20 márc Gulyás -Magyarország-
Gulyás
-Magyarország-
Piciny sorozatom zárórészében Nagyanyám két testvérére, Antalra és Zoltánra emlékezünk, kik az anyaország ölén fogyasztották el kenyerük javát, mely (reményeim szerint) sok- sok tányér gulyás kisérőjeként szolgált. Habár a gulyás nevű eledelünk keletkezése fölött – a gőz mellett – a történelem köde kavarog, bizonyítottan híressé az 1700-as évek végén vált, kalapos királyunk, II. József jóvoltából, válaszként a magyar nemzet (nevezzem inkább nemesnek?) ősi alkotmányát és érzékenységét mélyen sértő rendeleteire.
Ekkor lett a magyarság egyik szimbóluma. Nevét a szarvasmarhákat őrző gulyásokról kapta, számomra megfejthetetlen rejtélyként, ugyanis ők marhát csakis élő állapotban, négy lábon állva láttak, bogrács aljában semmiképp (a hús megfizethetetlensége miatt). Vicces az, hogy akkoriban a porcelán tányérokon sem igen tűnt fel, mégis ezt kiáltották ki a legmagyarabb ételnek. A leghitelesebb verziónak a bográcsban készített gulyást tartják. Magyarország minden területének saját gulyásfajtája van, de állagát tekintve a leves és a főzelék között helyezkedik el, és alapjában marhahúsból, paprikából, murokból, krumpliból, fűszerekből áll.
Ilyen télvégi napokon gulyásleves fő a konyhámban, mely
800 g marhalábszárt,
sertészsírt,
250 g vöröshagymát,
2 gerezd fokhagymát,
150 g paprikát,
1,5 kg krumplit,
1 kávéskanál szárított zellerlevelet,
fűszerpaprikát, köménymagot, sót, borsot és 100 g csipetkét tartalmaz.
Végezetül, üzenem Józsefnek, a továbbiakban rendeletek helyett meleget (melyet fény és színek követnek) hozzon!
Ha tetszett a cikk és szeretnél még ehhez hasonló anyagokat olvasni, támogasd a magazint.
Ha szeretnél hozzászólni cikkünkhöz, látogass el Facebook oldalunkra.
