IZRAEL Történetek. Ízek. Érzések. 5 napban

Szerző: Matusinka Beáta •  Fotók: Matusinka Beáta • 2019. november 27.

Megosztom:

IZRAEL
Történetek. Ízek. Érzések. 5 napban

Bármely város és ország hangulatát az itt élő emberek történetei, emlékei, álmai, reményei, kudarcai és aggodalmai, sikerei és lehetőségei alkotják.
Mindezt megfűszerezik a látnivalók, illatok és ízek. Izrael népeinek és a mindennapok megélési formáinak sokfélesége egy összetett mozaikot formált, amelyben új impulzusok hatnak a nagyvilág hagyományainak és kultúráinak találkozási pontjára.

Megelőző gondolatok

Régóta vágyom a Közel-Keletre. Egy ideje egy bejrúti gasztrotúra jár a fejemben. Noha a Tarom légitársaságnak direkt járata van Bukarestből ide, és szinte lefoglaltuk a járatot, a román külügyminisztérium a forradalom miatt nem ajánlja az odautazást. Így indulás előtt pár nappal a Libanonnal szomszédos országra esett a választás, melyre szintén már sok-sok éve kíváncsi vagyok. Kedd délután 2.30 óra körül foglaltuk le a Wizz Air járatot Debrecenből Tel-Avivba, majd rá 1–2 órára tele volt a sajtó olyan hírekkel, videókkal és leírásokkal, mely szerint csupán a keddi napon több száz rakétát lőttek ki a Gázai övezetből Izraelbe az Iszlám Dzsihád nevű gázai iszlamista terrorszervezet egyik vezetőjének kedd reggeli megölése miatt. Noha ez a régió (is) oly régóta forrong, évtizedek óta nem zárták be emiatt az iskolákat, most viszont több napra is. Így pár nap töprengés következett.
Már hetekkel ezelőtt körvonalazódott, hogy 25 hónap után ez lesz az első olyan utazásunk, amelyet ismét kettesben teszünk meg. Viszont nehéz volt eldönteni, hogy melyik félelem erősebb, pár napra kilépni ebből a családi idillből és magára hagyni (noha nagyon jó kezekben) a fiunkat, vagy egy esetleges rakétatámadást testközelből (jobb esetben) túlélni. Szinte indulás előtti utolsó órákig dilemmáztunk. Nehéz napok voltak, főleg, hogy senki sem kényszerített erre, nem tudtuk az „így kell tennem, mert ez a munkám, nincs más választásunk” kártyát kijátszani. Csupán azt éreztük/éreztem, hogy ennek itt és most jött el az ideje.
Szembeszállni azokkal a kis félelemdémonokkal. És még mielőtt egy hősnő képe körvonalazódik, le kell kissé kanyarítsam egy másik irányba a történet ívét. Mindez jórészt belül játszódott le, odaérve úgy éreztem, csakis egy aggódó, sokat dolgozó anya és egy pár napos (f)elszabadulásra vágyó fiatal nő keresett olyan külső kapaszkodókat, amelyek által kijátszhatóvá válhat a lemondás vagy éppen a felvállalás.

1. nap. Tel-avivi történetek

A kontrasztok országa. Egy teljesen hagyományos életstílus keveredik valami teljesen újszerűvel. Kulturális, vallási és gasztronómiai szokások vibráló olvasztótégelye. Az elmúlt évtizedekben ide érkezettek imáinak, illatainak és ízeinek, történeteinek keveréke. Barátságosan mesélnek.
A csupán 3 órás repülőutat követően a határellenőrzésnél a román vámosnő, aki mosolyogva annyit felel a biztonsági helyzetet tapogató kérdésemre, hogy ha nyitva vannak az iskolák és a gyermekeik oda járnak, akkor mindenki biztonságban van az országban, a Szilágysomlyóból 55 éve elszármazott magyar férfi, aki hasonló kérdésemre csak annyit felel lezserül, hogy ami a múlt héten volt, az elmúlt. Másnap már sokkal lazább érzésekkel indult a nap.

Reggel a Carmel Market piacon, ahonnan Izrael növényének is nevezett zátárt, a humuszhoz elengedhetetlen tahinit, gránátalmalevet és egyéb, rizshez, húshoz, halakhoz használható fűszerkeveréket, tealeveleket vásároltunk.

Egy fiatal srác felhívta a Bukarestből származó nagymamáját, hogy erősítse meg, valóban ott született-e és emigrált 11 évesen szinte semmi nélkül. Majd a Nahalat Binyamin kézművesvásáron, amely keddenként és péntekenként van nyitva, egy román fotóművész 25%-kal kevesebbért árulta honfitársainak Izrael több évtizedes történetét megörökítő művészfotóit. Felszabadító élmény végigsétálni a Rothschild Boulevardon, ahol mindenki és minden mintha megszépülne kicsit, fehérre festett Bauhaus házakat nézegetni, végigbiciklizni Jaffa óvárosától a kikötőig, közben egy finom arab kávét kardamonnal pihenésképpen a trendi Alma vagy Banán strandon iszogatni, természetesen naplementekor. Mivel novemberben már nem ideálisak a fürdési feltételek, fontoltuk, hogy próbáljuk ki az 50-es években épült Gordon Pool 24 Celsius-fokos tengervizű medencéjét, de végül mégiscsak a tengert és a finom homokos partot választottuk, délután 1 és 3 között teljesen rendben volt.

2. nap. Ízek Tel-Avivban

A Szentföld három világvallás bölcsője: a zsidó, a keresztény és az iszlám. Ősidők óta ezen régió kultúráinak metszéspontjain a legváltozatosabb és lehengerlőbb konyhák ízei találkoztak.
Arab és beduin törzsek, ortodox keresztény csoportok és a világ különböző pontjairól ideérkező zsidó telepesek használták fel az itt található változatos nyersanyagot: gabonafélék, halak, húsfélék, sajt és tej, citrusok, olívabogyó, füge, datolya, szőlő, gránátalma.
Mindegyik népcsoport a saját különleges ízeivel járult hozzá az aktuális izraeli konyhához. Az aromás kenyerek és fűszeres Zhoug szószok az örmény zsidóktól, a kitűnő ízű vitatott eredetű tahinis humusz és gránátalma saláták feltehetően az araboktól. A Gefilte hal az askenázi zsidók kedvence, míg a fokhagymás, borsos Hraymi hal a szefárd zsidóké.
Bevallom az utazásunk előtt nagyjából csupán a sóletet asszociáltam a zsidó konyha kapcsán, meglepett az ételek frissessége, kellemes fűszeressége és könnyedsége, olykor a hagyományos és modern konyha találkozásai. A kedvencem a tahinis humusz volt, vagy ennek egyik válfaja, a szintén csicseriborsóból készülő musbacha, a fatoush gránátalmasaláta, a falafel, és a finomabbnál finomabb édességek, mint a csokoládés rugelach vagy a rózsavizes malabi. Vegetáriánus vagy vegán étrendű ide utazóknak tökéletes helyszín, ezek és a húsos ételek is valóban kóserek.

3. nap. Egy nap Jeruzsálemben

Szerdán reggel korán keltünk. Mivel két vonatútvonal is vezet Tel-Avivból Jeruzsálembe, menet a hosszabbat választottuk a Júdeai hegyeken keresztül, hogy még több időnk legyen a lelki ráhangolódásra. Már érkezéskor a női buszsofőr Coca Colát iszogatva és hangos, olcsó amerikai slágereket hallgatva, durván vezetve valahogy előre jelzett valamit.
Az óvárosba a Jaffa kapun érdemes bemenni. Amíg Tel-Avivban a kulturális és gasztronómiai diverzitás pozitív töltetű volt, itt a vallásit egyértelműen negatívnak éreztük. A város négy részre van tagolódva: a zsidó Nyugat-Jeruzsálemre, az arab Kelet-Jeruzsálemre, Me’a Shearim, melyben az ultra-ortodox zsidók élnek és az óvárosra, mely nagy része szintén Ciszjordániához tartozik. Nagy a tömeg, sok a turista, minden olyan erőltetettnek tűnt. A Siratófalnál több volt a nem zsidó, a Szent Sír-templomban több órás sorban vártak a hívek, néhol átszellemült, de a legtöbbször unott tekintettel arra, hogy belépjenek arra a helyre, ahova eltemették Jézust.
A papok is nyugtalanok voltak. Sokan nem szerették volna kivárni a sort, de be akartak jutni a kiskapukon. Egy-egy kendővel igyekeztek földi gyarlóságukat palástolni. Jézus keresztjének, a Golgota helyére épült templom egyik falán egy egészen pici, néhány fokos, libanoni cédrusból készült létra maradt fenn a 18. század óta. Az elmúlt majdnem négyszáz évben senki sem mozdíthatta el onnan, hiába szerették volna. Bonyolult szerződések biztosítják a különböző felekezetek jogait, ezeken a legkisebb mértékben sem lehet változtatni, csak akkor történhet bármi az épületben, ha mindenki egyetért.
A Szent Sír-templomot hat felekezet kezeli közösen, a római katolikus, a görög ortodox, az egyiptomi kopt, az etiópiai, a szír és az örmény egyház. Így vált a mozdíthatatlan létra a kereszténység széthúzásának a jelképévé. Az óváros nagy része valójában egy bazárra emlékeztet, ennek ékköve pedig a Szikla-mecset, a Mekkában és Medinában található mecsetek után a harmadik legfontosabb iszlám építmény, mely teljes mértékben uralja a teret. A Via Dolorosán, a Szenvedések útján haladva az Oroszlán kapun hagytuk el az óvárost, és tovább indultunk az Olajfák hegyére.

Olyan húsz-harminc perces sétát követően egy zsidó temető mentén haladva a naplementét innen néztük meg. Ekkor volt egy pár perc, ami valami másról szólt, mint az elmúlt pár óra.

Talán az az érzés, amit egész nap hiába kerestem, a lemenő nap fényében azonban a müezzin hangos imára hívó szava törte meg, utána síri csend. Ekkor egyféle nyugtalanító érzés tört rám, melyet arab országokban eddig sohasem éreztem. Majd hiába vártuk az állomásra haladó buszt, két-három óra elteltével pedig megkönnyebbülés volt visszaérni Tel-Avivba.

4. nap. Érzések Tel-Avivban

Mi lehet a bája? Végül is egy fiatal város, amely tele van laza, stílusos fiatalokkal, akik hipster helyekre járnak, szeretik az egyszerű városi létet, a finom ételeket, felszabadultan megélni a mindennapokat.

Tele van élettel, színes, modern, kozmopolita, szenvedélyes.

Ahol dolgozni, barátkozni, bulizni, egyedi, tervezői ruhadarabokra és designelemekre lehet bukkanni, főleg a Jaffa negyedben található bolhapiac környékén, ugyanakkor plusz faktorként finom homokos partján bármikor megpihenhetsz, nagyokat sétálhatsz a Földközi-tenger partján, vagy a partszakasz melletti zöld füves parkokban. Szinte minden férfi egyenes hátán szépen feszül az ing. Talán a kétéves, férfiaknak és nőknek egyaránt kötelező katonaság az oka. Bakancsos, óriási hátizsákos, kaki színű egyenruhás fiatalokkal lehet főleg buszpályaudvarokon, vonatállomásokon találkozni. A táska mellett logó gépfegyver látványa első pillantás után teljesen megszokottá válik, és inkább biztonságérzetet nyújt.

5. nap. Utóérzet

Már első pillanattól fogva érződött a város lüktetésén, hogy a felszabadulásra, kikapcsolódásra, kilépésre a mindennapok rutinjából egy tökéletes desztináció.
Valahogy nem érzékeltünk semmiféle zavaró tényezőt. Kellemes 22–25 fokos hőmérséklet, lenge szellő, fűszer- és fűillat, lezserül dolgozó, barátságos és mosolygós emberek. Éppen az, ami sok esetben hiányzik nálunk. Mintha itt csakis stresszesen, morgolódva és feszülten lehetne dolgozni. Mintha a külső megfelelések, súlyok és rohanások útvesztőiben elfelejtenénk megélni a pillanatokat és a tükörből nem az életigenlő tekintet pillantana vissza. Mintha apró dolgokat is nagyobb kudarcként élnénk meg, mint azok, akik felmenőik tragédiái alatt sem roppannak meg, sőt.

Ha szeretnél hozzászólni cikkünkhöz, látogass el Facebook oldalunkra.