fbpx

Ősz, a rekviemek évszaka Három gyászmise, amit hallanod kell

Szerző: Kálló Zsuzsanna •  Fotók: Kálló Zsuzsanna • 2019. november 15.

Megosztom:

Ősz, a rekviemek évszaka
Három gyászmise, amit hallanod kell

Rendszerint az őszi időszakban szoktak felcsendülni a filharmóniákban, koncerttermekben, templomokban a rekviem műfajában íródott zenei művek, vagyis a gyászmisék.
A magyar nemzet számára különösen érvényes ez a kijelentés, ugyanis nemcsak a világszerte hagyománnyá vált november elsejei halottak napján emlékezik meg szeretteiről, hanem ezt még megelőzi két igen fontos történelmi dátum: október 6. és október 23.

A rekviem a tridenti liturgia része, vagyis a tridenti zsinat által meghatározott, a római katolikus vallás hivatalos szertartása, amelyet a pap fekete ruhában mond el az elhunyt lelkekért.

A zeneszerzők mindenkori inspirációs forrása a különböző templomi szertartások momentumai. Vallási hovatartozástól függetlenül, a szertartásnak úgy a zenei, mint „prózai” elemei is fellelhetőek számos zeneszerző remekművében. Főként a rekviem, mint templomi szertartás, egy igen kimagasló inspirációs forrás, ugyanis számtalan zenei alkotás született, melynek következtében a rekviem, mint fogalom, nemcsak a templomi gyászmisét jelenti, hanem egy zenei műfajt is.
Számos rekviemmel találkozunk a klasszikus zeneirodalomban, viszont ez a műfaj állandó inspirációs forrás filmzeneszerzők és más modernebb műfajban alkotók számára is. A zenetörténelem egyik legismertebb és leggyakrabban előadott rekvieme a Wolfgang Amadeus Mozarté, a zeneszerző utolsó műve, mely nemcsak az alkotói zsenialitást bizonyítva vált elismertté, hanem rengeteg legenda, mítosz terjedt róla. Például, amíg nem tisztázódott a darab megrendelőjének kiléte és a megrendelés miértje, addig az a legenda járta, hogy Mozart saját temetésére írta a Requiem-et. Valóban ez volt az utolsó műve és valóban eluralkodott rajta a betegsége, de végül tisztázódott a misztikus kérdés: megrendelője Walsegg von Stuppach gróf volt, aki sajátjaként akarta előadni a művet, ezért titokban, közvetítőn keresztül tárgyalt a zeneszerzővel.
Egy szintén sokáig tisztázatlanul maradt mítosz a Requiem befejezésének története: a legenda szerint Antonio Salieri segített Mozartnak a Requiem befejezésében, akit egyébként sokan Mozart gyilkosaként emlegetnek, szintén kitalált elméleteknek és legendáknak köszönhetően. A valóság viszont az, hogy a művet Franz Xaver Süssmayr fejezte be, aki később ezáltal vált híressé. Az állítások szerint Mozart aktívan dolgozott a Requiem-en, egészen halála pillanatáig, a levelek és feljegyzések alapján megállapított tények szerint viszont a zeneszerző utolsó napjaiban már annyira beteg volt, hogy képtelen volt komponálni.
Szintén egy legenda szerint a művet előadták Mozart temetésén, a valóság szerint viszont egy járvány idején nyitott tömegsírba temették minden pompa nélkül, a lehető legdiszkrétebben.
Mozart után is számos rekviemmel gazdagodott a zeneirodalom, minden korban és stílusban találkozhatunk gyászmisékkel, mint például: Liszt Ferenc, Hector Berlioz, Johannes Brahms, Giuseppe Verdi, Camille Saint-Saëns, John Rutter, Gabriel Fauré, Antonin Dvořák, Ligeti György művei.

Giuseppe Verdi Requiem-e például azért különleges, mert kezdeményezésétől fogva nem csak zenei szempontból, de eszmei értékként is kimagaslik,

ugyanis Verdi, a híres romantikus operaszerző, hallva Gioachino Rossiniról szóló gyászhírt (szintén operaszerző), egy rekviemmel akart előtte tisztelegni, de nem saját művel, hanem közös összefogásból születendő alkotással. Verdi elképzelése szerint minden tételt külön egy-egy más zeneszerzőnek kellett volna megalkotnia, ám a kezdeti lelkesedés alábbhagyott, így végül Verdi egyedül írta meg a Messa de Requiem- ét. A gyászmise műfaja a modernebb koroktól sem áll távol: változnak ugyan a stílusjegyek, de eszmei síkon nem változik az értéke.
Egyik leghíresebbé vált kortárs rekviem az 1978-ban íródott Hubert Selby regénye alapján, a Rekviem egy álomért, Darren Aronovsky azonos címmel, 2000-ben rendezett híres filmjének zenéje.
A különböző kábítószereket használó alanyok hallucinációit, azok átélését és a velük való együttélést feldolgozó film zenéjét Clint Mansell, a Golden Globe- és Grammy-díjjal elismert angol zeneszerző szerezte és az amerikai Kronos Vonósnégyes adta elő. A filmzene egyik fő koncepciója a minimalizmus, vagyis minimális eszközökkel megalkotni a maximális feszültséget, mindezt egyszerű, de nagyon komplex harmóniákkal, folytonos feszültséget létrehozó ritmussal, fokozatos építkezéssel.
Ahogy az ősz az elmúlás évszaka, de egy olyan elmúlásé, ami újjászületést ígér, úgy a rekviem műfaja sem kizárólagosan a halált követő gyásznak a zenéje, hanem tartalma — a keresztyén tanítás alapelvét vallva — a halál fölé magaslik és az örök életben való hitből fakadó vigasz zenéje is egyidejűleg.

Ha szeretnél hozzászólni cikkünkhöz, látogass el Facebook oldalunkra.