Az adományozás nem nagytakarítás –
hogyan segítsünk okosan

Nagyon rossz napokon teljesen másképp gondolkodom ezekről. De most azt tudom mondani, hogy ha az emberek megértik, hogy nem kell félni tőlük, ha erőt veszünk magunkon és szembenézünk a másik emberrel, az nekünk jó elsősorban. Én nagyon sokat kaptam ettől a közösségtől. Nem tudom, hogy egy kívülállónak ezt milyen hallani. De engem két év alatt soha meg nem bántottak. Milliószor elmondom nekik például, hogy tegezzenek. De nem. Pedig ez is egy fölé-alárendelt viszonyt eredményez. Nagyon sok családot ismerek aki nem kér. Sok gyerek van aki, ha kiosztom a csokoládét, akkor nem veszi el. Odaadja a kisebbnek, vagy hazaviszi a testvérének. Nagyon sok jó ember van közöttük.

Azt látom, hogy lassan-lassan az emberek képesek arra, hogy nyissanak. Képesek vagyunk megérteni, hogy nincs más választásunk, együtt kell élnünk. És ennek az együttélésnek meg kell találnunk a módját. Ők itt fognak élni velünk, és nekünk is érdekünk, hogy ők embernek érezzék magukat. Hogy okosak legyenek, hogy munkát tudjanak vállalni. Mert a várost nem lehet kettészakítani, hogy szegény réteg, meg gazdag réteg. Főleg idén azt látom, hogy nagyon sokan akarnak segíteni. Vannak, akik írnak nekem, hogy készítettem egy csomagot, kérlek vidd el. És akkor mindig elmondom, hogy egyrészt nincs időm, másrészt pedig épp ez a cél, hogy személyesen add át. Találkozzatok. Hogy lásd meg a körülményeit, ismerd meg. Azt is tudom, hogy sokszor amiatt nem mernek találkozni, mert félnek meglátni a nyomort. És mi lesz, ha máskor is fog kérni. Ha így van, akkor meg lehet mondani, hogy most ennyi van, és majd ha még lesz, akkor jövök. De nem kell félni tőlük. Nekünk is jobb, ha ezeket a félelmeket felszabadítjuk, és egy picit másképp nézünk rájuk. Ami nagyon fontos, hogy ne felülről adjunk lefelé. Hanem tényleg próbáljunk örömet szerezni.

Azért van bennünk egy elvárás is. Hogy akkor mi most adtunk, és kapjunk valamiféle hálát, nem?

Mielőtt adnánk valamit, el kell gondolkodni azon, hogy mi az én célom. Hogy szép lesz a karácsony, mert letudtam, vagy az a célom, hogy örömet szerezzek valakinek? Mert ha az utóbbi, akkor bele kell helyeznem magam egy kicsit a másik életébe. És akkor olyat fogok adni, aminek tényleg fog örülni. És most ez nem lesz népszerű vélemény, de én ezeket a cipősdoboz akciókat nem szeretem. Sok mindent láttam már benne, aminek nem tudom, ki örülne. Ne azt tegyük bele, ami éppen otthon fölösleges. Az nem ajándék. Azzal csak kipipáltunk valamit. És nem győzöm eleget hangsúlyozni, hogy ha egy kicsit erőt veszünk magunkon, és energiát és időt teszünk bele, és akár pénzt is, akkor ezért az ajándékért mi is megkapjuk az ajándékot. De ne feltétlenül hála formájában várjuk ezt. Néha ezek az emberek nem is tudják, hogy hogyan fejezzék ki a hálájukat. Olyan elképzelhetetlen körülmények közül jönnek, hogy ha nem jár valaki ott, akkor tényleg, el sem tudja képzelni. Másfél éve dolgoztam a gyerekekkel, amikor idén nyáron mondtam nekik edzéskor, hogy ne egyék az éretlen szilvát. Mert a futópálya végén volt egy szilvafa, amiről mindig ették a gyerekek. És erre az egyik azt mondta, hogy Orsolya néni, mi megesszük a dögöt is, nem fogunk az éretlen szilvától betegek lenni. Így élnek ezek az emberek. És akkor valahogy próbáljuk elképzelni, hogy abban a helyzetben minek örül. Vagy például mikor babának csomagolok, akkor mindig eszembe jut, hogy ott van egy kismama, aki egy lány, egy fiatal nő. És akkor elgondolom, hogy én fiatal nőként minek örültem volna.

Az is nagyon fontos, hogy ki az az ember, aki összefogja ezeket az adománygyűjtő akciókat. Te egy futócsapatot hoztál össze, akik most már úsznak is. És azt látják az emberek, hogy nem csak az van, hogy valaki karácsonykor elviszi ezeket a csomagokat és kész, hanem van mögötte valami olyan tartalom, ami által tényleg jobb lehet a világ. Most, hogy mondod ezt a cipősdoboz akciót, az érződik, hogy több szervezet nagyon fejetlenül ugrik bele egy-egy ilyen akcióba. Nem lehet látni, hogy honnan hová halad. Nincs folyamata. És ezekből szerintem nem lehet tanulni igazán adni, segíteni.

Az is egy lehetőség, hogy ha valaki szeretne segíteni, akkor találjon magának egy családot, személyesen. Amúgy, a mi akciónkat a hálózsákokkal (idén karácsonykor hálózsákokra gyűjtöttek pénzt a csapat számára) az én edzőm találta ki, aki Makai Viktória. Aki Budapesten él, de olyan rendszerességgel és tartással áll mellettem, hogy az energiáim nagy részét ő is adja. Ő találta ki, hogy ha nem tudunk tűzifát adni, akkor adjunk a gyerekeknek hálózsákot. Ha az ember szeretne egy kis energiát beletenni, tanulni is az ajándékozásból, akkor érdemes talán megkeresni azt a szervezetet, amely kapcsolatot is teremt az emberek között. Én azt látom a legfontosabbnak, hogy beszéljünk személyesen azzal, akinek adunk. Nem kioktató, nem helyretevő mondatokra van szükség ilyenkor, hanem beszélgetésre, mert az nagyon sokat tud jelenteni mindkét fél számára. Viszont én az olyanoktól nagyon dühös leszek, amikor valaki ad egy csomagot, és kioktatólag hozzátesz egy mondatot, hogy ne cigarettára legyen elköltve az a pénz. Akkor inkább ne adjál.

Mi a helyzet azokkal, akik szégyellnek kérni?

Én azt látom, hogy a családok nagy része szégyell, és fél is. Pontosan ezektől a beszólásoktól, helyreutasításoktól. Ez a sztereotípia a fejünkben, hogy a cigányok mindig követelőznek és kiabálnak, ez nagyon káros. Nagyon sok olyan családot ismerek, akik nem kérnek, és soha nincsenek ott a tumultusban, hanem hátulról figyelik a dolgokat. És ha nem veszed észre őket, ők nem fognak kérni. Remélem, hogy egyszer lesz egy olyan szociális háló, amely mindenkire oda tud figyelni. Mert nagyon meglepődtem azon például, hogy egy kismama, akinek leégett a háza, ő nem kap szociális segélyt. És nem értem, hogy hol van a szociális munkás, és hogy nem látja, hogy ott van ennek a nőnek két kisgyereke és nem kap semmit.

Az az általános vélekedés, hogy karácsonykor az emberek többet adnak, mint az év többi részében. Te hogyan látod ezt? Ha van egy ilyen célzott program, kampány, akkor évközben is segítenek az emberek?

Én lassan két éve kezdtem el ezt a munkát, és én azóta folyamatosan kérem az embereket, hogy segítsenek. Igyekszem bevonni az embereket, elsősorban a közösségi média segítségével. És nagyon jól működik. Én azt látom, hogy a két év alatt egyszer sem csappant meg az emberek kedve, és odaállnak mellém. Nekem az elmúlt két évben közel 3 ezer ember segített. És én azt látom, hogy a futócsapatot nagyon sokan szeretik is. Az úszás az úgy kezdődött, hogy a gyerekek kértek, hogy vigyem őket a strandra. De én nem tudok úszni, és így kitaláltam, hogy menjünk uszodába. Írtam egy bejegyzést, hogy segítenének-e, mert ugye papucs kell, törölköző, fürdőruha, belépő, és egy nap alatt összegyűlt mindenre a pénz. Ami ebből nagyon fontos, hogy nem rájuk erőltetni kell a programokat, hanem olyat kell kitalálni, amit szeretnek. Reggel 7 órától is mentünk úszni, mert nagyon szeretik. Valahogy így kellene az egész ajándékozást is felépíteni. Megnézni, hogy mi az, ami ezeket az embereket motiválttá teszi.