
23 febr Mutasd magad – Gál Győző
Mutasd magad!
– Gál Győző
Egy igazán új és inspiráló sorozatot indítunk ebben az évben. Ismerjünk meg együtt érdekes lelkeket, elméket, gondolatokat ugyanazon kérdések tükrében. Csata Éva új sorozata: Mutasd magad címmel! Tekintsetek be ezen emberek életébe és ne feledjétek, ahány ember annyi féle csodálatos világ.
Gál Győző a bátor, önmagát és önnön kiteljesedése szempontjából megfelelő utakat kereső fiatal, aki ki meri mondani, hogy újra szeretné definiálni önmagát.
1. Ki vagy te?
Csak töprengem ezen a kérdésen. Talán éppen bizonytalan időszakomban vagyok, s nehezemre esik válaszolni rá. Fél évvel ezelőtt, szinte gondolkodás nélkül szakadtak volna fel a gondolatok, amik körberajzoltak volna. Most nem megy olyan egyszerűen. Talán egy útkereső, aki újra szerződéskötésre készül az élettel, de még nem írta meg a szerződés tartalmát. Egy viszont biztos, valaki, aki kutatómunkát végez, hogy életképes szerződése legyen.
2. Melyik szerepeddel tudsz a leginkább azonosulni?
Erre is nehéz válaszolnom. Augusztusban még azt mondtam volna, hogy az identitásom tetemes részét a tanári státuszom, s az ahhoz köthető szerepeim töltik ki, most már ebben sem vagyok biztos. Tíz éve csinálom, talán nem baj, ha instabilabb érzések is kapcsolhatók hozzá.
3. Mit mesélnél egy tizenhat évesnek a boldogságról?

Azt, hogy rózsaszín felhő biztosan nem. A boldogság a szükségleteink valódi megélése, önmagunkra eszmélés, s mégis fennmaradó önszeretet és elfogadás, egy bizonyos stabilitás a saját és a világ hullámai között.
4. Milyen gyakran szoktál sírni?
Hosszú évek óta képtelen vagyok a sírásra, sírós gyerek lévén talán előre kisírtam a könnyeimet. Olykor megérintenek helyzetek, apróbb mozzanatok is, de a legerőteljesebb hatásuk az, hogy enyhén benedvesedik a szemem.
5. Mi vagy ki az, aki képes megnevettetni?
Szerencsés vagyok, könnyen tudok nevetni, harsányan és hangosan teszem, akár triviális helyzeteken is.
6. Mit jelent számodra a rutin?
Én a rutinban biztonságot látok, ami stabil megerősítésekhez juttat újból és újból. Nem elvesz, nem megfoszt új élményektől, hanem megduzzasztja az önértékelésemet, hogy igenis jól csinálod, kompetens vagy.
7. Mi az, ami igazán feltölt?
Egy könyv, egy film, egy podcast.
8. Mit jelentenek számodra a barátok?
A bizalmat, az önmegmutatást, a jelenlétet, a mélységet, az értékem megmutatkozását.
9. Van olyan vers vagy idézet, amit könnyedén, anélkül, hogy rá kellene googlizz, fel tudsz idézni?
„De néha, lázas éjszakákon, lehull előttem a lepel, s eszembe jut, hány édes álmot, hány ideált temettem el.”
10. Mit ábrázol a kedvenc festményed?
Nincs kedvenc festményem, de az utóbbi időben egyre intenzívebben érzek késztetést arra, hogy vegyek egy vásznat és csak önfeledt fessek, anélkül, hogy a végtermékre koncentrálnék.
11. Mit jelent számodra egy csésze kávé?
32 éves koromig kávémentes életet éltem. Fél éve szinte napi rendszerességgel a napjaim része. A rutin része. Az órára való elindulás katalizátora, a gondolatgyűjtés eszköze, melyhez egy kellemes mogyorós aroma is társul.
12. Hogyan mesélnél egy ötévesnek a szerelemről?
Egy pillangó, amit eszeveszett szenvedéllyel hajhászol, hogy befogd, majd rájössz, hogy mivel ő repülni tud, így előnyben van, de mégis próbálkozol, majd szem előtt téveszted, keresgélsz, s arra figyelsz fel, hogy rászállt a fejedre, s onnan kezdődően, már nem akarod kergetni, tudod, hogy ez a tarka lény téged választott, ezt éld meg, mert továbbmegy.
13. Van kedvenc ételed?
Nem igazán tudnék megjelölni egy ételt, de ha muszáj, akkor az a tyúkhúsleves lenne, amit én ízesítek.
14. Szeretsz főzni?
Nem főzök, de felvillanyoznak az ilyen videók, olykor meg is fordul a fejemben, de a cselekvésig nem jutok el.
15. Mi köt le a legjobban?
Még mindig a hivatásom, a tanítás. Hogy jó legyek benne, hogy a keménykezűségem mögött meglátható legyen az ember.
16. Mit jelent számodra a természet?

A levegővételt, ami a legmélyebb pontomig hatol, fizikai és lelki értelemben is.
17. Ha kapnál egy esélyt az újrakezdésre, mit csinálnál másként?
Sokszor érzem azt, hogy elégedetlenség tör rám, akkor leülök és gondolkodom, hogy mit kellett volna másképp tennem. Végül mindig arra a következtetésre jutok, én szeretem azt, aki ma vagyok, s más élethelyzetek, más emberré tettek volna. Nem biztos, hogy érdemes lenne felvállalni azt a kockázatot.
18. Ha egy idős, a bölcsek kövét őrző emberrel beszélgethetnél – mi lenne az a három kérdés, amit mindenképpen feltennél neki?
Két dologgal is problémám van, nem hiszek a bölcsek kövében, s abban sem, hogy amiért valaki idős, attól a tapasztalatok bölccsé formálták. Nem tagadom a tapasztalatok súlyát, abban viszontmár kételkedem, hogy kellően képesek vagyunk leszűrni belőlük az esszenciát, amivel másoknakis használható tudást adunk át, ha konkrét tanács formájában jön, akkor egyszerűen menekülnék is tőle.
19. Mit olvastál utoljára, amiről azt mondtad – ember, ez forradalmi, megváltoztatta az életről való elképzeléseimet!
Esther Perell: Affér: avagy gondoljuk újra a hűtlenséget.
20. Mit üzennél fiatalkori önmagadnak?
Azt üzenném, hogy vedd komolyabban a tanulást, mert amit elmulasztottál a gyerekéveidben megtanulni, nagy valószínűséggel, már nem tudod pótolni, olyan sodrása van a felnőtt életnek.
Ha szeretnél hozzászólni cikkünkhöz, látogass el Facebook oldalunkra.