Más bőrébe bújni — amikor hivatás

B. ZS.: Az általam elképzelt jövőképekben szeretek olyan szereplőket elhelyezni, akik egyszerű emberek, világmegváltó cselekedetre nem sok az esélyük. Nem nevezhetőek hősöknek, hiszen morálisan a szürke zónát képviselik, a túlélés érdekében egy ideig próbálnak alkalmazkodni az aktuális társadalmi helyzethez, a normákhoz. Persze előbb-utóbb csak ütköznek, és kénytelenek szembe fordulni az árral. Ezek a karakterek, ha nem is győzedelmeskedhetnek, de megtalálhatják a keserédes kiskapukat.

Köthető az egyéniségedhez az, hogy milyen főhőst választasz?

B. ZS.: Elsősorban a tematika és a világalkotás, ami formálja az én szereplőimet. De azért szerintem mindenképp szivárog a főszereplőbe az én egyéniségemből is, még ha nem is tudatosan. Olyasmikre gondolok, amiket az én életemben is értéknek tartok. De olyasmik is, amiket más szerepeim, vagy élethelyzeteim miatt nem sikerül annyira megélni, vagy kibontakoztatni. Olyan is beszivároghat, ami nincs meg bennem, de csodálok másokban. Ugyanakkor volt már eset arra is, hogy tudtam, hogy én egy ilyen helyzetben másképp cselekednék, mint a főszereplő.

Hogyan fogsz neki megformálni egy-egy karaktert? Mik azok a lépések, amiken végigmész ahhoz, hogy hitelesen tudd ábrázolni az adott szereplőt?

B. ZS.: Nálam először a tematika és a világ szabályai szoktak megszületni, és csak utána találom ki a karaktereket. Először azt döntöm el, hogy milyen helyük van ebben az elképzelt társadalomban, miért boldogtalanok, hogyan próbálnak mégis túlélni, és amikor ütköznek a világ szabályaival, akkor mi motiválja őket abban, hogy a harcukat végigvigyék. És ezután találom ki, hogy hogyan néznek ki, és ekkor már szinte a semmiből bukkannak fel a részletek, apróságok, amik valósabb figurává, kerekebb karakterré varázsolják őket számomra.

Amikor írsz, mennyire tudsz távolságtartó lenni a szereplőiddel szemben? Mennyire viszik ők a sztorit, és mennyire vagy tudatos abban, hogy merre viszed?

B. ZS.: Eléggé beleélem magam a helyzetükbe, átveszem az érzelmeiket, ilyenkor megszűnik a külvilág számomra, és annyira benne élek megíráskor, hogy a távolságtartás nem igazán valósulhat meg. Ezért is van az, hogy az írást szoktam pihentetni. És majd újraolvasom, és csiszolgatom. Persze a terv és az elképzelés már előre megvan, hiszen szeretek projektként gondolni rá, amit lépésekre bontok. De a szereplők néha teljesen más irányba szokták vinni, másképp alakítják, ilyenkor hagyom magam sodortatni, mert általában egész jó dolgok szoktak belőle kisülni. Sokkal jobbak, mint amiket én eredetileg kitaláltam. Olykor előfordulhat az is, hogy nagyon elvisznek mellékutakra, zsákutcákba kötünk ki, és olyankor szükséges a távolságtartás, hogy rájöjjek, hogyan tovább.

Ha magadat kellene egy regényed főhősévé tegyed, akkor milyen lenne az a szereplő?

B. ZS.: Azt hiszem, egy lassan érlelődő, törékeny és fura figura lenne, aki hol hősiesen, hol csak nagyon szerencsésen keresgéli az édes-keserű ösvényeket, mondjuk Óz birodalmában. Valószínűleg Dorka lennék, és nem Piroska. De ettől még akadnának fejezetek, amikben a madárijesztő, másokban a bádogember lennék. Hiszen minden útszakasz, minden élethelyzet más-más keresésbe hív. Én szeretném, ha többet tudnánk játszani, és jelmezeket próbálgatni, hiszen nem csak az azonosulás fontos, hanem az elrugaszkodás is. Talán így könnyebben meg tudjuk érteni azokat, akik valamiben mások, mint mi.

Simon Boglárka-Katalin a marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulat színésze. A közönség már számos szerepben, több típusú karakter bőrébe bújva láthatta játszani estéről estére, a gyermeki játékosságtól, egészen a női lélek legmélyéig merült már alá, és tárta felszínre önmagát a színpadon.

Van-e meghatározó élményed a farsanggal kapcsolatban, illetve szerinted volt-e valamiféle tudatosság abban, hogy milyen jelmezt választasz gyermekkorodban?

S. B. K.: Gyerekkoromból a legélénkebb emlékem, hogy édesanyám készítette mindig a farsangi jelmezeim. És erre mindig nagyon büszke voltam, hogy édesanyám varrt nekem különböző jelmezeket az elképzeléseim alapján. Általában a csajosabb dolgokat választottam, mint a tündér, vagy háremhölgy. Ez volt a kedvencem, a háremhölgy, ahol turbánom volt, buggyos nadrág, meg mindenféle csüngőkkel díszített felső. Volt olyan, hogy könyv alapján választottam, de az is előfordult, hogy az aktuális legjobb barátom, vagy akinek tetszeni akartam, az kit választott, és az alapján döntöttem egyik vagy másik jelmez mellett.

Színészként dolgozol. Melyek azok a szerepek, amiket te inkább megkapsz? Van közük szerinted ezeknek az egyéniségedhez?

Az, hogy milyen szerepet osztanak rám, annak nem feltétlenül van köze az én egyéniségemhez. Inkább ahhoz van köze, hogy az adott rendező mit lát bennem. Azt hiszem, hogy attól lesznek hasonlóak esetleg bizonyos szerepek, mert ugyanaz az ember játssza el őket. Az én szerepeim nem a szerepek milyensége miatt, hanem miattam lesznek hasonlóak, mert én egy tőből tudok dolgozni, egy gyökere van annak, amit több irányba meg tudok mutatni. Az, hogy ez mennyire sikerül színesre, vagy mennyire egyformák, ezt én nem tudom eldönteni. Én megpróbálok mindig valami újat kihozni magamból, ami egy idő után természetesen nagyon nehéz. Főleg, ha a külső szem, aki irányít, annak nem feltétlenül célja az, hogy te egy újabb színedet mutasd meg a nézőknek.

Hogyan készülsz fel egy szerepre? Mik azok a lépések, amiken végigmész ahhoz, hogy hitelesen tudd alakítani az adott karaktert?

A felkészülés és az ismerkedés az mindig azzal kezdődik, hogy elolvassuk a darabot, általában közösen. Olvasás után vannak beszélgetések, megpróbálunk jobban megismerkedni elméleti síkon a szereplőkkel, a történettel, a konfliktussal, a miértekkel, és ezután kezdünk el gyakorlatban próbálni. Ami azt jelenti, hogy megpróbáljuk térben elhelyezni magunkat, magunkévá tenni mondatról mondatra az eddig ismeretlen embert. És valahogy szerepbe bújni, magunkra húzni a szerepet, kikeresni magunkból azt az embert, aki ez a szerep mibennünk. Minden egyes próba egy lehetőség, egy találkozás egy új emberrel, aki segítségével önmagunk is többek lehetünk. Tapogatózás nagyon sokszor. Vannak olyan szerepek, amikor könnyebben megy úgy építeni, hogy már első pillanattól az utolsóig érted a motivációit, és érzed, hogy hogyan kellene megfogni, vagy milyen lehet a magja annak a szereplőnek. Viszont nagyon sokszor találkozom azzal, ha van egy hosszabb ívű történet, hogy a történetnek bizonyos pontjai kell megszülessenek ahhoz, hogy a szereplő kerek legyen.

Mennyire tudod magadtól távol tartani ezeket a szerepeket, mármint a próbán, előadáson kívüli életedben?

Van már az az időszaka egy próbafolyamatnak, amikor nagyon nehéz arra a négy órára teljesen levetkőzni azt, amiben napi nyolc órában létezel. Ugyanakkor meg kell tanulni határt húzni a realitás és a színház kötött. Nagyon nehéz tud lenni, amikor egyszer csak felborul az egyensúly a valós életed és a színházban betöltött szerepeid között. Amikor úgy itatódnak át a dolgok, hogy akár rossz kihatással is lehetnek a színházon kívüli életedre. Viszont nagyon érdekes, hogy különböző élethelyzetekben kapnak meg néha olyan szerepek, amik segítenek előre lendíteni a magánéleti problémákat.

Változott-e ebben valami azóta, amióta édesanya vagy?

Amióta anya lettem, azt hiszem, hogy egy picit könnyedebben tudom venni a színházcsinálást. Nem egy élet-halál tétje van. Ami sokszor segít, jó levegőt tud adni mindannak, amit én a színpadon csinálok. Másképp viszont nagyon nehéz az, hogy a koncentrációm már nem csak és kizárólag a színpadra fókuszálódik, amikor ott kell lennem, hanem folyamatosan van egy párhuzamos odafigyelés valahova máshova. Talán többször emiatt van több esély arra, hogy nem tudok olyat nyújtani, ami a maximum. Ugyanakkor a játékkedv, a játékosság az talán nagyobb.

Minek vagy kinek öltöznél be farsangkor azok közül, akiket alakítottál már színpadon?

A farsang az nekem inkább egy játékról szól, amibe valahogy nem tudom elképzelni azokat a szerepeket, amiket én játszottam. Az már nem egy jelmez, nem egy tőlem távol álló entitás, hanem én is vagyok egy kicsit. Ez nem egy álarc mögé bújás lenne, hanem egy álarc levetkőzése. Talán ez a különbség a farsang és a színház, a szerepek és a jelmez között, hogy színészként nem egy álarcot veszel fel, hanem pont azt próbálod levetni egy megírt történet által.

Melyik az a szerep, amit szívesen alakítanál, bármilyen előadásból, történetből? És fejtsd ki, hogy miért.

Próbálom elkerülni azt, hogy legyenek ilyen szerepvágyaim. Farsangkor sem igazán érzem azt, hogy valaminek mindenképp szeretnék öltözni. Én szeretem ezt inkább a sorsra bízni. Hogy megkapnak azok a feladatok, szerepek, amik meg kell kapjanak. Az idei farsangot viszont várom, mert először akkora a gyerekem, hogy most felnőttként általa újraélhetem az egykori farsangok izgalmát.