Daniel Tammet hihetetlenül erős akaratának és kitartásának köszönhetően önálló, teljes életet él, és sorstársainak, illetve a tudománynak nyújt segítséget rengeteg olyan kísérletben, melyek által elősegíti „az emberi agy működésének jobb megértését. Megdolgozott azért, ahol most, 43 évesen tart, így joggal lehet követendő példa mindannyiunk számára. A könyvet olvasva megismerhetjük azt az embert, akinek életbevágóan fontos a rend és a rendszeresség, akinek az életében egészen különleges szerepet töltenek be a számok. Elszigeteltség, zajos külvilág, kommunikációs zavarok, alvajárás, epilepszia csak néhány azok közül a dolgok közül, amivel meg kell birkóznia. De mellette áll támogató, őt maximálisan megértő és elfogadó, és mindenekfelett szerető családja. Nyolc testvér mellett nő fel. Édesapja mentális betegséggel küzd, majd győz. Édesanyja bölcsessége határtalan, szeretete feltételek nélküli.

Érdekes, ahogy arról mesél, hogy hogyan látja a színeket, számokat, vagy amikor arról mesél, hogy milyen nehezen érti meg a szavak mögötti jelentéseket. De mindent az vitt, ahogyan az érzelmeket nehezen dekódoló ember kifejezi háláját szülei és családja irányában, hiszen a szeretet minden akadályt legyőz.

Íme néhány Daniel idézet, ami kiemelten fontos volt számomra ennek a könyvnek a végigolvasása során:

„A számok a barátaim, és mindig ott vannak körülöttem. Minden egyes szám egyedi, és saját személyisége van.”

„Sosem éreztem szégyent vagy zavart azért, mert lemaradtam a többiektől; ők egyszerűen nem voltak részei a világomnak.”

„Mindig jó érzés volt otthon lenni. Ott éreztem magam biztonságban és nyugalomban. Csak egyetlen másik hely volt, ahol hasonlóan éreztem magam — a környékbeli könyvtár. Amióta csak megtanultam olvasni, naponta elvitettem magam a szüleimmel a kis téglaépületbe, falán a graffitikkal, és odabent egy helyiséggel, ami tele volt polcokkal és színkódos, műanyag kötésű gyerekkönyvekkel, a sarokban pedig tarka babzsákfotelekkel. Tanítás után és iskolai szünidőkben mindennap ellátogattam a könyvtárba, akármilyen idő volt is, és órákon át, egészen zárásig ott maradtam. A könyvtár bővelkedett abban a csendben és rendben, ami mindig a megelégedettség érzésével töltött el.”

„Végre megértettem, hogy a barátság egy kényes, fokozatos folyamat, amit nem szabad siettetni vagy azonnal megragadni, hanem engedni és ösztönözni kell, hogy haladjon lassan a maga útján. Az egyik legnagyobb bosszúságot a szüleimnek különféle dolgok megszállott gyűjtésével okoztam, mint amilyenek például a fényes, barna gesztenyék voltak, amelyek nagy mennyiségben hullottak le a házunk közelében a hosszú utat szegélyező hatalmas fákról. Amióta az eszemet tudom, a fák csodálattal töltöttek el, szerettem tenyeremmel végigsimítani barázdáin. A hulló falevelek spirálokat alkottak a levegőben, olyan spirálokat, mint amilyeneket akkor láttam, mikor fejben osztottam.”

„A szerelem semmi máshoz nem fogható; nincs jó vagy rossz módja annak, ahogy beleszeretünk valakibe, nincs matematikai egyenlet a szerelemre és a tökéletes kapcsolatra.”