Hol a helye az időseknek?

Összehasonlítási alapom annyira nincs, viszont vezetési szinten talán jobban törődnek az idősek helyzetével. Nagyjából mindenki számíthat arra, hogy hozzáférhet az idősgondozáshoz, segítséghez. Még mindig, mint talán mindenhol, itt is személyzethiány van, ezért legtöbbször képzetlen személyzet dolgozik ebben a szakmában, de nagyon sok elérhető, ingyenes, vagy akár fizetett képzés van, amivel minőségi szolgáltatást tudnak így az időseknek biztosítani.

Ott mennyire nehéz bekerülni egy idősotthonba? Mennyire van sok belőle és mekkora az igény rá?

Egyre nagyobb lesz az igény, felmérések is kimutatják, hogy az idősek egyre kiszolgáltatottabbak, egyre hamarabb kezdődnek a komolyabb problémák, amelyek megakadályozzák, hogy önellátóak legyenek. Nagyon megnőtt például a kognitív betegséget százaléka, emiatt pedig egyre korábban van szükségük az embereknek beköltözni ezekre a helyekre, vagy akár otthoni gondozást igényelni. Itt, ahol én dolgozom, ez egy kisebb község, a vezetőség is azt szorgalmazza, hogy uszoda helyett lehet, hogy idősotthonokat kellene építeni.

Az elsődleges dolog, ami felmerülhet az idősotthonokkal kapcsolatban, hogy mennyire önző lépés betenni a szüleinket egy ilyen helyre. Szerinted egy kognitív betegség mellett például melyik a jobb megoldás: ha otthon segít a gyermek a szülőnek, vagy ha van esélye rá, akkor keres neki egy otthont?

Itt mindenképpen szorgalmazzák, hogy szakellátásban részesüljenek ezek a személyek, főként a kognitív betegségben szenvedők. Felismerik azt, hogy a családnak ez egy nagyon megterhelő helyzet. És ezt nem tabuként kezelik. Otthon hallottam párszor, hogy bedugtuk az öregotthonba, megszabadultunk tőle.

Miből áll egy nap? Mi a te munkaköröd? Valószínűleg sokan nem tudják, hogy miként zajlik egy nap az idősotthonokban. Ugyanakkor valószínűleg egy külföldi példa motiváló is lehet, hogy itt is változás legyen.

Biztos vagyok benne, hogy otthon is vannak jó helyek. Sok esetben a félelem szól belőlünk. Én is hallottam a nagyszüleimet, hogy csak oda ne kerüljünk. Itt, ahol dolgozom, húsz időst látunk el. Reggel van, aki magától felkel, mást ébreszteni kell, mindenkinek külön kezelési terve van, amennyiben ez megoldható, az igényei szerint. Segíteni kell még nekik a tisztálkodásban, meg az öltözködésben. Evés után a legtöbben pihennek, vagy különböző tevékenységeket találunk ki, színezünk, sétálunk. Van, aki szabadon választja a sétát, másnak pedig a kezelési tervében van. Az étkezés az egy rituálé, a napi rutinjuk része, egy felszabadultabb momentum, amikor beszélgetnek egymással, vagy segítünk egymással kapcsolatot teremteni, akár a hozzátartozók is csatlakoznak, és mi is valamikor velük fogyasztjuk el az ebédünket. Ez egy kedves momentum minden nap.

Tudom rólad, hogy a sport nagyon nagy szerepet kapott az életedben. Itt, az idősotthonban mennyire sikerül a saját tudásodat, személyiségedet átadni nekik?

Úgy gondolom, hogy sikerül. Ezt a részét is nagyon szeretem a munkámnak, hogy megvan a munkaköri leírásom, de simán beletehetem, ami jön. És természetesen jól fogadják az idősek is. A legtöbbjük sportolt. Itt nem ritkaság sportot űzni, nagyon sokan cross country síeltek, szaladtak, bicikliztek vagy vadásztak. Nem idegen számukra a mozgás, viszont tragikus sorsokkal is találkozom. Elavul az érdeklődés a mozgás iránt, és ennek nagyon súlyos következményei is lehetnek. Kezdve azzal, hogy az ember nem tudja felvenni a saját cipőjét, nem tud egyedül tisztálkodni. Valamikor el is mondják, hogy ez azért nehéz. Nehéz szívvel viselik, hogy már nem képesek ellátni magukat, és segítségre szorulnak. Én próbálkozom, beiktatunk ilyen tevékenységeket, hogy a szabad levegőn kicsit átmozgatom őket. A mozgékonyságukat amennyiben lehet fenntartani. Nagyon megterhelő edzéseket nem sokan bírnak, de értünk már el eredményeket. Például egy bácsi beköltözött februárban, azelőtt több különböző idősgondozó otthonban volt, ehhez közel volt az otthona, szeretett volna ide költözni, mert itt inkább otthon érzi magát. És azt mondta, hogy az az egyik célja, hogy megtanuljon újra járni. Tudott járni, de mivel évekig tolószékben ült, ezért a lábai nagyon dagadnak, és jó pár plusz kiló is felkúszott, ami megnehezítette a mozgását. És a múlt héten volt az első sétája. Ezek nagyon jó sikerélmények, látszik rajta, hogy mennyire akarja és vágyik rá.

Mondtad, hogy nincsen szakmai tapasztalatod, viszont neked is vannak rokonaid Erdélyben. Miben látod azt, amiben mindenképpen változtatni kellene? Folyton gondolkodunk azon, hogy mi lesz, ha majd idősek leszünk, vagy a családtagjaink megöregszenek.

Itt használunk egy nagyon értékes eszközt, aminek az a neve, általam lefordítva, hogy élettörténet, és vagy egy olyan, hogy életkönyv. Főként az életkönyvet évente, vagy akár gyakrabban is ki lehet tölteni, amiben a személy leírja a múltját, a családi körülményeit, iskolai tanulmányait, munkahelyi tapasztalatait, életbeli tapasztalatait, és megnevezi azokat a dolgokat, amelyek neki fontosak, és azt szeretné, hogy más is fontos szempontként kezelje abban az esetben, ha ő elveszti a saját léte fölötti uralmat. Én úgy gondolom, hogy ez egy nagyon fontos és értékes eszköz. Beszélni erről, felismerni azt, hogy nem leszünk mindig fiatalok, és nem lehet tudni, hogy milyen sors, milyen fajta időskor vár ránk. Időnként érdemes ezen elgondolkodni, és megvizsgálni azt, hogy mi fontos nekünk ebből a szempontból. Addig is pedig fontos lenne felelősséget vállalni önmagunkért is, hogy amennyiben lehet, kihasználjuk a tudásunkat, a kapacitásunkat. Picit előre tekinteni abból a szempontból, hogy ez az én, ez valamikor kilencvenéves lesz.

Neked vannak félelmeid az öregkorral kapcsolatban?

Inkább izgalmasnak találom, ha rá gondolok. Nem félelemből, hanem inkább maga a felismerés, hogy ez elkövetkezik. A mai tudásomhoz mérten igyekszem teljes értékű életet élni. És igyekszem ez alapján viszonyulni a családomhoz és saját magamhoz is.

Ki volt az az idős személy a munkahelyeden, aki a legnagyobb hatással volt eddig rád?

Van, akikkel közelebbi kapcsolatba kerülünk, másokkal pedig kevésbé. Volt egy néni, ugyanazon a napon volt a születésnapunk. Amikor ide kerültem, még nem volt az állapota annyira leromolva, sokat mesélt az életéről, ő is asszisztensnő volt, ugyanakkor tanított is. És elmesélte nekem az életét, tanított, hogy hogyan kell tanítani. És sajnos elég rohamos hanyatlásba ment át az ő betegsége, úgyhogy ágyhoz kötött lett, már nem beszélt annyit, de én mindig beszélgettem vele, ha ő nem is válaszolt már. Ő volt az egyik, aki el tudta mondani, hogy mennyire nehéz neki elfogadni, hogy elveszti a képességeit, hogy nem tud gondoskodni magáról. Ezt nagyon tragikusnak gondolom.

Mi kell ahhoz, hogy valaki idősgondozásban dolgozzon? Milyen tulajdonság?

Szerintem egy pozitív szemlélet, mert hogy ezek az emberek nem feltétlenül sajnálatra vágynak, hanem inkább támogatásra, hogy segítsünk abban, hogy amennyi képességgel ők még rendelkeznek, azt ki tudják használni. És néha bátorítani. Ehhez pozitív lelkületre van szükség. Itt nem naivitásról van szó, vagy túlzott optimizmusról, hanem arról, hogy emberként kezeljük őket. Az elején beszélgettünk arról, hogy a svéd idősgondozás milyen. Úgy is nevezik a módszert, hogy az egyén igényeire kiszabott kezelési terv. És itt figyelembe vesznek olyan dolgokat is, hogy nem mindenki igényli a társasági életet, de ha szeretné, akkor többet beszélgetünk vele. Vagy azt is figyelembe vesszük, hogy mennyire szeretné a munkahelyi tapasztalatait folytatni, alkalmazni, vagy mennyire szeretne új dolgokat tanulni. Van, aki vadász volt és szeret természetfilmeket nézni, vagy amikor vadászidény van, akkor kikísérjük, és találkozhat a vadászokkal. Tehát itt tényleg figyelembe van véve az egyén.

Úgy gondolom, hogy az idősek helye és megítélése nagyon fontos tükör lehet egy társadalomban. Mert emberségről adunk tanúbizonyságot. A halálfélelem és az öregségtől való félelem talán úgy győzhető le leginkább — meg talán abból is ered — ahogyan mi gondolunk az öregeinkre. A magatehetetlenség terhe is csak úgy kerülhet le egy idős ember válláról, ha a méltóságot nem veszik el tőle. Az öregség legyen a bölcsesség és a béke jelképe. A többi pedig már a halál utáni elképzeléseinken múlik.