fbpx

„Komfortzóna? Két lábbal rúgtak ki belőle!”

Szerző: Kovács Réka •  Fotók: Női vállalkozók Erdélyben • 2020. január 17.

Megosztom:

„Komfortzóna? Két lábbal rúgtak ki belőle!”

A Női vállalkozók Erdélyben csoport Mentorprogramjának első mentoráltját faggattuk.
A két éves Női vállalkozók Erdélyben csoport felmutatott már pár jelentős projektet, például olyan boltokat nyitott több erdélyi városban, amiknek vezetésével kezdő vállalkozónőket bízott meg, megadva ezáltal a lehetőséget, hogy kipróbálják magukat, belelássanak egy vállalkozás alapításába, ügyintézésébe. Tapasztalva tanulhatták meg hogyan kell elindítani egy kis üzletet. Egy másik jelentős projektjük indult útjára 2019 őszén, amely már „haladó” vállalkozó nőkön segít. A Mentorprogramról, amelyet tapasztalt női vállalkozók indítottak társaik segítésére, már olvashattatok itt. A program első mentoráltja Ilyés Éva Viki udvarhelyi vállalkozó, akit vállalkozásáról és a programban való részvételéről kérdeztünk.

Mióta nevezed magad vállalkozónak? Mikor mondtad ezt ki először?

Az első vállalkozásomat 2000-ben indítottam fodrászként, de azt, hogy tényleg vállalkozóvá is váltam, azóta érzem, mióta megnyitottam az első boltomat. Ez is a tevékenységemhez kötődött: fodrászkellékek, parókák, bizsu és kisebb kiegészítők szerepeltek a termékskálán, eladással is foglalkoztam már.

Miért váltottál, pontosabban bővítettél, és hogy alakult ki a Vixie?

Három tevékenységem van egyszerre: fodrászat, kézműveskedek, és a boltomat vezetem. De kezdem érezni, hogy lassan le kell mondanom valamiről, mert ezt a tempót nem lehet hosszú távon tartani, és az egyik része a másik rovására fog menni. A váltás, vagyis tevékenységbővítés kicsit kényszerből lett, mert a helyiséget, ahol 12 évig dolgoztam bezárták volna, és hogy maradhassunk, kibéreltem a teljes ingatlant, aminek addig csak egy részét használtam, így adott volt, hogy plusz tevékenységbe kezdjek, hogy ki tudjam fizetni a költségeket. Ekkor született meg az első bolt, a szalonon belül. Anyagilag nem voltam abban a helyzetben, hogy elég árut tudjak folyamatosan rendelni,

ezért elkezdtem kötni sálakat meg sapkákat kiegészítésnek.

Egy évig egyedül vittem mindent. Annyira kimerültem, hogy felvettem egy alkalmazottat magam mellé, hogy tudjak felszusszanni. Két év után eladták a helyiséget, akkor költöztünk át a jelenlegi üzletünkbe, ugyanebben a felállásban: fodrászat, kozmetika, manikűrös, és a kisbolt. Lényegében a szalon volt a húzóerő mindig, de feleakkora helyünk lett mint azelőtt, és egy idő után ki is nőttük. Én közben egyre több terméket készítettem munka mellett. Nem fértünk már el, nem volt kapacitásunk több embert felvenni, nem tudtunk például pedikűrnek helyet biztosítani, ezért az ezzel foglakozó bérlők felmondtak, maradtam én, meg az alkalmazottam. Ismét változtatni kellett, átalakítottuk a helyet, kibővítettük a bolt részét, és én háttérbe vonultam kicsit a fodrászattal. Ekkor készült el a rövidáru és hobbirészleg, mivel egyre több alapanyag kellett a termékeimhez, és a másik rész közel sem volt annyira jövedelmező, hogy kijöjjön egy fizetés belőle. Utána folyamatosan nőttünk és fejlődtünk, mert meglepően nagy igény van a termékeinkre, de nem tudtuk biztosítani a folyamatos árukészletet, és még mindig nem lett a bolt forgalma elég ahhoz, hogy kihozza a bért és a fizetést. Beleestem a csapdába: egyik zsebembe jött a pénz, a másikon kiment, és csak dugdostuk a lyukakat. Hiába dolgoztam 8 órát fodrászként, szabadidőmben termeltem a boltnak a kézműves terméket, csak topogtam egy helyben.

Hogyan találkoztál a Mentorprogram lehetőségével?

Kicsit határozatlan és tanácstalan voltam, hogy merre tovább. Minden energiámat arra fordítottam, hogy javítsak a helyzeten, de bármennyire iparkodtam, csak arra volt elég, hogy fennmaradjunk. Arra is alig. Ekkor csöppentem bele a Női vállalkozók csoportba, ahova egy kedves vásárlom hívott meg, mert épp a hajamat téptem valamiért, amit nem tudtam hogyan oldjak meg. Miért nem kérdezed meg a csoportban? — kérdezte, a csoportban, amiről én nem is hallottam addig. Mindig hálás leszek neki ezért a kérdésért és azért is, hogy bekerülhettem ebbe a csodálatos közösségbe.

Azóta szárnyalok, rájöttem, hogy nem kell mindent egyedül megoldani és van remény! Nekünk azt tanították, hogy a becsületes, kitartó munkának meglesz az eredménye.

Én ebben teljességgel hiszek is, csak az nem mindegy, hogy mikor lesz meg az eredmény. Már az első Női vállalkozós találkozó után, amit a csoport szervezett, mintha villanykörtéket kapcsolgatnának a fejemben: jönnek az ötletek, felpörögtem, akkora élmény volt számomra az a pár órás beszélgetés, hogy minden fáradtságom elmúlt, visszataláltam önmagamhoz. Tervezgetni kezdtem, merre nyissak, hogy haladjak.

Miért jelentkeztél a Mentorprogramba? Mik voltak a szándékaid, elképzeléseid? A Mentorprogramba való jelentkezést segítségkérésnek fogtad fel?

Ezek után nem is volt kérdés, hogy jelentkezek a Mentorprogramba. Ha nem tévedek, elsőként töltöttem ki a kérdőívet, amivel jelentkezni kellett. Fogalmam sem volt, hogy mire vállalkozok, mit fog ez jelenteni, vagy miből áll egy ilyen program, csak azt tudtam, hogy szeretném, nagyon szeretném, és első perctől reménykedtem, hogy engem fognak kiválasztani. Életem nagy lehetőségeként fogtam fel, és el is döntöttem, hogy ha rám esik a választás, négykézláb is végigcsinálom, bármit is jelentsen.

Hol tartasz most, három hónappal a Mentorprogram elindulása után a kiindulási helyzethez képest?

Ahonnan indultam: adott a vállalkozás, több vonalon fut a tevékenység, nyakig vagyok a munkában és még sincs sikerélmény. Bő két hónap telt el azóta, hogy elkezdtük a mentorokkal a programot. Addig is azt hittem, hogy hülyére dolgozom magam. De azóta ezt hatványoztuk! Voltak pillanataim, amikor elvesztem a teendőkben, az első hónapban az volt a legnehezebb, hogy egyszerre nagyon sok dologra kellett koncentrálnom, és még az én kis megszokott életemmel is összeegyeztetnem az új világomat. Nem volt könnyű, de teljes vállszélességgel beálltam és ittam a mentoraim szavait. Úgy táncoltam, ahogy kérték a mentorok. Nem mondom, hogy nem néztek furcsán rám az emberek néha, de bevállaltam a jó cél érdekében.
Komfortzóna? Két lábbal rúgtak ki belőle! Saját magamról sem gondoltam volna, hogy ennyi mindenre képes leszek. Sosem szerettem magamról beszélni, és főleg előadást tartani. Ehhez képest már TV-ben is szerepeltem, workshopot is tartottam. Van még mit fejlődni a jó kezdőig is, de megtört a jég.

Mit változtattál vállalkozói vagy emberi hozzáállásodon a program révén? Miben segített a program?

Legnagyobb változásnak talán azt mondanám, hogy a nagyon sok jó, pozitív visszajelzés visszaadta az önbizalmamat, sokkal bátrabb és nyitottabb lettem, és nem utolsósorban rengeteget tanultam belőle eddig is, és remélem még fogok is, hiszen még nincs vége. Nagyon nagy a változás a vállalkozásban és bennem is. Eddig a kitűzött célokat mindkét hónapban teljesítettük, sőt, túlteljesítettük, elégedettek lehetünk mindannyian. Én legalábbis nagyon az vagyok.

Melyek a közép és hosszú távú céljaid, terveid?

Kicsit összekuszálódtak a terveim, át kell gondolnom a továbbiakat, mivel Mentorprogram nélkül más irányba haladnék valószínűleg. Elég rövid idő 2 hónap ahhoz, hogy megtanulj teljesen másképp gondolkodni, és más szemszögből nézni a dolgokat. Nálam most lényegében ez történik: tanulok.

Említetted a nehézségeket a programban. Elkezdenéd-e még egyszer?

Nagyon igyekeztem betartani a határidőket, minden feladatot végigcsinálni, ami rám volt bízva. A legnehezebb az eleje volt, temérdek olyan információ és megoldandó probléma volt, amikkel sosem találkoztam előtte, és mivel amúgy is zsúfolt volt minden munkanapom, elég sokszor elvesztem a tennivalókban. Nehéz volt megtalálni az egyensúlyt, hogy mindennel haladjak is, sokat túlóráztam, rámentek a hétvégéim, de gondolkodás nélkül belevágnék még egyszer.

Volt mélypont a program ideje alatt, amikor azt érezted abba kell hagynod? Mondj egy csúcspontot is!

Nem igazán tudok mélypontról beszélni, nincs időm sajnálgatni magam, haladni kell az árral, itt nincs olyan, hogy lemaradsz. Rövid az idő, és ha tényleg sikerre vágyunk, akkor mindenkinek tennie kell a dolgát, úgy nekem, mint a mentoroknak. Volt egy 3 napos többé-kevésbé közös programunk. Az nagyon jó volt, és nagyon kellett is, hogy kicsit személyesen is kapcsolódjunk, beszélgessünk. Minden egyes sikeres napnak együtt örülünk. Számomra kicsit olyanok lettünk, mint egy család, ahol egymást biztatják, dicsérik és örülnek a sikereknek, és én vagyok benne a gyerek, aki ugyebár több figyelmet igényel.

Van-e folytatás? Elengedik a kezed a mentorok, vagy van utánkövetés?

A programnak még nincs vége, de én úgy gondolom, hogy nem fogják teljesen elengedni a kezem, míg nem állok biztosan a saját lábamon, és úgy érzem, hogy ha teljesen befejeződik is, bármelyikükre számíthatok a hat mentor közül, ha elakadnék valamiben.

Mit hoz 2020 neked és a Vixienek? Hogyan tovább?

Egyelőre 2020 még közösen indul és szinte az év feléig együtt tevékenykedünk, dolgozunk, én tanulok és fejlődöm. Ha sikerül mindent kivitelezni, ami tervben van, akkor nagyon sikeres évnek nézünk elébe, és bízom benne, hogy utána egyedül is fogom tudni folytatni, amit elkezdtünk és felépítettünk.

Adj három tanácsot hasonló cipőben járó vállalkozónőknek!

Az első és talán legfontosabb tanácsom: merj belevágni! Én nem sok mindent kaptam ingyen az életben, mindenért keményen megdolgoztam, de legalább azt csináltam, amit szerettem. Merj kérdezni, tanácsot kérni, valószínű én sem itt tartanék, ha hamarabb felfedezem a lehetőségeimet. És ami ugyancsak nagyon fontos: légy jóban önmagaddal!

Kiknek javaslod a Mentorprogramot?

A Mentorprogramot mindenkinek ajánlom, aki nem a sült galambokat várja, változást szeretne a vállalkozásában, tenne is azért, hogy haladjon, nem tudja merre is tartson, és főleg, ha ki akarja próbálni a határait. Hajrá lányok, asszonyok! Én köszönöm mindenkinek, aki bármivel is hozzájárult a programunkhoz és főleg a mentoroknak, minden egyes percüket, amit rám áldoznak, és a bizalmukat, hogy engem választottak!

Ha szeretnél hozzászólni cikkünkhöz, látogass el Facebook oldalunkra.