a pazarlás, mert ők nagyon sokat adnak erre, hogy bőséget mutassanak. Tudtam előre, hogy az étel háromnegyede valószínűleg el sem fog fogyni, amikor egy nagyobb társaságot vártak, és ilyenkor ezt én egy kicsit fájó szívvel csináltam.

Tehát az az étel, ami nem fogyott el, az szó szerint ki volt dobva?

Osztottunk a személyzetnek is, de azért nagy adag tényleg ki volt dobva, mivel nem lehetett tárolni.

Először az a gondolat született meg, hogy vissza szeretnék költözni Szatmárra, és csak ezután jött a bolt. Két éve felmondtam, de valahogy még mindig ragaszkodtak hozzám. Mindig volt valami ok, hogy maradjak, például a nyári szezon, vagy a főnököm születésnapja után is húzódott a dolog, de végül elérkezett az a pillanat, hogy tényleg hazaköltözöm, mivel már nagyon soknak éreztem a munkát. És akkor felmerült a kérdés, hogy mit csináljak otthon, ekkor gondolkodtam home office-os munkán, ahol használhatom a francia, spanyol vagy angol nyelvtudásomat, de rájöttem, hogy nem szeretnék egész nap számítógép előtt ülni és közben nélkülözni az emberek társaságát. Végül is aztán úgy történt, hogy van egy kis lakásom az üzlettel szemben, és amikor az üzlethelyiség felszabadult, spontán beszélgetés közben jött az ötlet, hogy nyissak egy marokkói üzletet. És azt szerettem volna, hogy itt majd tényleg olyan igazi marokkói, kézzel készült termékeket áruljak, amelyek az asztalra kerülhetnek, különös tekintettel a tálalásra. A marokkóiak ugyanis csodálatosan prezentálják az ételeiket. Olyan, hogy mikor már ránézel, úgymond már azzal is jól laksz. És akkor ez lett az üzlet koncepciója, de most papucsokat is árulok például. Folyamatosan alakítom az üzletet, és nagyon szeretem csinálni.

És akkor ez úgy működik, hogy ezt te kitalálod, beszerzed, és gyakorlatilag elejétől végéig te felügyeled?

Igen, ezt abszolút én intézem. Minden terméket az üzletben saját kézzel választottam ki. Elmegyek a termelőkhöz, ahol ezeket legyártják. Van például olyan termékem, amit csak az üzletnek készítettek, mert nagyon megtetszett egy csésze modell. Sokat segít, hogy járok Marokkóba, így személyesen is el tudok menni, szétnézni, és látni az újdonságokat. Az érdekesség és nagyszerűség abban rejlik, hogy ezek mind egyedi dolgok. Az üzletben nincs tömeggyártás, maximum 10–20 darab van egy-egy termékből, de van, hogy csak egy darab, és az nagyon megtetszik. Az ilyen nagyon tradicionális tárgyaimból is csak egy van, mert egyedileg készítik, festik és díszítik őket.

Amellett, hogy ezeket te árulod, milyen szándékod van még ezzel az üzlettel? Úgy értem, hogy mit tud ez adni Szatmárnémetinek?

Szerintem egyediséget. Ugyanis sokan mondják, hogy ez egy nagyon egyedi ajándék volt, amit innen kaptak vagy vásároltak. Fontos nekem, hogy egy ilyen ajándékbolt hasznos dolgokat kínáljon, ne csak olyan tárgyakat, amelyeket az emberek egyszerűen leraknak és néha letörlik róla a port, vagy eldugják, és nem látják többet. Célom, hogy az üzletben kapható tárgyakat minden nap használhassák, és hogy ezek szép pillanatokat hozzanak az életükbe.

Meddig tervezel most Szatmáron maradni?

Egyelőre nagyon jól érzem magam itthon. Ezzel egyelőre nincs gond. Hogy Marokkóban mennyi ideig tervezem még folytatni a munkát, az még nem dőlt el. Jelenleg ugye távmunkában is dolgozom, ami magában foglalja a telefonálást, WhatsApp üzeneteket, logisztikát és szervezést. Úgy gondolom, ennek még van jövője, de idővel talán el fog maradni. Lehet, hogy megmaradunk jó családi barátoknak, és biztos vagyok benne, hogy ha bármikor vissza szeretnék menni Marokkóba, mindig fordulhatok hozzájuk. Most úgy érzem, elérkezett az idő, hogy itthon letelepedjek és egy kicsivel nyugodtabb, de ugyanakkor aktív életet éljek.

Egy igazán új és inspiráló sorozatot indítunk ebben az évben. Ismerjünk meg együtt érdekes lelkeket, elméket, gondolatokat ugyanazon kérdések tükrében. Csata Éva új sorozata: Mutasd magad címmel! Tekintsetek be ezen emberek életébe és ne feledjétek, ahány ember annyi féle csodálatos világ.

Gondolkodj!
… Ne gondolkodj!
Éld az életed.

1. Ki vagy te?

Elgondolkodtam a kérdés megválaszolásával, de egyszerűen csak Pötyi vagyok. Két gyönyörű gyerek édesanyja, gyerek, barát, feleség.

A legfontosabb szerep az életemben az anyaság. Mindig vágytam arra, hogy anya legyek, ezt fiatalon meg is valósítottam. Imádom a gyerekeim, mindennél fontosabbak számomra.

„Gondolkodj! Ne gondolkodj! Éld az életed” –nemrég olvastam. Most ez jutott eszembe.

Nincs kedvenc festményem. A nappali falán van egy absztrakt képsor, az tetszik nekem.

Ohhh, a szerelem. Nem is tudom mit tudnék mesélni erről a csodás érzésről egy ötévesnek. De azt elmondanám, hogy minden a legelső pillantáson múlik, amikor úgy néznek rád, mintha nem létezne senki más rajtad kívül.

Egy igazi túróspuliszkát mindig megeszem, de úgy nincs kedvenc ételem. Én nem szeretek enni.

Egy igazán új és inspiráló sorozatot indítunk ebben az évben. Ismerjünk meg együtt érdekes lelkeket, elméket, gondolatokat ugyanazon kérdések tükrében. Csata Éva új sorozata: Mutasd magad címmel! Tekintsetek be ezen emberek életébe és ne feledjétek, ahány ember annyi féle csodálatos világ.

Fülöp Katalin – Egyetlen csapda van a földi életben a változásra várni. Állj bele, indulj el az úton, éld meg az álmod, mert a boldogság megannyi pora ott van az úton. És csak rád vár…

1. Ki vagy te?

Ha jellemeznem kéne magam egyetlen szóval, az a főnixmadár lenne. A világ összes súlyát csendben hordtam, aztán előre néztem, csak előre! És aki nem adja fel, az messze lát. Túl lát azon, hogy van, akinek a szemében Ő a világ rossza, túl lát azon, hogy van, akinek a szemében Ő a világ közepe. Egy életigenlő, MAGÁból sokat adni tudó barát, AIP funkcionális diagnosztikai mentor, akinek a hatalmas mosolya a védjegye.

Jelen pillanatban az Amazon korszakomat élem, teljes mértékben megélem, átélem minden aspektusát.

Középiskolás koromban szavaltam színházban, végzős diákoknak stb. Szilágyi Domokos: Hétköznapok.

Mivel, hogy az absztrakt áll közel hozzám, így nem tudom azt mondani, hogy a rendezetlenségben rendszer lenne. Szeretem, ha egyedi, talán ezért is ez a stílus a nyerő. Ha választanom kéne egy képtárban, óriási piros pipacsokat ábrázoló festményt választanék.

A szerelem olyan dolog, mint amikor szereted apát és anyát és ők is Téged nagyon. Hiányzik, ha nincs itthon, szívesen adsz a csokidból neki :), mindenhova vele akarsz menni, imádkozunk este érte is.

Inkább azt mondanám, hogy létezik olyan étel, amit nem szeretek vagy az előítéleteim miatt nem enném meg. Minden étel, ami készen van, az a legfinomabb számomra, ha a számomra kedves emberekkel fogyaszthatom el, az teszi finomabbá. De a spagetti az a gyengém.

Egy igazán új és inspiráló sorozatot indítunk ebben az évben. Ismerjünk meg együtt érdekes lelkeket, elméket, gondolatokat ugyanazon kérdések tükrében. Csata Éva új sorozata: Mutasd magad címmel! Tekintsetek be ezen emberek életébe és ne feledjétek, ahány ember annyi féle csodálatos világ.

Balássy Enikő, Magyar Szakos tanár, néprajzos, sérült kislánya mellett gondozó, aki szerint – a boldogság nem egy állandó, statikus állapot, hanem valami olyasmi, amiért tennünk kell, amit meg kell tanulnunk észrevenni egészen kis és egyszerű dolgokban is…

1. Ki vagy te?

Ember, aki nagyon szereti az embereket és vágyja azok társaságát; szűkebb és tágabb családot, rokonokat, barátokat örömmel etető, vendégül látó asszony; 3 gyermek édesanyja; gondozó saját sérült kislánya mellett,versimádó magyartanár, néprajzos, jó barát.

Nem tudnék egyet kiválasztani a fent felsoroltak közül. Mindenik szerepemet egyformán fontosnak és szépnek érzem.

Rengeteg verset tudok kívülről. Kiskoromtól kezdve sportot űztem abból, hogy ha megtetszett egy vers, gyorsan megtanultam kívülről. József Attila a legkedvesebb költőm, és tőle az Óda az a költemény, amit bármikor szívesen elmondanék.

Kedvenc festményem nincs. Nagyon szeretem Páll Lajos tájképeit, portréit, melyek gyermekkorom székely faluinak emlékét idézik fel bennem, Tamási Áron világát képekben.

Soha nem gondolkodtam ezen. Talán olyanokat mondanék, hogy a szerelem varázslatos állapot, mert aki szerelmes, csodálatos átalakuláson megy keresztül: megszépül, ragyogni kezd, ha már nem olyan fiatal, visszafiatalodik, bátor és erős lesz, és jobbá válik.

Sok kedvenc ételem van. A füstöltcsülkös tárkonyos paszulyleves hagymával, ordás-kapros hígpalacsinta, rakottkrumpli, csalánfőzelék, Dobostorta, krémesbéles kedvenceim, de nagyon szeretem a kínai és francia konyhát is.