12 ápr Hagyományok vonzásában A sváb strudli
Hagyományok vonzásában
A sváb strudli
Nem múltidézés a cél. Inkább egy helyzetfelmérés és jelentés a XXI. századból. Vajon a hagyományos mesterségek már csupán a falumúzeumokban, fesztiválokon és oktató jellegű gyerekfoglalkozásokon felbukkanó érdekes elemként játszanak szerepet? Vagy valami örök érvényű útravalóként fennmaradt valami belőlük és még élnek is a mindennapi tudatban, körforgásban? Foglalkoznak a fiatalok a helyi identitást képző régi dolgokkal? Van-e minderre szükség? Mindez a változás valóban lehet-e a modernizáció mérőfoka, léteznek-e átörökítők? Talán az itt „megszólaló” mesteremberek körvonalaznak egy aktuális képet.
Nagy Mária élete és a hagyományok tisztelete
Mezőpetriben született, sváb származású hagyományőrző. Noha közel van a hetvenhez, élete során ritkán hagyta el még rövid időre is a szülőfaluját. A szatmári svábokra jellemző tornácos, úgynevezett gibris házán nem változtatott, az 1830-as években épült jellegzetesen nádfedeles csűr pedig a szépen rendezett udvaron ékeskedik. Szülei egymás között svábul beszéltek, vele már gyerekként magyarul. Édesapja 5 évig volt Oroszországba deportálva a második világháborút követően és valószínűleg a sok szenvedés hatására, gyermekeik számára már a magyar nyelvet választották.
Régen sok gyerek volt, ma már jóval kevesebbet vállalnak és a kivándorlás is nagy érvágás volt Mezőpetrinek. A 80-as évek során is sokat mentek ki, de ezután is, főleg a fiatalok, akik után rengeteg üres ház maradt a községben. Mai napig is hozzávetőlegesen 90 ház áll üresen, nyáron hazajönnek Németországból egy hónap szabadságra, vakációra az idősebbek, sokszor a fiatalok is. Ilyenkor augusztusban él a falu. Egyébként ki van öregedve. Amikor Mária az unokájával végigsétál a falu végéig Piskolt irányába, nem igazán talál hasonló korú kisgyereket. A Regat, más néven Teleki utcába kell menjenek, ahol több fiatal család él és játszótársra is találhat a kicsi.
A lánya és családja velük él nagy örömükre, régen a nagy, kétgenerációs sváb házak éppen erre lettek kitalálva. A fiatalok is nyitottak a régi, hagyományos dolgok felé, ha otthon átadják nekik és látják az értelmét.
Ők is hagyományos kenyeret esznek, disznót vágnak, tyúkot tartanak, a zöldséget megtermelik a kertben, gyümölcsöst csináltak, nem használnak szereket, igyekeznek nem mérgezni magukat és amit csak lehet, helyileg vásárolnak. Mária szerint fontos, hogy a fiatal milyen példát lát otthon a családban. Ha azt látja, hogy a hagyományok tiszteletben vannak tartva, hagyományosan van főzve, őt is érdekelni fogja. Természetesen újítani is kell, a lánya készíti az új ételeket, amelyre igyekeznek ők, az idősebbek is nyitottak maradni. Amikor Wolfenbüttelben járt, amely Szatmárnémeti testvérvárosa, szintén azt vette észre, hogy a régi házak autentikusan vannak felújítva, még akkor is, ha belül teljes modern a berendezésük. Ez fogja meg az odalátogatókat is és a fiatalok is ezáltal értékként tekintenek rá. Belső-Erdélyben szerinte jobban megmaradtak a régi hagyományok, szebben építkeznek rá és mindez gazdasági és turisztikai szempontból is kifizetődőbb. Máramarosban más a helyzet, ott hamarabb észrevették, mi az érték, erősebbek is voltak, vagy még mindig azok a hagyományok. A Partiumban sajnos nem sok értékmegőrzést lát, túl sokat modernizáltak, talán ez alól Nagykároly régi épületei képeznek kivételt. A Károlyi-kastély a szatmári svábok gyöngyszeme. Mindez talán nem meglepő, hiszen éppen Károlyi gróf, a kastély egykori tulajdonosa hozta a földek megművelésére a Feketeerdő környékéről a svábokat erre a vidékre a Rákóczi szabadságharcot követően, 300 évvel ezelőtt, amikor is elnéptelenedett ez a zóna.
A mezőpetri mindennapok régen
Székelyfölddel ellentétben Nagykároly és Mezőpetri határában nagyon jók a termőföldek, a fő hangsúly mindig is a mezőgazdaságra tevődött, hiszen ebből éltek meg. Egész nap dolgoztak az emberek, de mintha több idő maradt volna a rokonlátogatásra, és minden egyén dologra. Régen ebben a régióban is, főként a ház körüli élet szükséges eszközeinek előállítására, többféle mesterséget űztek: zsák és egyéb kelmék szövését, kötélfonást, cirokseprű készítését. Sok volt a ló, emiatt szükség volt a kovácsra, vagy éppen az ácsokra, akik a sváb házakat építették. Azóta az iparosodás és a modernizáció miatt nagyrészt eltűntek, és sajnos nem igazán maradtak átörökítők. A környező kisebb falvakban, például Szaniszlón még van egy-két kosárfonó, gyékényszőnyeg készítő.
A mezőpetri mindennapok napjainkban
A községben adott az infrastruktúra. Ami a mezőgazdaságot illeti, van egy pár család, amelyik még tart tehenet és a lakosság tőlük vásárol, vagy el is viszik haza, disznót is egyre kevesebben tartanak. Viszont van két társulás is Mezőpetriben. Az egyik a régi kollektíva helyén épült, amely sok embernek ad munkahelyet, közel 1000 szarvasmarhát tartanak, a másikat pedig egy fiatal gazda hozta létre, amely a mezőgazdasági támogatások révén is jól halad. Mária szerint noha még egyáltalán nincs megfelelően megfizetve a helyi termék, olcsóbb a külföldről exportált, de egyre nagyobb a felismerés ennek a szükségességére és esetleges finanszírozására. Ameddig újdonság volt itt, nálunk többen jártak nagyáruházakba. De az utóbbi időben mintha egyre többen, fiatalok is rájönnek, hogy sokkal finomabb és egészségesebb, ha a ház mögötti kis kertben termelik meg a zöldségeket, gyümölcsöket. Ha pedig a fiataloknak nincs idejük megmunkálni a földet, a szülők, nagyszülők segítenek ebben. Van egyféle visszakanyarodás a régi és természeteshez, amelyet azonban egyre inkább kellene a többség számára is tudatosítani. Érdekes a csomagolás, a kíváncsiság hajtja az embert. De hamar rájön, hogy a tartalma nem mindig az, amit a csomagolás ígér.
A sváb hagyományok és a gasztronómia
Főként a gasztronómiában, a specifikus ételekben maradt meg. Annak idején a falvakon minden szükséges alapanyagot megtermeltek maguknak az emberek. Nem jártak üzletbe, ha mégis nagy ritkán, akkor esetleg cukrot vagy élesztőt vásároltak, az ételekhez szükséges hozzávalók megtalálhatóak voltak otthon. Tehenet, disznót, tyúkot tartottak, a földeken megtermelték a búzát, amelyből megőrölték a lisztet. Nem ettek annyi húst, mint most, legtöbb kétszer egy héten. Főként tésztaféléket fogyasztottak a svábok. Emellett ott volt a sonka és a szalonna a spájzban, amelyet egész évben a decemberi disznóvágásig beosztva fogyasztottak, hiszen szükség volt rá a fizikai munka mellett, a kaszálásokhoz, kapáláshoz, szántáshoz. A strudli volt az egyik legjellegzetesebb ételük, amelyeket ma is előszeretettel készítenek otthon vagy óriási sorokba állva vásárolnak meg fesztiválok és egyéb alkalmak során a szatmáriak. Milyen jó lenne, ha elkezdődne egy olyan folyamat nálunk is, melyben akár egy szatmári vagy átutazó megállhatna és vásárolhatna egy-egy háziasszonytól strudlit vagy egyéb hagyományos terméket, amelyet utána bevallásos alapon adóztatnak meg — veti fel ötletét Mária.
A strudli mellett a nudli, a császármorzsa, brézli leves, avagy reszelt tészta leves jellemző az itteni sváb konyhára. A vasárnapi menü mindig húsleves volt.
A hagyományos sváb strudli
Minden héten, böjt napkor, pénteken készült. Bő olajban sült és még melegen a legfinomabb. A fiatalok is nyitottak megtanulni a gyúrás technikáját, az adagokat. A tapasztaltabbak már nem adagokra, hanem érzésre készítik.
A hagyományos strudli alapanyagai:
liszt
aludttej, vagy kefír, joghurt
tojás
kis só
egy kis zsír vagy olaj
esetleg egy kis ásványvizet is lehet az aludttejhez keverni
Ami az elkészítését illeti, az érzésre meggyúrt nem túl kemény, de nem is túl lágy tésztát kinyújtjuk. Ha áll egy kicsit a tészta, utána könnyebb kinyújtani, de régen sem volt sok idejük a háziasszonyoknak hagyni a tésztát pihenni, mert amikor hazajöttek este éhesen a határból, egyből készítették is a strudlit, hogy ameddig a férfiak ellátják a jószágokat, a strudli is melegen az asztalra kerüljön. Régen este volt a fő étkezés. A kinyújtott tésztának az egyik felét megtöltötték kihűlt főtt krumplival, szilvalekvárral vagy túróval, majd a másik felét felhúzták rá. Minden alapanyag megtalálható volt otthon a háztartásokban is. Ezután nagyobb kockákra felvágva bő olajban, vagy régen bő zsírban kisütötték és készen is volt a strudli. Ilyenkor strudli levest is készítettek a tészta széléből. Derelyemetszővel levágták, kicsi kockákat készítettek belőle, forró vízbe tették, megvárták, amíg feljön. Eközben egy külön edényben megpirították a hagymát zsíron, felöntötték, tejföllel összekeverték és így meglett a leves is.
Mária számára a hagyományos gasztronómia és a strudli a svábságot képviseli. Büszkeséggel tölti el, hogy bemutathatja másoknak, szívesen csinálja.
Ha tetszett a cikk és szeretnél még ehhez hasonló anyagokat olvasni, támogasd a magazint.
Ha szeretnél hozzászólni cikkünkhöz, látogass el Facebook oldalunkra.
