05 ápr Mutasd magad – Tóth Orsolya
Mutasd magad!
– Tóth Orsolya
Egy igazán új és inspiráló sorozatot indítunk ebben az évben. Ismerjünk meg együtt érdekes lelkeket, elméket, gondolatokat ugyanazon kérdések tükrében. Csata Éva új sorozata: Mutasd magad címmel! Tekintsetek be ezen emberek életébe és ne feledjétek, ahány ember annyi féle csodálatos világ.
Tóth Orsolya, Ori: Ma már az a legfőbb boldogság, ha van minőségi időm önmagamra, illetve olyan személyekre, akik fontosak, akiket szeretek.
1. Ki vagy te?
Orsi vagyok, egy önismereti, integráló úton levő Nő, masszőr, beszélgetőtárs. Számomra az önismeret esszenciális a mindennapi életemben, enélkül semminek sincs értelme. Szakmailag masszőr. Minél jobban értem és ismerem magam, annál jobban tudok másoknak is segítséget nyújtani a problémáikban, nemcsak fizikailag, hanem érzelmileg is, illetve hogy meghallják Lelkük hangját. Itt jön képbe a beszélgetőtárs szerepem, amit leginkább masszázsok folyamán aktívan használok.
2. Melyik szerepeddel tudsz a leginkább azonosulni?
Mindenikkel. Ha egymagamban vagyok, akkor az integrálásra törekszem, hogy a múltbeli fájdalmaimat, sebeimet, traumáimat meggyógyítsam – hogy egy önmagam jobb, szabadabb verziója lehessek. Ahogy ez sikerül, masszőrként – beszélgetőtársként többet tudok nyújtani az embereknek, és számomra a legnagyobb öröm, ha hozzájárulhatok mások fizikai és érzelmi jólétéhez. Ezért már megérte felkelni – szoktam mondani. És minden mindennel összefügg, ahogy kezdtem, Tőlem indul, és itt a kulcs.
3. Mit mesélnél egy tizenhat évesnek a boldogságról?
Érettségtől és tudatosságtól függ, hogy mit is gondolok boldogságnak. 16 évesen számomra boldogság volt, ha egy csapathoz, társasághoz tartoztam és elfogadtak, vagy egy általam kedvelt srác végre megfogta a kezem és megcsókolt, vagy, hogy sikeres lehettem a tanulmányaimban, vagy éppen, hogy vakáció van és nem kell menni suliba.
Ma már az a legfőbb boldogság, ha van minőségi időm önmagamra, illetve olyan személyekre, akik fontosak, akiket szeretek.
4. Milyen gyakran szoktál sírni?
Nem szoktam számolni, de ha jön, akkor engedem felszínre törni.
5. Mi vagy ki az, aki képes megnevettetni?
Elsősorban én saját magamat, másrészt a barátnőm, barátaim. Van, hogy ők nevetnek mikor én nyeríttek. A macskáim is viccesek.
6. Mit jelent számodra a rutin?
Egy könnyed, erőlködésmentes cselekvés, amiben már sok gyakorlatom van, nem kell sokat gondolkodni rajta. Ilyen számomra a mosás, hisz gyakran mosom a lepedőket, törülközőket.
7. Mi az, ami igazán feltölt?
Helyzet- és állapotfüggő. Van, hogy az egyedüllét. Van, amikor a napsütés és földelés a friss fűben, sokszor a barátok. Többnyire a masszázs, és sokszor felcsigáz, amikor magasan rezgő témákat boncolgatunk hozzám közel álló személyekkel.
8. Mit jelentenek számodra a barátok?
Hogy bármi van, számíthatok rájuk – jóban és nehézségben is. Hogy nem vagyok egyedül, valahova tartozom, „fogjuk egymás kezét” és persze ez kölcsönös.
9. Van olyan vers vagy idézet, amit könnyedén, anélkül, hogy rá kellene googlizz, fel tudsz idézni?
„Jól csak szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan”, „A szem a Lélek tükre”.
10. Mit ábrázol a kedvenc festményed?
Nincs kedvencem. Remélem, hogy az unokahúgom valamelyik munkája lesz majd az. Viszont kedvelem Korpos Andrea munkáit, aki a női archetípusokat, a tulipán és az életfa szimbolisztikáit használja nagyon sok munkájában, pasztellel.
11. Mit jelent számodra egy csésze kávé?
A kávé mindent. A napindítómat, ébrenlétet, jelenlétet, belső izgalmat Élvezetet. Nyugalmat. Rituálét.
12. Hogyan mesélnél egy ötévesnek a szerelemről?
Olyan, mint mikor fogsz egy cicakölyköt és olyan aranyos, puha és játékos, dorombolós. Nem akarod elengedni, de játszana szabadon.
13. Van kedvenc ételed?
Régi kedvencem a krumplipüré főtt hússal és paradicsomszósszal.
14. Szeretsz főzni?
Igen, ha van rá bőségesen időm és kedvem megadni a módját.
15. Mi köt le a legjobban?
Bármi, ami belső fejlődésemet szolgálja.
16. Mit jelent számodra a természet?
Természet: kapcsolódás, földelés, megnyugvás, termés.
17. Ha kapnál egy esélyt az újrakezdésre, mit csinálnál másként?
Ha ezzel a tudatossággal kezdhetném újra, sok mindent változtatnék. Ha nullából kellene indulni, nem látom értelmét.
18. Ha egy idős, a bölcsek kövét őrző emberrel beszélgethetnél – mi lenne az a három kérdés, amit mindenképpen feltennél neki?
Megtalálta a kulcsot a magas szintű jóléthez, örök élethez? Hogy látja, jó irányba tartok? Lenne kedve velem még kávézni és beszélgetni?
19. Mit olvastál utoljára, amiről azt mondtad – ember, ez forradalmi, megváltoztatta az életről való elképzeléseimet!
2 könyv: Örökölt sors Orvos-Tóth Noémitől, illetve Urald az elméd Szentes Robitól.
20. Mit üzennél fiatalkori önmagadnak?
Próbálj meg mindegyre jól érezni magad a bőrödben, arra törekedj, hogy legyen meg a belső összhangod, a többi mindig kialakul. Szeretlek és mindig itt vagyok Neked.
Ha szeretnél hozzászólni cikkünkhöz, látogass el Facebook oldalunkra.