Mutasd magad! – Császár-Csiki Zsuzsa

Szerző: Csata Éva • Fotók: Freepik, Császár-Csiki Zsuzsa • 2023. május 5.

Megosztom:

Mutasd magad!

– Császár-Csiki Zsuzsa

Egy igazán új és inspiráló sorozatot indítunk ebben az évben. Ismerjünk meg együtt érdekes lelkeket, elméket, gondolatokat ugyanazon kérdések tükrében. Csata Éva új sorozata: Mutasd magad címmel! Tekintsetek be ezen emberek életébe és ne feledjétek, ahány ember annyi féle csodálatos világ.
Császár-Csiki Zsuzsa jegyző, feleség, anya, barátnő, könyvmoly, a READércek olvasóklub alapító tagja és egyik működtetője. Megvallása szerint: Mindig és minden helyzetben van nálam egy könyv, amit szívesen kölcsön is adok ott helyben, akár teljesen ismeretlennek is, akivel lehet, hogy pont a nálam levő példány által kerülök kapcsolatba.

1. Ki vagy te?

Hálás édesanya, boldog feleség és főállásban szép lassan 20 éve egy csendes, gyönyörű helyen elterülő mesés kis erdélyi, többnyire békés, magyar emberek lakta település, Székelybere község jegyzője. És mindezek előtt és mellett egy folyamatosan mozgásban lévő, emberi mivoltunk, létezésünk különböző szakaszai adta igényeink fedezésére kialakított és megtalált vagy egyszerűen csak bevállalt tevékenységek hűséges gyakorlója. A tanulási vágyam és valószínű az önmagam keresése, valamint a biztos helyem stabilizálása a világban késztetett arra, hogy három egyetemet is végezzek, teljesen különböző szakterületeken, megtoldva két mesterképzővel. Közben meg mindig, minden életszakaszomban igyekeztem és igyekszem tartalommal megtölteni a nap lehetőleg minél több óráját. Sajnálom az időt alvásra, így nem is fordítok rá sok időt. A tanulmányaim fedezésére, és mert ott van az a pár papír, ami tanúsít valamit, melléktevékenységként posztlicis és egyetemi tanárként is kipróbáltam magam. Szerettem, mint ahogy mindent, amit csinálok. A legőszintébben, volt idő, amikor azon gondolkodtam, hogy annyira szerencsés vagyok, hogy azt csinálhatom, amit szeretek, vagy fordítva, bármi lehet is a munkám vagy feladatom, örömmel és szívesen végzem. Azt hiszen is-is a válasz. És egy kicsit talán mind az a sok karakter összepréselt darabkája is vagyok, akiknek olvasmányaim által a bőrébe bújhattam. 5 éves korom óta a meghosszabbításaim, szerves részeim a könyvek. Több olvasóklub és csoport aktív tagja vagyok, a Gyulakután tevékenykedő READérceknek egyik alapító tagja is. Ez magával hordozza az olvasás mellett a csoporttagok havi találkozóinak minél varázslatosabbá tételét és különböző író-olvasó találkozók szervezését. Örömmel veszek részt a Nyárádszeredában működő Olvassunk csoportunk színes programjainak a szervezésében, de azokat a találkozókat is különleges élményként élem meg, ahol csak olvasóként vagyok jelen, mint a Gemma Book Café olvasóklubja, vagy az Anya olvas és könyvet ajánl kibeszélői. Mindig és minden helyzetben van nálam egy könyv, amit szívesen kölcsön is adok ott helyben, akár teljesen ismeretlennek is, akivel lehet, hogy pont a nálam levő példány által kerülök kapcsolatba. Amit még fontosnak tartok megemlíteni magamról, az a sportoláshoz való viszonyulásom. Mindig azt mondom, hogy ha orvos lennék, 30 éves kortól minden nőnek receptre írnám ki a heti minimálisan két órás sportolást.

2. Melyik szerepeddel tudsz a leginkább azonosulni?

Imádok anya lenni, újraélni fejlődésünk minden fázisát, de igazából egyben, mindenestől vagyok egy és egész. Nem tudom elkülöníteni a szerepeimet, sőt nem is érzem, hogy lennének. Amióta családom van, teljesnek érzem az életem, csak a prioritások változtak, amihez örömmel és igazodom. Nagyon szeretek élni és minden pillanatomért hálás vagyok, úgy, ahogy megadatik, vagy ahogy lehetőségeimhez mérten alakíthatom. Hiszek a csodákban, az egyszerű dolgok nagyságában és a részletek fontosságában, valamint hiszek a kitartó munka eredményében és a jóság, a szeretet hatalmában. Hiszem, hogy ha előre elrendelt lenne is az életünk, a hozzáállásunk akkor is csak a miénk. Mi döntjük el, hogy a napfényt éltető erőként vagy napszúrást okozó faktorként éljük meg és fogadjuk el.

3. Mit mesélnél egy tizenhat évesnek a boldogságról?

A boldogság egy belső utazás, amelyhez magadra figyeléssel saját térképet készíthetsz, kedved szerint feltüntetve azokat a megállókat, amelyeken érdemes elidőzni, kitérőket is berajzolhatsz, beiktathatsz, és akár teljesen irányt is változtathatsz, a fontos, hogy mindvégig a saját utadon maradj!

És onnan tudod, hogy megérkeztél, célba értél, hogy hirtelen kitisztul az ég, végre újra otthon vagy, melegben, fényben és szeretetben. Hiszem, hogy csak a három együtt tudja adni a teljes boldogságot. Elmondanám azt is, hogy a tartós boldogság nem spontán szakad ránk, ahhoz dolgunk van magunkkal.

4. Milyen gyakran szoktál sírni?

Valamikor, egészen fiatalon, adott élethelyzeteimben sokat, mondhatnám túlságosan is sokat sírtam. De hiszem, hogy pont ennyi könnyre volt szükségem ahhoz, hogy ma mindig lássam a felhők mögött a napot és hogy most többnyire örömkönnyeim legyenek. Viszont, mint általában mindannyian, ahogy telik az idő egyre érzékenyebb vagyok és könnyezni szinte mindentől tudok. Elérzékenyülök csak a szándéktól is, amiben egy apró jóság vagy szépség bujkál. De könnyeket csal elő egy szép verssor, egy festmény, zene, a lányom mosolya… és végtelen a sor.

5. Mi vagy ki az, aki képes megnevettetni?

Igazán és szívből, mélyről feltörő nevetést Ágnes, a nemsokára 8 éves kislányunk vagy a férjem tud kicsalni belőlem. A nevetés is egy egészen új formát öltött, amióta anyaként, a magunk történeteivel szemlélhetem a világot.

6. Mit jelent számodra a rutin?

Berögződött műveletsort, amelyben már nincs semmi kihívás. Motiváció nélkül elvégzett feladatsort. Szürkeséget. Egy olyan láncfolyamatot, ami könnyít a dolgainkon, de nincs benne fantázia.

7. Mi az, ami igazán feltölt?

Jaj, végtelen a sor. Lehet, hogy furcsán hangzik, de szinte bármi. Vannak pillanatok, amikor akár a munkám is, ami egy másik, nehezebb pillanatomban menekülésre késztet még a környékéről is. Hozzáállás kérdése, hiszem és vallom, hogy fejben dől el szinte minden. De elég hozzá a délutáni napsütésben egy legelésző juhnyáj látványa is a domboldalon, vagy a hajnalban elolvasott verssor és a frissen lefőtt kávé illatának versengése a nappaliban, vagy a teraszon a madarak reggeli magánénekében. A rend, csend és béke együttese. A szeretteimmel megélt pillanataim, író-olvasó találkozók, jó zene, zumba, film, a fűszernövényeim gondozása, a megborzolt szurokfű illata és folytathatnám a sort, egy tárlat világában elvesztődni, barangolás a természetben, kirándulás, színházi előadások, koncertek vagy egyszerűen annak tudata, hogy egészségesek vagyunk.

8. Mit jelentenek számodra a barátok?

Őszinteséget és örökkévalóságot. Tértől és időtől független állandóságot.

9. Van olyan vers vagy idézet, amit könnyedén, anélkül, hogy rá kellene googlizz, fel tudsz idézni?

Több is, fejben szinte mindenhez verssorokat társítok, de volt egy meghatározó, motivációs versem Adytól, amit olyan 12 éves koromban ragasztottam fel az íróasztalom fölé, és már érettségiztem s még mindig ott volt, most azt említeném meg,
Akarok! Egy kemény rövidke szó
ebben benne van az egész életem!
E szó mögött sok, nehéz harc rejtőzik,
e szó miatt még sokat könnyezem.
De történjék bármi,
ha az egész világ fog ellenállni,
vagy ha egyedül is maradok
mindent legyőzve mégis AKAROK!
(Ady Endre, Akarok)

10. Mit ábrázol a kedvenc festményed?

Hasonlóan a könyvekhez, nagyon nehéz lenne kedvenc festményt megnevezni. Esetleg megpróbálhatom a rám gyakorolt hatásuk alapján leszűkíteni és megnevezni azt, amelynek látványa felejthetetlen élmény maradt. Nem a legpontosabb, hiszen így kizárólag csak azok maradnak, amelyeket sikerült eredetiben látnom. Egyik ilyen semmihez nem hasonlítható élményt Gustave Caillebotte francia impresszionista festő és grafikus Padlócsiszolók festménye nyújtott, amely ma Párizsban, az Orsay múzeumban található. Témája a padlón dolgozó munkások ábrázolása, akik hihetetlen erővel és elszántsággal „végzik” a munkájukat, hallod a csiszolás zaját, érzed a megfeszült izmaik erejét. Hieronymus Bosch triptichonja, a Gyönyörök kertje, a paradicsom, a földi gyönyörök és a pokol kínjait részletekben ábrázoló festménye, amelynek megtekintése nemcsak hogy egy életre szóló élmény, de emeli az elmerülés mélységét a tudat, hogy a részletek felfedezéséhez egy emberöltő nem elég. Könnyekig lenyűgözött és lelkem legmélyét érintette Claude Monet „szarkája” is, a fehér téli tájban játszadozó árnyékaival. Az otthonunkban lévő festmények közül is egy falusi környezet télen, Barabás István, Téli faluvége az, amelyiknél a legtöbbször és mindig hosszasan időzöm.

11. Mit jelent számodra egy csésze kávé?

Hajnalban/ korán reggel egy új nap ígéretét, a reményteli elindulást. Délután felfrissülést, csevegést, ábrándozást, újult erővel való továbbhaladást. Könyveim mellé a hangulatomhoz igazított színben pompázó pléddel és a megfelelő csészével egyik elmaradhatatlan kellékem. Jajjj és van az a pillanat, amikor életmentő szerepe van.

12. Hogyan mesélnél egy ötévesnek a szerelemről?

Az az érzés, amikor folyamatosan egy kislány/kisfiú társaságában szeretnél lenni és ha sikerül a közelébe férkőzni, az lesz a legjobb pillanata a napodnak.

13. Van kedvenc ételed?

A spenótfőzelék tükörtojással úgy, ahogy édesanyám készíti és az olasz konyha finomságai közül minden.

14. Szeretsz főzni?

A családomnak igen, nagyon. Amikor azt állítják a szeretteim, hogy szeretek a konyhában lenni, kijavítom és elmondom, hogy nem a konyhát, hanem őket szeretem annyira, hogy képes vagyok órákat ott ragadni. Szeretek új dolgokat kipróbálni, a kedvenceim a különböző, saját fűszernövényeinkkel készített pitéim.

15. Mi köt le a legjobban?

Minden, pontosabban mikor mit teszek, pont az. Jelmondatom, hogy mikor dolgozunk dolgozzunk, ha eszünk, együnk, s ha szórakozunk, szórakozzunk! Szeretem megélni teljesen a pillanatot, helyzettől függően a legnagyobb hálával és szeretettel minden és mindenki iránt. Egy ideje érzem és látom a jelenben is a nemsokára múltként visszatérő képet, így még nagyobb jelentőséggel próbálok megélni minden pillanatot.

16. Mit jelent számodra a természet?

Megnyugvást, életet… erdőt, fákat, madarakat.

17. Ha kapnál egy esélyt az újrakezdésre, mit csinálnál másként?

Semmit. Így, ezekkel a jó és kevésbé jó tapasztalataimmal (szándékosan nem mondom, hogy rossz élményeimmel, hiszen hála a Jóistennek, nem éltem háborús övezetben, nem szenvedtem gyógyíthatatlan betegségben… és sorolhatnám mitől lehetne rossz a rossz), lettem és lehetek az, aki vagyok!

18. Ha egy idős, a bölcsek kövét őrző emberrel beszélgethetnél – mi lenne az a három kérdés, amit mindenképpen feltennél neki?

— az elmúlásról kérdezném, az időérzékelés árnyalatairól faggatnám
— egy Down-szindrómás világáról (volt egy ezzel az állapottal született fiútestvérem)
— végül megkérném, hogy olyan titkokról meséljen, amelyeket ő tart fontosnak feltárni előttem és külön kérésként megpróbálnám rávenni, hogy hosszasan meséljen

19. Mit olvastál utoljára, amiről azt mondtad – ember, ez forradalmi, megváltoztatta az életről való elképzeléseimet!

Nagyon el tudom ragadtatni magam egy könyvtől, de hogy az életről való elképzelésemet megváltoztatná, olyant nem olvastam mostanában, viszont olyant igen, hogy a saját világom enyhe kivetítésének érezzem. Egy könyv jelentőségét az életünkben nincs lehetőségünk mérni, nincs eszközünk hozzá. Érzelmeink, a sorok által elindított gondolataink egy kiindulópont, mérce lehetne… de hogy általában a világról és a saját világunkról kialakított képhez, a mindennapjainkhoz mit tesz hozzá, igazából sosem tudjuk meg. Nekem az utóbbi időben a katalán írónő, Irene Sola: Énekelek s táncot jár a hegy címmel megjelent regénye foglalja össze leginkább mindazt a szépséget és tömörséget, amit az élet és azon belül a költészet nyújthat. Sokkal többet adott nekem ez a könyv, mint olvasási élményt. Azonfelül, hogy a címétől a zárómondatáig elvarázsolt, egy olyan világba repített, ahol és amelyben a fantáziám, az érzelmi világom, az emlékeimből, tapasztalataimból, valamint az olvasással, tanulással összegyúrt önmagamat hívhattam ki elmélkedésre, olyan kérdésekben, amelyekre csak egy lelkünkhöz közelálló műalkotás késztethet. Minden sora csak úgy csepegteti és szórja a legkülönlegesebb megközelítést életünk fontosabb eseményeiről, a velünk élő természet nagyságáról, csodálatos sokszínűségéről. Olyan kérdések jöttek szembe velem, mint: mi a valóság, mennyire szűkül le arra, amit látunk, hallunk és szubjektíven érzékelünk a világból? És mit engedünk meg magunknak, másoknak? Hol van a határ, mi az, amit beengedünk, elfogadunk akár a világból, akár egymásból/tól? Hogy nézzük, hogyan látjuk egymást különbözőségünkben. Katalónia volt az egyik első régió Európában, ahol boszorkányperek indultak. 1424-ben itt fogadtak el először olyan törvényt, amelyben bűncselekménynek minősítették a boszorkányságot, amiért a büntetés akasztás volt.
Ma, hogy állunk olyan kérdésekhez, ami meghaladja az általunk elfogadhatónak ítélt nézőpontot, látásmódot, életszemléletet? Életigenlés, egymás elfogadására való biztatás, állatbarát, természetközeli életre buzdítás özönlik a sorokból. És lenyűgöző az időtlenség érzékeltetése… hogy múlt és jelen között nincs határ húzva, hogy élők és holtak egyszerre lehetnek és vannak jelen. És ez nem mint csoda történik meg, hanem mint a mindent magába olvasztó valóság vitathatatlan, értelemszerű része. Az ember és az őt körülvevő környezet, vagy miért ne, a természet (hogy ne legyen szabály az, hogy mi lennénk a legfontosabb teremtmény a nagy egészben) és azon belül az emberek, úgy élők, mint holtak, az állatok, a növényzet szétválaszthatatlanul hatással vagyunk egymásra. Mélyen megérintett az is, ahogy a halál kérdését járja körbe a mű, mint természetes, törvényszerű folyamatot, mint az élet egyértelmű velejáróját, ami ha fájdalmat is hoz, elfelejtjük… „A fájdalmat olyan hamar elfelejti az ember” (130) Sőt… „nincs fájdalom, ha a fájdalom közös”(43). Csodálatos, ahogy megteremtődhet az átjárhatóság e két világ (ha van egyáltalán két világ), élők és holtak között, amihez olyan felemelő eszközeink vannak mint a költészet, a zene, a tánc és általában a művészetek, amely pont erre hivatott, hogy kitágítsa a közvetlen tapasztalataink határait. Sehol nem olvastam úgy a költészetről, hogy az annyira megközelítse azt, amit én is gondolok róla. Idézem, ha megengeded… „A költészetben benne van minden. A költészetben ott a szépség, a tisztaság, a zene, a képek, a kimondott szó, a szabadság, a költészet megindítja a lelket, s engedi látni a végtelent. A túlvilágot. A végtelent, ami nem a Föld és nem is az Ég, hanem a mindenkiben ott lakó végtelen. Mint a fejünk legfelső emeletén nyíló ablak, amelyről nem is tudtuk, hogy létezik, s amit a költői szó egy kicsit megnyit, és ott fönn, azon a résen túl ott van a végtelen.” (78)

20. Mit üzennél fiatalkori önmagadnak?

Hogy nagyon büszke vagyok rá. Olyan mély fájdalommal, komoly következményekkel és nehézségekkel járó döntéseket tudott meghozni, amelyeket felnőttként sem feltétlenül tudunk meglépni. És ő többször is megtette, akkor is és úgy is, hogy egy egész világ próbált ellenállni, vállalva, hogy egyedül marad, mint az említett Ady-vers hőse. És hiszem, hogy ma mindezektől lett még kitárulkozóbb és befogadóbb a világ s benne még csodálatosabb a sajátom. És külön csodálom és hálás vagyok neki azért a pillanatért, amikor még egészen gyerekként egy este önmagában, a Jóisten felé fordulva eldöntötte, hogy Rá bízza magát és szeretteit!

Ha tetszett a cikk és szeretnél még ehhez hasonló anyagokat olvasni, támogasd a magazint.

Ha szeretnél hozzászólni cikkünkhöz, látogass el Facebook oldalunkra.



Megosztom:

INSPIRÁLÓ