07 júl Mutasd magad – Imre Eszter
Mutasd magad!
– Imre Eszter
Egy igazán új és inspiráló sorozatot indítunk ebben az évben. Ismerjünk meg együtt érdekes lelkeket, elméket, gondolatokat ugyanazon kérdések tükrében. Csata Éva új sorozata: Mutasd magad címmel! Tekintsetek be ezen emberek életébe és ne feledjétek, ahány ember annyi féle csodálatos világ.
Imre Eszter, anya, író, olvasó, fordító, jógaoktató, nagyon sokat nevető ember
1. Ki vagy te?
Imre Eszter.
2. Melyik szerepeddel tudsz a leginkább azonosulni?
Az előző kérdésre nem véletlenül írtam csak a nevemet. Követem egy ideje a rovatot, és mindig rácsodálkozom, hogy az interjúalanyok már az első kérdésnél felsorolják a szerepeiket. Nekem az egyetlen dolog, amivel azonosulok, úgy zsigerből, az a nevem. Nem tudom, hogy ez jó vagy rossz – bár nem ártana leszoknom róla, hogy mindenhez előjelet társítok… néha a dolgok csak úgy vannak és kész. De ez már más téma.
Szóval a szerepeim: anya, író, olvasó, fordító, jógaoktató, nagyon sokat nevető ember. Ezek jutnak eszembe így kapásból. Mert ezek azok, amelyek kívülről is látszanak. A szerep ugye az, amiben mások számára válsz láthatóvá. De szerencsésnek tartom magam, mert az itt felsorolt szerepek közül mindegyikkel tudok azonosulni. Ami már érdekesebb, az az, hogy ezek hogyan viszonyulnak egymáshoz, mikor melyik kerül előtérbe, és hogyan hatnak egymásra. Az anyaság, bármily közhelyesen is hangzik, mindent megváltoztatott. Mint amikor egy tökéletesen megszerkesztett word dokumentumba képet szúrsz be: az egész dokumentumot szétdobja, és utána órákat töltesz az újrarendezéssel. Terhességi teszt előtt pontosan tudtam, éreztem, hogy terhes vagyok. Nem voltam rosszul, fizikailag semmi nem történt, azonban egyik reggel úgy ébredtem fel, hogy semmi, de abszolút semmi nem érdekelt mindabból, ami korábban a világomat jelentette. Kínkeservesen dolgoztam, nem tudtam írni, de még olvasni sem bírtam. És az volt benne a legérdekesebb, hogy ez egyáltalán nem nyugtalanított, sőt. Azt éreztem, hogy a világon minden rendben van, minden a helyén van, minden tökéletes, és nekem egyetlen dolgom van. Csak lenni. A terhesség alatt elzáródott minden csap, egy csepp fantáziám nem maradt, az írás teljesen kiesett. Megszűntek az álmaim. Csak úgy voltam. Szülés után pedig lecsapott rám is a hormonvihar, a szédítő boldog-szomorúság, az anyai magány, az elszigeteltség érzése, olyan boldogság, és olyan intenzív szomorúság egyszerre, amiről nem gondoltam volna korábban, hogy túlélhető. Mindentől és mindenkitől elszakadtam, és ott éltem meg azt, amit korábban intellektuálisan már megértettem, de nem tapasztaltam: hogy minden, amit csinálok, a legnagyobb szenvedélyem is, az is, ami a legmélyebbről jön, az enyém ugyan, de csak ráadás. Nem az a lényeg. Miközben nagyonis lényeg. De mégsem attól vagyok az, aki. Na ez a helyzet a szerepekkel. Író vagyok, de ez nem mond el rólam semmit. Sok mindent gondolok a világról, de a világnézeti dolgaim nem árulnak el rólam semmit. Ez mind a felszín. A valóság, a mag, az az anyaságban mutatkozik meg. Nem kell ezzel feltétlenül egyetérteni, de én így élem meg. Rendkívül fontos számomra a szellemi életem, a gondolkozás szabadsága és áradása, de ennek nem tudom, mennyi köze van az identitásomhoz. Annak viszont, amit a fiammal kettesben megélek, már annál inkább van köze hozzá. A fiam mellett láttam magam először a tükörben. Szülés után álltam először meztelenül a tükör előtt úgy, hogy azt éreztem: itt áll egy gyönyörű fiatal nő. És a fiam születése után láttam magam először belülről is mintegy tükörben: amikor vele vagyok, lehetetlen elhazudnom, hogy hogy vagyok, milyen vagyok. Az anyaság számomra sokkal több, mint az, hogy szültem és nevelem. Az anyaságban látom, hogy mire vagyok képes és mire nem. Ott látom, hogy hol vannak a határaim, és ott látom, hogy mi minden lakozik bennem, amiről korábban fogalmam sem volt. Ezért mondanám, hogy a válasz a kérdésre az anyai szerep, meg azért is, mert nem éreztem nehéznek a váltást, vagy hogy mondjam… nem is éreztem átkapcsolást. Amikor ideadták a fiamat a kórházban, úgy éreztem, mintha mindig is lett volna, és én mintha mindig is anya lettem volna. Persze, sok mindent ki kell kísérletezni, szerintem az egész anyaság egy véget nem érő főpróba, amiről a végén kiderül, hogy az volt az előadás maga, de én úgy élem meg, mintha mindig is benne lettem volna. Máté mindig volt, és az én anyaságom mindig volt. De ennél többről van szó. Nem is szerep ez, amivel azonosulok, hanem tér, amelyben szabadon mozoghatok, és nap nap után megismerhetem magam, azt az Esztert, aki valójában vagyok. És meglep, hogy ehhez képest mennyivel kevesebbet láttam magamból szülés előtt. Vajon mi minden lakik még egy emberben, amiről ő maga mit sem tud?
3. Mit mesélnél egy tizenhat évesnek a boldogságról?
Semmit. Inkább kérdeznék tőle. A boldogságnak nem vagyok nagy szakértője. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem vagyok boldog, hanem valami olyasmit próbálok artikulálni, hogy a boldogságaim nagyon privát boldogságok. Amikor úszni láttam a szerelmemet a tengerben, és azt éreztem, hogy minden tökéletes, mert a távolból is éreztem rajta, hogy szabad és boldog. Vagy amikor a fiam azt mondja, hogy “puszi, simi anya”, és megsimogatja az arcom. Vagy amikor a nagymamámmal és édesanyámmal együtt vagyunk a Várban a gyerekkel, és mindenki mosolyog. Akkor is nagyon boldog vagyok, amikor megjelenik az új regényem, de az más fajta boldogság. Vagy az inkább az öröm. Na igen, talán ezt lehetne elmondani egy tizenhat évesnek, hogy meg kell különböztetni a boldogságot az örömtől. De ezek közhelyek, és úgysem átélhetők más szájából.
És a boldogság az mindenképp emberekhez kötődik, nem pedig teljesítményekhez vagy eseményekhez. Gyanítom, hogy köze van a szeretethez. De nem mondanám el egy tizenhat évesnek, mert félő, hogy csak egy kissé megfáradt harmincas nő azonosulhatatlan észosztása menne át. Meg tizenhat évesen más a boldogság. Egy sms a kánikulai éjszakában, attól, akinek a gondolata hetek óta nem hagy aludni. Egy jó Rammstein koncert. Na ugye, tizenhat évesek!
4. Milyen gyakran szoktál sírni?
Fú, nagyon. Amikor megkaptam karácsonyra Cărtărescu új regényét, DEDIKÁLVA, na akkor zokogásban törtem ki, mert hát ekkora örömre még egy írónak sincsenek szavai. Ezzel szerintem mindent elmondtam. Egyébként most, harminckét évesen fedeztem fel a sírás felszabadító hatását. Kemény élethelyzetben vagyok jelenleg, és azon kaptam magam, hogy néha eldöntöm, hogy na most le fogok ülni sírni, és akkor sírok egy nagyot, és utána könnyebb leszek. Nem is tudom, hogy eddig miért nem tudtam szakszerűen sírni.
5. Mi vagy ki az, aki képes megnevettetni?
The Office, a valaha volt legjobb sitcom. A PIVOT!!! jelenet a Jóbarátokból. Na, az az egymilliomodik megnézésre is visítva röhögést vált ki belőlem. Zseniális. PIVOOOOOOOOT!!!! Amúgy… remélem, ezért nem lincselnek meg, de nagyon tudok nevetni, amikor a fiam produkál egy esést… röhögtem már azon, ahogy leesett az olvasófotelből (Nyugi, semmi baja nem lett!!! De cserébe rohadt vicces volt, ahogy utána még gurult egyet a párnán, amit levert az eredeti esés közben. Na tessék, leírtam, s megint elröhögtem magam. Hát anya az ilyen?!) De egyébként ugyanannyira könnyen nevetek, mint amennyire könnyen sírok. Ilyen ez.
6. Mit jelent számodra a rutin?
A rutin az, ami muszáj, hogy meglegyen, hogy aztán fel tudjam borítani, és újra tudjam tervezni. Amikor észreveszem, hogy valami rutinná vált, akkor jön el a váltás ideje. És ebben az élet támogat: szabadúszóként ezek az élet alapszabályai, az anyaságban pedig szintén. Amint valami beállt, máris változik. És már nem panaszkodom emiatt, mert rájöttem, hogy ez a lételemem – és ezért kapom pontosan ezt az élettől. Fontos kiemelni, hogy ez a ritmusokra vonatkozik. Emberi kapcsolatokban már más a helyzet, de kapcsolatokon belül értelmét is veszti ez a kifejezés.
7. Mi az, ami igazán feltölt?
Jajj, nagyon sok minden! Az első és legfontosabb talán a nagyon jó, nagyon tartalmas beszélgetések. Az minden kávénál vagy serkentőszernél jobb. Barátokkal töltött idő. Aperol Spritz vagy száraz fehérbor nyáron, este 7-8 után egy teraszon. Nagy séta a fiammal, olyan, ami után estére nem érzem a lábam. Az írás, és az olvasás – bár utóbbi másként. A szerelem. A jó szex. Jó kaják. Utazás, tengerpart, tánc. Szép ruhák, egy új frizura. Cicák!! A bátorság érzése, az új kezdetek ígérete.
8. Mit jelentenek számodra a barátok?
Az édesanyám és a nagymamám mellett ők az origó. És a biztonság. A világ összes pénzéért nem költöznék el többet innen, ameddig ők itt vannak.
9. Van olyan vers vagy idézet, amit könnyedén, anélkül, hogy rá kellene googlizz, fel tudsz idézni?
Nádasdy Ádám: Kő kövön
Ha változik, hát változzon az élet,
legyen kulissza, legyen hevenyészett,
vagy márvány-homlokzatú historista,
vagy panelház s a mellkasom szorítsa,
legyen homok, szemembe-számba pergő,
királyi vár, mit visszavesz az erdő,
kolostor is lehet, és persze börtön,
ha változik, hát költözésben töltöm;
legyen túlérett, alkonyati Baalbek,
ha százhúsz oszlopából három áll meg,
nem érdekel, miért dőlt le száztizenhét,
földrengés volt, vagy kőnek elvitették,
a három megmaradtat megcsodálom:
miért éppen ők? miért éppen ez a három?
de nem támasztom – nehogy eltemessen,
elég nekem, hogy összeesni lessem;
ha dobhártyámon őrzöm dörrenését,
ha Baalbek nem, de az emléke még ép,
tőlem mehet, csak érezhesse bőröm,
hogy vesztettem, hogy veszteshez kötődöm,
hogy nincs igazán tisztességes házam,
csak panelház s megőrzött puffanás van,
hogy hevenyészett, áttűnő kulissza;
de ami ledőlt, én nem rakom vissza.
Ez az alltime kedvenc versem, és egyben az egyetlen vers, amit tudok kívülről. (Persze a gyerekverseket leszámítva. Őőőőőszi éjjel izzik a galagonya, izzik a galagonya ruháááája!)
10. Mit ábrázol a kedvenc festményed?
Az embert, az érzékeivel, a bűneivel, a reményeivel, a retteneteivel és a hozott isteni lényegével együtt. Boschról van szó, a Gyönyörök kertjéről. Életem egyik meghatározó pillanata volt, amikor a Pradóban végre megálltam előtte.
11. Mit jelent számodra egy csésze kávé?
Hogy kezdődik a nap! Én nem tudok leülni a kávémmal és csendben elszürcsölgetni. Kitöltöm, majd ezer dolgot csinálok, gyereket etetek, mosogatok, pakolok, szellőztetek, és ezek közt lecsúszik egy-egy korty, amíg egyszer csak észreveszem, hogy a kávé kihűlt, és különben is: elfogyott.
12. Hogyan mesélnél egy ötévesnek a szerelemről?
Na ezt már tényleg sehogy. A tizenhat évesnél és a boldogság kérdésénél még elgondolkodtam, de itt nem, ez nem az én terepem. Persze, ha muszáj lesz, mert kérdez, akkor mondok majd valamit. Nem is tudom, mit… talán azt, hogy amikor szerelmes vagy, akkor nem félsz semmitől. És amikor szerelmes vagy, akkor már nem látod a másik vonásait, tulajdonságait, nem látod, hogy milyen színű a haja és hogy beszél, csak őt látod teljes egészében, és valami elmondhatatlan és megfoghatatlan nagyot és szépet érzel, és tisztának érzed magad. És mindig ott akarsz lenni vele, mindent meg akarsz osztani vele, és alig várod, hogy nevessen, mert amikor nevet, akkor téged szétvet a boldogság.
13. Van kedvenc ételed?
Nincs kedvenc semmim. Ki nem állhatom ezt a kategóriát. Nagyon sok jó kaja van, most mégis hogyan kéne választanom a szusi és a véres steak, vagy a jó pad thai és a házi sajtos szalmakrumpli között?
14. Szeretsz főzni?
Nem. Csak enni.
15. Mi köt le a legjobban?
Az írás, az olvasás, a jóga, a zenehallgatás. Ja és a vezetés! Az teljesen leköt, hogy egyszerre nyomogatom a pedálokat, és próbálom jó irányba tekerni a kormányt. Ha még jelezni is kell, akkor kész is a meditatív állapot.
16. Mit jelent számodra a természet?
Megtisztulás, átjáró az istenséghez, kreativitás, szabadság, kapcsolódás önmagamhoz, reset.
17. Ha kapnál egy esélyt az újrakezdésre, mit csinálnál másként?
Minden egyes alkalommal hallgatnék a megérzésemre, követném azt a bizonyos belső iránytűt. Ez az igenek esetében nem szokott problémát okozni. Mindig azonnal igent mondok valamire, amiről úgy érzem, hogy ez itt most egy nagy IGEN. Akkor is, ha óriási váltással, káosszal jár. A nemekkel van problémám. Nem minden esetben vállaltam fel a nemet, vagy nem minden esetben sikerült kitartani mellette, és ezért minden alkalommal óriási árat fizettem. Ha visszamehetnék az időben, minden NEM mellett kitartanék, akkor is, ha nagy a nyomás, és soha senkinek nem engedném, hogy rábeszéljen arra, ami részemről NEM.
18. Ha egy idős, a bölcsek kövét őrző emberrel beszélgethetnél – mi lenne az a három kérdés, amit mindenképpen feltennél neki?
Hogyan lehet elérni, hogy bármit hoz az élet, mindig megőrizd a belső békéd? Nem válaszolhatja azt, hogy menjek mindfulness tanfolyamra. A másik két kérdéslehetőséget passzolom.
19. Mit olvastál utoljára, amiről azt mondtad – ember, ez forradalmi, megváltoztatta az életről való elképzeléseimet!
A legfrissebb ilyen élményem Jung Emlékek, álmok, gondolatok című könyve. Nem megváltoztatta, hanem elmélyítette az életről való elképzeléseimet. És nemrég olvastam Baktay Csillagfejtés-könyvét, az is ide tartozik, mindenképp. Korábbi meghatározó, életre szóló olvasmányaim Mircea Cărtărescu regényei, a Solenoid és a Theodoros, így párban és ebben a sorrendben, illetve Paul Auster 4321-e. Ja és Hamvas, persze, tőle a Scientia sacrát emelném ki, de a Karnevál is jöhet simán ide. Meg bármi tőle, na. Thomas Mann Varázshegye, jaj és hogy nem írtam hamarabb??? Az üveggyöngyjáték Hessétől, na az. Ha itt állnál mellettem ostorral, hogy márpedig szűkíteni kell a kört, akkor Az üveggyöngyjáték maradna, azt hiszem. De nem állsz itt ostorral, ezért a Harry Pottert sem hagyom ki. Ha a kamaszkort nem Harryékkel nyomom le, nem tudom, hol tartanék!
20. Mit üzennél fiatalkori önmagadnak?
Mindig kövesd a belső iránytűt. Semmi “de”. Mindig azt kövesd. Ha nem, nagyon megszívod.
Ha szeretnél hozzászólni cikkünkhöz, látogass el Facebook oldalunkra.
