Magát a rendszert volt nehéz kialakítani. A nagy fiam a társam lett, és tiszta szívből végeztük és végezzük a munkánkat. A munkám az életem, Kolozsvár az otthonom lett, és ez az egyedüli hely, ahol ma már otthon érzem magam. Úgy érzem, hogy mindennap van amiért felkeljek és harcoljak. Építő típus vagyok. Szeretek mindent önállóan a nulláról felépíteni, fenntarthatóvá tenni és bebizonyítani, hogy életképes volt az adott ötlet. A legnagyobb kihívást az jelenti számomra, hogy egyelőre nagyon nehezen tudom elengedni, kiadni a munkát a kezemből, és éppen ezért az életem egy egész nagy határidőnapló, egy rendszer, amiben minden napnak külön szerepe van. Be kell osztanom az időmet a sütésre és főzésre, az adminisztratív, cégvezetői dolgokra, a vásárokra, eleget kell tennem a megrendeléseknek, és nem utolsó sorban három fiú édesanyja vagyok, rájuk is kellő időt kell szentelnem.

Addig, amíg az ember azt teszi, amit szeret, és amiért él, addig nem lesz gond az, ha valaki mindig a maximumra vágyik. Imádom megfőzni a csokikat.

Ha kellőképpen ki tudod tűzni a célt és harcolsz érte, akkor szintén sikeresnek mondhatod magad. Ha megkapod igazolásként a választ a külvilágtól, hogy jól végzed a munkád, értéket teremtesz, akkor szintén elkönyvelheted ezt a folyamatot sikerként. Élni kell a pillanat erejével. Tudni kell, hogy mi, mikor, miért történik, és bízni kell nagyon, nem szabad a hited elvesszen.

Minden napért hálás vagyok, hogy van amiért felkeljek, amiért éljek, de úgy érzem, hogy mindez nem jöhetett volna létre, ha például 2014-ben az akkori kolozsvári városvezetés nem állt volna mellém, és nem támogatott volna. Azonban hazudnék önmagamnak, ha azt mondanám, hogy a fiaim nem adtak erőt a mindennapokban. Eszméletlen az az erő, amit tőlük kaptam és kapok, és számomra soha nem jelentett terhet az, hogy három gyermekkel kellett nekivágjak az ismeretlennek. Minden nap hálát adok azért, hogy vannak, és miattuk is megéri ezt az egészet véghezvinni.

A legelső lépés a bennünk levő belső hang feltárása kell legyen mindenképp. Hallgatni kell a belső hangra, és követni kell azt. Az érzelmek nagyon sok esetben meg tudják mutatni az utat, üzenni tudnak, csak tudni kell hallgatni a megérzésekre. Nem szabad hagyni, hogy a külső tényezők, rokonok, barátok befolyásoljanak, és kell tudni egy rendszert kialakítani, ebben gondolkodni. Hinni kell az elképzelésünkben és találni egy motivációt, egy kapaszkodót, ami mindig erőt fog adni. Nem szabad soha feladni. Végezetül talán a legfontosabb, hogy amit megálmodsz magadnak, azért mindent meg kell tenned, nem szabad hagynod magad eltántorítani az eredeti elképzelésedtől, az álmaidtól, a vágyaidtól.

Interjú Halász Amáliával, a Chocohause megálmodójával

Nagyon fiatalon sorsdöntő életszakaszokon kellett átmenned.
Mi adott erőt és motivációt, hogy ne rokkanj bele a fájdalomba?

A fiaimért éltem, alkalmazottként dolgoztam és általában párhuzamosan két munkahelyen teljesítettem. Volt olyan időszakom, amikor hat hónapig naponta biciklivel jártam be a munkahelyemre egyik településről a másikra csak azért, hogy a fiaim semmiben ne szenvedjenek hiányt. Ők voltak, és a mai napig is ők az én motivációim. Erőt adnak, hogy küzdjek, hogy sikeres legyek és teljes értékű családot teremtsek számukra.

Ez az időszak nehéz volt, de mégis új kapukat nyitott számodra. Nem omlottál össze, hanem magabiztosan elindultál a vállalkozás rögös útján. Hogyan?

Dolgoznom kellett, hajtani és menni előre. Be kellett bizonyítsam elsősorban a fiaimnak és aztán magamnak, hogy képes vagyok egyedül is eltartani magunkat, és példát kellett mutatnom akkor is, amikor nagyon fájt, és akkor is, amikor azt hittem, nem bírom tovább.

2005-ben szülési szabadságra mentem a harmadik gyermekemmel, aztán elkezdtem dolgozni egy bróker irodában és egy barátom hívására teljesen véletlenül elmentem palacsintát sütni egy vásárba. Annyira megtetszett ez a világ, és olyan jól ment az eladás, hogy kedvet kaptam hozzá, hogy önálló módon, saját termékekkel vásározzak. Ebben az időszakban döntöttem el, hogy másodjára is elválok. Érmihályfalván éltünk, aztán a fiaim iskoláztatása miatt Nagyváradra költöztünk. A fiaim Nagyváradon jártak iskolába, én hétfőtől péntekig Kolozsváron dolgoztam, vásároztam, aztán a hétvégéket a következő hétre való felkészüléssel töltöttem, főzés, sütés, mosás és a fiaim iskolába való felkészítése, közben bejárónőt fizettem, akit a fiúk nem fogadtak el, ezért három hónap után felköltöztettem mindhárom fiamat magam mellé Kolozsvárra. Az első pár hónap szörnyen nehéz volt, éjt nappallá téve dolgoztam, hogy fizetni tudjam az albérletet, és iskoláztatni tudjam mindhárom gyermeket.

Értsem úgy, hogy véletlenszerűen az alkalmazotti létből hirtelen belecsöppentél a vásározás színes világába és onnan kezdve már nem volt megállás?

Igen. Imádtam eladni. A mai napig az eladás a mindennapjaim szerves része. Embertelen volt az elején. Vonattal vittem az árumat Bukarestbe. Előre gyártott lengyel édességeket árultam, amelyek nem saját termékek voltak, és szükségem volt hat hónapra ahhoz, hogy meggyőzzem magam arról, hogy érdemes egy saját kis vállalkozást létrehoznom, a saját lábamra állnom.

Ahhoz, hogy valaki sikeres vásáros legyen, tudnia kell eladni. Honnan jön ez a zsigeri tudás? A családban volt rá példa, hogy valaki vállalkozzon?

Előttem senki nem vállalkozott a családból. Nem volt akitől tanuljak, akitől tanácsot kérjek, mindenki furcsán nézett rám, próbáltak jobb belátásra bírni és eltántorítani. De mindhiába, mert a magabiztosságom erősebb volt. Kisgyerekként imádtam adni-venni. Mindig azon törtem a fejem, hogyan tudnék valamit x összegért megvenni és y összegért eladni. Aztán dolgoztam a bróker irodában, ahol még inkább megszerettem az eladást, és ma már nem is tudnám elképzelni nélküle az életem.

Egy keserédes történet számomra a tied. Sok megpróbáltatáson túl vagy. A sors furcsa fintora lehet az, hogy csokibizniszben kezdtél gondolkodni?

Az én életem a válások után kezdődött. Újjászülettem. Visszatértem önmagamhoz. A csoki terápiaként szolgált. Amikor a vásárba járós, termékforgalmazó cégemet megalapítottam, tudatában voltam annak, hogy a forgalmazott édességek tele vannak tartósítószerrel és ízfokozóval, kevésbé minőségi és nem természetes alapanyagokkal, de mégis imádtam őket. Fogyasztottam is mindaddig, amíg egészségügyi problémáim nem lettek. Gyomor-, máj- és bőrproblémák ütötték fel a fejüket, amelyek mind-mind az édességekben lévő kemikáliákra voltak visszavezethetőek.

Mindig is imádtam sütni-főzni. Láttam, feltérképeztem és megismertem a piacot. Beigazolódott számomra, hogy az emberek a minőségi termékeket és a házi ízeket kedvelik. 2014-ben megalapítottam a második vállalkozásomat, és otthonról reggeltől késő estig süteményeket sütöttem, és főzött házi csokoládét készítettem. A megrendelőimmel nőttem fel. Az igények szülték az édességeimet.

Folytatás következik…

Frissítve: a folytatás itt.