09 dec Pásztorok pitéje
Pásztorok pitéje
Zsenge gyermekként a pásztorkodás az ember megélhetésének egyik csúcsát jelentette számomra: vitaminokban gazdag, havasi füves legelőkön, fenyősusogó és csermelycsobogó kisérőkórussal tilinkózó heverészés közepette, jól idomított kutyák által terelgetett nyájnak, no meg jómagamnak, testben és lélekben (kinek-kinek igénye szerint) épülését. Aztán egy szépnek induló nyári napon rájöttem, hogy a pásztor jelzőileg nem nyájas, és míg kutyái hetedhét hegyháton kergettek bennünket (holott semmi medvefajra nem hajaztunk), teljesen lemondtam e szakmáról.
Pedig még a puliszkát is kimondottan szeretem! Az angliai pásztorpitét meg pláne, csakhogy, idejekorán rájöttem, hogy vendégmunkás sem szeretnék lenni, tehát eme ötletvázlat is lepottyant a tervlistafáról. Mily szerencse, hogy a lajstomok változatai ezerfélék lehetnek, és míg egy tétel egyikről törlődik, felkerülhet egy másikra. Így díszeleg menümön a pásztorpite, már csak azért is, mert elkészítése nem ördöngösen nehéz, és egy igencsak finom eledel a végeredmény. Főleg akkor kerül az asztalra, mikor a köretnek szánt krumplipüre túl soknak bizonyul. A pásztorpite pedig tudvalevőleg, a krumpipüre második élete.
Szükségeltetik hozzá egy jó húsos ragu, lehetőleg bárány, de mivel náluk elég alacsony a gyermekkori mortalitás, helyettesíthetjük egyéb állati eredetű testrészekkel. A pürével rétegelve megsütjük, majd csendes furulyaszó mellett megeszegetjük. Muffinformában készítve, még az előnyös megjelenésú ételek versenyén is felléphet!
Ha tetszett a cikk és szeretnél még ehhez hasonló anyagokat olvasni, támogasd a magazint.
Ha szeretnél hozzászólni cikkünkhöz, látogass el Facebook oldalunkra.
