A női lét csodája

Teljesíteni akarunk gyermekként, hisz szüleinket büszkévé szeretnénk tenni, ezért már kislányként ki akarunk tűnni teljesítményünkkel, majd pedig a gyermeki létet kinőve olyan életutat tervezünk, hogy szüleink méltán büszkék lehessenek arra a nőre, akit fölneveltek.

Aztán a diákévek versengése és megfelelési vágya arra ösztönöz, hogy ne maradjunk le társaink divatos ruháitól, kiegészítőitől, párkapcsolataitól, fittyet hányva arra, hogy önmagunkat sem ismerjük még igazán. Majd fiatal felnőttként kicsit stabilabb lábakon, de instabil talajon lavírozva határainkat feszegetve, majd megszilárdítva alakítjuk ki azt a nőt, akik vagyunk. Ekkor már igenis tudunk nemet mondani a hetente változó divatnak való megfelelésnek, az aktuális trendek utáni alakulásnak, és kezdünk befelé élni.

A verseny itt már magunkkal kezdődik el. Saját bőrünkön érezzük a nyomást, mely a munka kihívásainak való maximális megfelelésben, a magánéletben való kiegyensúlyozott és boldog társként való létezésben és nem utolsó sorban a nőiességünk megtartásában áll. Egyensúlyra törekszünk, miközben egy férfiak uralta rohanó világban akarjuk megmutatni, mennyire vagyunk kemények úgy, hogy megőrizzük törékeny női lelkületünket.

Férfias teherbírásunkat akarjuk előtérbe helyezni úgy, hogy testünk legnőiesebb pontjait akarjuk öltözékünkkel kiemelni. Könnyeinket akarjuk palástolni úgy, hogy hatalmas mosolyt erőltetünk arcunkra, csak azért, mert nem is azt tesszük, amire vágyunk, hanem azt, amit úgy érezzük elvárnak tőlünk.

Megbírjuk az anyaságot, az ezzel és a takaros otthonnal járó munkát, megbírjuk a szakmai kihívásokat és a lelkünk harcait, megbírjuk azokat a tekinteteket, melyek épp nem a legjobbat kívánják számunkra, mégis tudunk mosollyal válaszolni, és megbírjuk azt, hogy a rohanó világban a szépséget, az érzelmeket, a szerelmes csókokat, az anyai ölelést és az egyedülálló női szeretetet képviseljük amellett, hogy folyamatosan változunk.

A lényeg, hogy adjunk bele mindent abba, ami minket azzá tesz, amik vagyunk, hisz tényleg egy csoda ennyi ellentmondásos szerepben helyt állni többé-kevésbé egyensúlyt teremtve magunkban és magunk körül. Ne a társadalom alkotta ideálképeknek megfeleve akarjunk nők lenni, ne mást elnyomva akarjunk nők lenni, főleg nem folyamatosan versenyezve, akarjunk nők lenni a magunk öröme és elégedettsége miatt, akarjunk nők lenni a férfi mellett, akit társunknak és szerelmünknek tekintünk, akarjunk nők lenni gyermekeink előtt, megtanítva őket a feltétel nélküli szeretet lényegére, akarjuk a szépséget megteremteni és továbbadni.

„Egy nő szépsége nem a ruhákban, amiket hord, nem az alakjában vagy a frizurájában rejlik. A nő szépségét a szemében találod, mert a szem bejárat a szívhez, ahol a szeretet lakozik.”
Audrey Hepburn