Mutasd magad – Szász Réka

Szerző: Csata Éva • Fotók: Unsplash, Szász Réka • 2024. április 19.

Megosztom:

Mutasd magad!

– Szász Réka

Egy igazán új és inspiráló sorozatot indítunk ebben az évben. Ismerjünk meg együtt érdekes lelkeket, elméket, gondolatokat ugyanazon kérdések tükrében. Csata Éva új sorozata: Mutasd magad címmel! Tekintsetek be ezen emberek életébe és ne feledjétek, ahány ember annyi féle csodálatos világ.
Szász Réka, A Kis Herceg könyvesbolt társtulajdonosa, matematika tanárnő, feleség, közösségépítő.
Szerintem a boldogság az, ha mindenben meg tudjuk találni a szépet és jót is egyaránt, ha tudunk találni olyan elfoglaltságot, ami feltölt, ha rossz napunk van, vagy éppen csak úgy, ha szükségünk van rá.

1. Ki vagy te?

Saját magamnak pedig egy természetimádó, a számok szerelmese, egy folyton kalandok után vágyó, a szabadidő teljes mértékben kihasználója vagyok, akinek a telefonja tele van több ezer képpel és videóval, hiszen imádok minden számomrafontos, apró kis eseményt megörökíteni.

2. Melyik szerepeddel tudsz a leginkább azonosulni?

Minden szerepkörnek megvan a maga varázsa, amitől szép és szeretek a részese lenni. Nem tudnék konkrétan választani, mert mindegyik ad valami teljesen más érzést, amire úgy érzem szükségem van, és így vagyok teljes egészében én.

3. Mit mesélnél egy tizenhat évesnek a boldogságról?

Szerintem a boldogság az, ha mindenben meg tudjuk találni a szépet és jót is egyaránt, ha tudunk találni olyan elfoglaltságot, ami feltölt, ha rossz napunk van, vagy éppen csak úgy, ha szükségünk van rá.

4. Milyen gyakran szoktál sírni?

Érzékeny típusnak tartom magam, akár egy zeneszámot, egy versrészletet vagy egy filmrészletet is megkönnyezek, de úgy igazán sírni nem szoktam túl gyakran, csak ha egy nehéz vagy kimerítő periódus áll mögöttem.

5. Mi vagy ki az, aki képes megnevettetni?

Abban a közegben, ahol igazán jól érzem magam és önmagam tudok lenni, akár az osztályteremben, akár a boltunkban. Legtöbbet a férjemmel és anyukámmal szoktam nagyokat kacagni.

6. Mit jelent számodra a rutin?

Az évek során rájöttem, hogy számomra fontos a rutin, bár sokáig úgy gondoltam, hogy egyáltalán nem az. Mivel alapjáraton szeretek jönni-menni, pörögni, van pár dolog ami kell, hogy rutinként megjelenjen a napjaimban pl a reggeli kávé, az esti közös vacsora a társammal és azok a bizonyos szombat reggelek.

7. Mi az, ami igazán feltölt?

Leginkább a természetben való kalandozás, de emellett a motorozás is, persze ott csak utasként, a vezetés és az utazás az, ami a feltölt a legnehezebb napokban, de nem csak akkor gyógyír a lelkemnek.

8. Mit jelentenek számodra a barátok?

Akikkel együtt lehet örülni és sírni, jókat kacagni és ami a legfontosabb: önmagam lenni, feltételek nélkül.

9. Van olyan vers vagy idézet, amit könnyedén, anélkül, hogy rá kellene googlizz, fel tudsz idézni?

Jó pár vers van, ami egyből eszembe jutott, de teljesen nem tudom őket feleleveníteni, csak részleteket, illetve sorokat. Az első vers, amit először tanultam meg, nagymamám kertjében az: A cinege cipője. Mai napig különleges érzés rágondolni arra a pillanatra, hogy mennyire nagy boldogság volt számomra megtanulni életem első versét. Ami szintén egyből eszembe jutott, az Kosztolányi Dezső Akarsz-e játszani című verse. „A játszótársam mondd akarsz-e lenni, akarsz-e mindig játszani?”

10. Mit ábrázol a kedvenc festményed?

Nem mondanám magam nagy festmény rajongónak, de ami rögtön beugrott nekem, az a szüleim nappalijában lévő festmény, amin lila orgonák vannak. Ha erre gondolok, az illatukat is érzem.

11. Mit jelent számodra egy csésze kávé?

Egy nagy adag energiát, amiből egész nap töltekezem.

12. Hogyan mesélnél egy ötévesnek a szerelemről?

Erről a kérdésről a testvérem kislánya jut eszembe, milyen boldogan mesél ő a szerelméről. De ha ő kérdezne engem, akkor mindenképp azt mondanám neki, hogy az a szerelem, amikor egész nap csak az illető személy jár a fejedben, és alig várod, hogy lásd minden nap, szólj hozza pár szót, játssz vele, ez a szerelem.

13. Van kedvenc ételed?

Szinte minden, ami krumpliból készül, szeretem. De ha már választani kell, akkor a házi szalmakrumpli és a rakott krumpli.

14. Szeretsz főzni?

Bár nem nevezném magam konyhatündérnek, de szeretek főzni, sürögni-forogni a konyhában, ha van elegendő időm rá. Szeretek új receptek után keresgélni, hogy új ételek is kerüljenek az asztalra a hagyományos ételek mellé.

15. Mi köt le a legjobban?

Szeretek olvasni, ebbe a világba menekülök, amikor úgy érzem, hogy teljes kikapcsolás kell az agyamnak.

Emellett nagy kedvemet lelem a könyvesboltban a termékek fotózásában is.

16. Mit jelent számodra a természet?

Ha egy szóval kellene jellemezzem: MINDENT! Már pici korom órát nagynénémmel és szüleimmel jártuk a természetet és most sincs másképp. Tavasszal a virágok, fák illata drogként hat rám, teljesen feltölt és valami olyant pluszt ad, amit nem tudokmegmagyarázni, csak érezni.

17. Ha kapnál egy esélyt az újrakezdésre, mit csinálnál másként?

Semmit. Túlságosan félnék a következményektől. Úgy gondolom és érzem, hogy minden, ami velem történt, így kellett történjen, hogy ilyen emberré váljak, amilyen most vagyok.

18. Ha egy idős, a bölcsek kövét őrző emberrel beszélgethetnél – mi lenne az a három kérdés, amit mindenképpen feltennél neki?

Nem tudom, ha lenne konkrét kérdésem hozzá, szívesebben beszélgetnék vele, hallgatnám az általa megélt élet kis és nagy dolgait.

19. Mit olvastál utoljára, amiről azt mondtad – ember, ez forradalmi, megváltoztatta az életről való elképzeléseimet!

Nehéz ezt így megfogalmazni, mert legtöbbször az utolsó olvasmányom a legkedvesebb.Valahogy mindig a könyvek találnak rám és nem én a könyvekre.

Legtöbbször pont jókor olvasom az adott könyvet, amikor tényleg pont arra van szükségem, de ha egy könyvet mondhatnék, akkor a mostani olvasmányom az, amire a szavazatomat adnám: Minden, amit megbántam. Elgondolkodtató könyv az életről, hogybármit szeretnék az életben átélni, megélni, megkóstolni, megtenni, azt tegyük meg,mielőtt még túl késő nem lesz.

20. Mit üzennél fiatalkori önmagadnak?

Nyugi, minden a legnagyobb rendben van és lesz! Magabiztosan előre!

Ha tetszett a cikk és szeretnél még ehhez hasonló anyagokat olvasni, támogasd a magazint.

Ha szeretnél hozzászólni cikkünkhöz, látogass el Facebook oldalunkra.



Megosztom:

INSPIRÁLÓ