Hála Tizenharmadik rész

Szerző: Csata Éva • Fotók: Freepik • 2021. szeptember 10.

Megosztom:

Hála

XIII. rész

Kata velőt rázó őszinteséggel kijelentette egyik este, miután nagy nehezen sikerült elaltatni mindkét gyermeket:
— Remélem tudod, érzed most már te is, hogy elég. A két gyermek rendben van. A három, ha karriert akarsz, sok lesz. Ha nem, akkor lemondást követelő. Döntened kell. Neked. És nem a helyzetnek. A házasságodról már nem is beszélve. Türelmes és rendes férfi ez az Andris — Isten látja lelkemet, tévedtem a megítélésében — de ő sem szent. Egy ideig rendben van, hogy a harmadik helyről startol, hiszen a gyermekei érdekében teszi. De nem örökre. Vannak olyan nők kint a világban mint én. Ő meg egyre érettebb, férfiasabb, sármosabb és sikeresebb.
Ezzel most figyelmeztetni akarsz valamire, vagy csak úgy elmondod, ami van?
— Veheted figyelmeztetésnek.
— És veled mi a helyzet? Most éppen ki van soron?
— Ez már egy jó pont. Hogy nem csak az orrodig látsz. Hogy felismerted végre, hogy magatokon kívül is van élet. Hogy eszedbe jutottam. Én, mint barátnő és nem mint potenciális, véletlenül, de pont jókor jött segítő jobb.
— Te most eltereled a szót magadról.
— Mert nem érzem úgy, hogy bármit is tudnék mesélni. Szar az életem. Csillog, villog. Sikeres vagyok, teljesítettem az álmomat, de egyedül fekszem le és egyedül ébredek. Nincs kivel megosszam a sikeremet. Vagy a bánatomat.
— Egyáltalán magad mellé engedsz valakit?
— Olykor igen, de állandóan nem tudnék. Nem bízom senkiben! Persze, rajtad kívül. De te már elkeltél. Hamarabb le kellett volna csapnom rád — nevetett.
— De most őszintén. Van valakid?
— Ha kettőnk között marad és esküdni mersz rá — akkor igen. Ha nem tudod megígérni, akkor a hivatalos álláspont szerint egy karrierista dög vagyok. Aki jól néz ki, de nincs szíve vagy élete. A karrierjének él. Nem a betegeknek, akik hozzá fordulnak, akiknek esetleg megmenti az életét, vagy jobbá, szebbé, egészségesebbé teszi azt, hanem önmaga kiteljesedésének.
— Kolléga?
— Igen.
— Házas?
— Igen.
— Gyermekek?
— Három.
— Feleség?
— Háziasszony.
— Mennyit tudtok együtt lenni?
— Újabban nem keveset. Sokszor még nekem is megterhelő a ragaszkodása. Hogy bejelentkezés nélkül feljön, meglep, keresi az együtt töltendő idő kinyújtására való lehetőségeket és minél jobban közeledik hozzám, annál jobban távolodik a családtól.
— Az már jó jel, ha aggódsz a családja miatt.
— Most mondd meg — mi a francot csinál majd az a feleség? Egyedül, három gyermekkel, nulla kilátással vagy jövővel? Csendben nyel? Eltompítja magát? Mindezt egyszerre? Aztán meg arra gondolok, hogy én vagyok a legkisebb rossz, ami történhetett vele. Nem cirkuszolok az ünnepek miatt, a hétvégék miatt, a nyaralás miatt. Nem várom el, hogy nálam aludjon. Hálás vagyok, ha van, még hálásabb, ha nem. Nem követelem, hogy elváljon és elvegyen feleségül. S ha nem lennék én, lenne valaki más, aki mindezt elvárná. Megkövetelné.
— Nos igen — nevettem. Valljuk be, mindig is jólelkű voltál.
— Nem fogok erre rátromfolni.
— És szerinted ez vár rám is?
— Nem. Nem hagyom. Neked küzdened kell. Nem tudtad eldönteni mit szeretnél jobban, karriert vagy gyereket. Azt hitted meg tudod csinálni mindkettőt. És tudod mit? Lehet, hogy tényleg meg tudod. De te is csak egy ember vagy. És egy embernek egyszerre rengeteg, három egyformán fontos dolog. A házasságod, a karriered és a gyermekeid.
— Figyelmeztetnél, ha tudnál valamit, amiről nekem is tudnom kellene?
— Nem tudom. Ezen már gondolkoztam. Még akkor, amikor megszületett Kata és úgy néztél ki, mint egy futó bolond.
— Ne légy megbélyegző — rohanó mentális beteg! — mondtam nevetve.
— Akárhogy is, arra jutottam, hogy komoly dilemma. Nem tudom, hogy szólnék-e. Vannak dolgok, amikről jobb nem tudni. Mert amiről nem tudunk, az nem fáj. Inkább letépném a golyóit Andrisnak. És akkor az lehetne egy jel.
— Rendben. Ha nem lesz elég tökös, tudni fogom, hogy te próbálsz meg morzézni a tökeivel — nevettem.
Ígértük, hogy lesz folytatás, és íme: Csata Éva újabb, nagyobb hangvételű írásával találkozhat az olvasó hétről hétre. Egy kisregény barátságról, csalódásról, elbukásról, veszteségről, kapcsolati és személyes fejlődésről, értelemkeresésről, feldolgozásról. Vagyis mindenféle, a lelkünk mélyében zajló folyamatról. Olvasd, kedves olvasó, mert egy kicsit megáll az idő, míg a sorok végére érsz, egy kicsit magaddal és a lelkeddel lehetsz csak abban a pár percben, míg szemed falja az egymás mögé sorakozó betűket. És ahogy Éva írásaival lenni szokott: nem csak a szemed, de a lelked is falni fogja a sorokat, az újabb és újabb részeket. Mert ez az írás rólad is szól. Munkás élmény lesz, dolgoznod kell vele szellemileg, mert két idősíkon halad a történet, oda kell figyelned; és lelkileg is dolgoznod kell, sőt, inkább a szöveg fog dolgozni a te lelkeddel. Bízunk benne, hogy megbirkózol vele. Érdemes!

A szerző Bookmann Kiadónál eddig megjelent könyvei megrendelhetők a www.antikvarius.ro oldalról:

  Homokóra láncostól  

•   Vér és döntés   

•   Barnabás, a vigasztalás fia   

•   Láncok az időben   

•   Génjeimben a hiba

•   Egy élettel tartozom

Előkészületben:

•   Génjeimben a hiba II   

•   Bennem a létra

Még több részt találsz itt.

Ha tetszett a cikk és szeretnél még ehhez hasonló anyagokat olvasni, támogasd a magazint.

Ha szeretnél hozzászólni cikkünkhöz, látogass el Facebook oldalunkra.



Megosztom:

INSPIRÁLÓ