
18 febr Kanalas muffin
Kanalas muffin
No, csak semmi pánik, nem azért hívják kanalasnak, mert csak azzal hajlandó kijönni a muffinformából! Igaz, néhanapján előfordul, hogy a sütemény annyira ragaszkodik a tepsihez, hogy császármorzsaként végzi, de itt most a kanalas jelző tulajdonképp mértékegységet jelöl. Ugye, mérleg nélküli, ellenben sütni vágyó személyeknek már feltalálták a bögrés recepteket, sarkukra -talpukra- taposva pedig érkeznek a kanalasak. Remélem alább nem adjuk, mármint a mérce méretének csökkentését, t.i. a cukorszemek számolgatását igazán unalmasnak találnám. És akkor a lisztről még nem is beszéltem!
Szóval következzék a recept: 1 tojás, 3 k. cukor, 2 k. kakaó, olaj, tej, 1 késhegynyi sütőpor, 4 k. liszt. A k. leveseskkanalat jelöl, a felsoroltak, pedig egy adag sütemény összetevői. Igazából mikróra írták ezt a receptet, de mivel azt nem vagyok hajlandó sütés- főzésre használni, az adagot megháromszorozva, pontosan megtöltölthettem a muffinos tepsimet. És megsültek ügyesen a sütőben. Másnap pedig egy kétszeres adag csodásan megfelelt az éppen esedékes tortám alapjának. Extra adalékként tettem bele kávét és fahéjat. A tortára meg szórtam kiolvadt meggyet, a levével megfőztem egy vaníliapudingot, ráöntöttem, majd kidíszítettem tejszínhabbal.
Ha tetszett a cikk és szeretnél még ehhez hasonló anyagokat olvasni, támogasd a magazint.
Ha szeretnél hozzászólni cikkünkhöz, látogass el Facebook oldalunkra.