fbpx

KFC

Szerző: Berszán-Árus Csilla • Fotók: Berszán-Árus Csilla, •

2020. október 3.

Megosztom:

KFC

Essék ma szó egy bizonyos fajta sült csirkeszárnyról, mely fiaimnak igen nagy kedvence. Receptje titkos, mármint, azt mindnyájan tudjuk, hogy a zsiradékban a csirke szárnyát sütik, de, hogy előzőleg mibe mártogatták, azt sűrű homály fedi, mármint fűszerileg.
Ezért aztán én most elárulom, hogy hogy készül nálunkfele, egy hasonló verzió (5.1-esnek  nevezhetnénk, ha hallani lehetne, és nem enni). Elsősorban is készítünk egy tempurának nevezett, liszből és vízből alkotott, homogén  elegyet (amit amúgy mi kisiskolás korunkban csiríznek neveztünk). Másodsorban meg felkutatjuk a házban fellelhető kukoricás alapanyagainkat, úgymint liszt és pehely. E növény  ugye Kentucky állam egyik fő mezőgazdasági terméke, melyből aztán egyenesen következhet, hogy ezért mártogatják ebbe a húsokat, és nem búzába.

Szóval összekeverjük a kukoricalisztet az összetört pellyel (só, bors, cayenne bors, fokhagyma, sütőpor),

és máris nekieshetünk  a számomra nem oly kedves tevékenységnek, mely alatt a sütés értendő. Tempura, kukoricás anyag, olaj sorrendben. És, igen, ez még nem az altzheimer, tojást nem tartalmaz!
Végezetül, hogy ebédünk kellőképp mutatós is legyen, zöldségmuffin (bármilyen zöldség, cukormentes muffinalapban) sült köretnek.

Ha tetszett a cikk és szeretnél még ehhez hasonló anyagokat olvasni, támogasd a magazint.

Ha szeretnél hozzászólni cikkünkhöz, látogass el Facebook oldalunkra.