fbpx

My story – az én mesém

Szerző: Domokos Renáta • Fotók: My Story  • 2020. október 14.

Megosztom:

My story – az én mesém

Alkotok. Minden alkotás egy folyamat, és ha folyamat, akkor története is van. Az is a történet része, amikor még csak elindul bennünk valami, motoszkál egy gondolat, egy szándék. Amikor még csak csírájában van meg az ötlet, az ihlet és esetleg a terv, egy illúzió, egy elképzelt látvány lelki szemeink előtt.
Mert ez a vízió, elképzelés és tervezés minden alkotott darabban benne van majd, amikor azok megszületnek. Olyan mint a gyermek utáni vágy, amikor csak a gondolata, az érzése — amit sokszor vágynak nevezünk — van meg annak, hogy szeretnénk saját gyereket. Már akkor szeretjük őt, amikor még fizikai valójában nem is létezik. Valahogy így vagyok én is az ékszereimmel. Az én történetem benne van egy kicsit az ékszerekben, amiket készítek.
Az élet túl rövid ahhoz, hogy unalmas ékszereket hordjunk, ezért úgy döntöttem, hogy megalkotom a saját ékszereimet, a saját művészetemet.
Persze nem volt mindig ilyen egyértelmű, hogy mivel is szeretnék foglalkozni. Kezdődjön a történet az elején. A Kolozsvári Művészeti Egyetem elvégzése után sok mindennel próbálkoztam. Fodrászat, virágkötészet, nehéz sorsú gyerekek tanítása. Mindegyik munkámat szerettem, de valahogy nem volt az igazi… Úgy éreztem, hogy itt az ideje, hogy elgondolkodjam, mit is akarok igazán, és azt végre meg is valósítsam. Ekkor született meg a My Story gondolata. Mert valahol mélyen egy alkotó embernek érzem magam. Ez az én kis műhelyem, ahol egyedi ékszerek és különféle kézműves termékek készülnek. Hordható művészet. Sokat gondolkodtam, hogy hogyan hozhatnám közelebb a festményeket az emberekhez, és hogyan tegyem hordhatóvá számukra. Így születtek meg a miniatűr olajfestmények, fülbevalók formájában. A fülcsiknél a nagy szerelem a galaxis, az űr ábrázolása, de a természet több formában is képet ölt rajtuk.
Nem könnyű ezt a fajta művészetet művelni, folyamatos tanulással és újítással jár. Legutóbb a textil festészettel kísérleteztem. Egyedi mintájú levéltáskák születtek. Az ötlet egy esküvő kapcsán pattant ki a fejemből. Egyszerűen nem találtam olyan táskát, amit szívesen hordtam volna. Így elkészítettem a saját levéltáskámat. Aztán a következőt, majd a következőt, és nem tudtam leállni, mert nagyon megtetszett a textilfestészet.
Grafikákat is készítek, amiket pólókra nyomtatok, főleg gyerekpólókban gondolkodom. Közel áll hozzám a mesék világa, talán ezért is gondolkodom meseillusztrációban is. Ez még csak gondolati síkon létezik. De az a bizonyos csíra, az elképzelés már megvan… Egy újabb történet is lehet belőle. Az ötleteket többnyire a saját életemből, tapasztalataimból merítem. A díszpárnák is így születtek. Fel szerettem volna dobni a nappalit, behozni a természetet a szobába. Főként virágmotívumokat használok.
Mindig nagy örömmel tölt el, mikor szembe jön velem egy-egy munkám, mert ez a legbiztosabb jele annak, hogy másoknak is tetszik az én mesém. Bízom benne, hogy minél több emberhez eljutnak a munkáim és nekik is mesélhetek, ezáltal válik a My story, az én mesém az ő meséikké is.

Ha tetszett a cikk és szeretnél még ehhez hasonló anyagokat olvasni, támogasd a magazint.

Ha szeretnél hozzászólni cikkünkhöz, látogass el Facebook oldalunkra.