Egzotikus szépségű Duna-delta szavarin ízű román tengerparttal fűszerezve

Szerző: Matusinka Beáta •  Fotók: Matusinka Beáta, Kassay Costan Bernadett • 2020. augusztus 31.

Megosztom:

Egzotikus szépségű Duna-delta szavarin ízű román tengerparttal fűszerezve

Vannak ételek, amelyeket egyszer gyerekkorodban megkóstoltál, ízlett vagy nem ízlett, de valakihez vagy valamihez végérvényesen kötni fogod, és ha 30 évig nem is ettél belőle, ugyanúgy fel tudod idézni annak az ízét és hangulatát.
A szavarin számomra ilyen. Noha imádom az édességeket, valahogy ez a tejszínes, nagyon édes sütemény sohasem volt a kedvencem. De ahogyan megpillantottam most is, a korabeli cukrászdák szegényes kirakatából büszkén kiemelkedő édesség egyből visszarepített gyerekkorom ritka cukrászdaélményeibe, valamint az első tengerparti családi utazásra 5 évesen.

A Fekete-tengeren

A karanténidőszak legégetőbb időszakában foglaltuk le a fekete-tengeri utazást, pontosabban a Duna-deltába, amelyet már előző évben nagyjából eldöntöttünk. Számos kerek évforduló szólt egy sok évtizednyi kihagyást követő nosztalgikus ideutazás mellett. Akkor még úgy gondoltam, hogy az 1998-as kora tinédzserkori barátnős élmények vagy az 1999-es romantikus filmekbe illő első nyári szerelem és a vonatállomásos elválás emléke jön majd elő. De valami sokkal régebbi, sokkal elemibb érzés. Talán ez amiatt is történhetett, hogy a közel 3 éves fiunkkal nagyjából olyan dolgokat fedeztünk fel, amelyet én egykor 5 évesen: az öreg bácsi által irányított körhintát, a kisvonatot, a tölcséres fagyit.
Az elmúlt években sokféle tengerparton megfordultunk, de valahogy soha nem éreztem ennyire mélyről a tenger morajlását, mintha minden idős néniben és bácsiban az ország történelmének, nyaralási rituáléinak a lenyomata tekintett volna vissza rám. Örülni tudtam a réginek, kicsit azt az érzést nyújtották, mintha mégsem változna és tűnne le minden oly gyorsan, kicsit azt hitette el velem, mintha mindent újra lehetne élni. Pedig az akkori gyerekek szülőkké, az egykori szülők nagyszülőkké váltak, az akkori nagyszülők pedig már nagyrészt eltűntek. És mégis van, aki szavarint készít, aki a körhintát irányítja. Közben szólnak az elcsépelt román gyerekdalok, de az öreg bácsit nézve mégis kap mindez egy különös bájt. Igaz, most már maszkban járnak az emberek, kezet kell fertőtleníteni és jóval több a műanyag. Egyelőre a partokat sem mossák másként a hullámok. Legfeljebb a köréjük épült létesítmények variációja nagyobb.
Megmaradtak a kommunista szállások olyannak, amilyenek voltak, vagy még kicsit romlott is az állapotuk az idő enyészete alatt. Voltak, amelyeket ugyan kicsit szerencsétlenül, de felújítottak, és valahol érződik a régi szellemiség. Az ennél rosszabb változat talán az új építésű, gyors haszont remélő építkezési befektetések, amelyek luxust garantálnak a szemétdomb tetején, nem éppen alacsony áron. Viszont vannak olyan új létesítmények is, amelyek már új szemléletet hordoznak szolgáltatás és esztétika terén egyaránt. Ezekből azért lényegesen kevesebb van. Az idén felkapottá vált vad strandok, mint Vadu, Corbu és Cochilia közül nagyjából mindegyik zsúfolt, mégis van egy kellemes hangulatuk. Mamaia nagyjából a túlzsúfolt és túlárazott luxus a szemétdombon kategóriát nyújtotta, igaz, csak átutazóként vontuk le a következtetést, amikor is megnéztük, hogy hova volt jó nem foglalni szállást. Az innen kb. egy órára (60 km) található Mangalia ugyan nem a szép partjáról ismert, de régi sétányaival éppen ezt a régmúlt időszak kellemes báját tudta nyújtani. Vama Veche és Konstanca is kellemes meglepetés volt. Utóbbi hosszú partszakaszaival, strandjaival és érdekes éttermeivel (Le Premier), míg előbbi nagyjából ugyanazzal.
Itt éreztük először azt, hogy szép a román tengerpart, óriási hullámok, szinte azúrkék víz, hosszú, finom homokos part, érdekes beach bar-ok (Yuva, Mandala, Stuf, Hambar) és ami a legfontosabb, olyan kellemesen laza volt minden. Noha már Vama sem teljesen hippi, mégis érződik a szabadság, legyen az időtöltési forma vagy állapot.

A Duna-deltában

A Galápagos-szigetek és a nagy ausztrál korallzátony után a Duna-delta a világ harmadik legjelentősebb ökoszisztémája. Az oroszországi Volga után Európa második legnagyobb kiterjedésű deltatorkolata. A 10 országot érintő Duna Románia délkeleti részén éri el a Fekete-tengert, ahol lelassulva számtalan folyóágra és csatornára bomlik. A temérdek sziget és félsziget, a kisebb-nagyobb lagúnák és tavak, a gazdag növény- és állatvilág páratlanul gazdag ökológiai rendszert alkotnak.
Legalább 10–15 éve vágyom ide, nagyjából amióta egyetem alatt bemutatót tartottam róla úgy, hogy még nem jártam ott. Ekkor rosszul is jöttem ki a helyzetből, amelyből most viszont egész jól. Ugyan Székelyföldön keresztül focşani-i éjszakázással 14 óra volt a menetidő Szatmárnémeti és Murighiol között, mégis minden pillanatáért érdemes volt utazni. A kocsit a Green Village Resort által létrehozott parkolóban hagytuk. Előre lefoglalt időpontban indulva, innen még egy óra motorcsónakos út következett. A létesítmény a Duna Szent-György- ágának a Fekete-tengeri torkolatánál helyezkedik el, pontosabban Szent-György faluban. Bőven akadnak olyan szögek, amelyek akár Balit idéző hangulatot és tájképet keltenek.
Hiszen adottak a nádfedeles nagy házak, a kétszemélyes, cölöpökön elhelyezkedő bungallók, a hangulatos medence, a mólókra kihelyezett nyugágyak, a hangulatosnak tűnő étterem, a szomszédságban szintén ide tartozó, laza hangulatú kemping, ahol sátorozni és szintén kis házakban lehet megszállni, esténként békeidőket idéző koncerteket és hangulatos filmeket lehet meghallgatni, másfél kilométerre pedig már a vad strandon a tengerben mártózhatsz meg.

A kicsi kanálisok mentén sétálva, gémek és pelikánok között csónakázva, vagy éppen kajakozva, átjön az egzotikus hangulat.

Kicsit olyan érzés, mintha egy ázsiai luxusüdülőbe csöppent volna az ember, mondjuk az ára is erről tanúskodik. Természetközeliség, finom ízlésvilág, páratlan természeti látványosságok jellemzik. Az éttermi nyugtalanságból ugyan egyből érezhető, hogy nem teljesen kerek minden, hiszen óriási létszámhiánnyal küszködnek, amely valószínűleg a nem megfelelő anyagi kompenzáció és az elszigeteltség miatt adódik. Kilépve a nagyrészt mesebeli világból, az itteni falvakban nem könnyű az élet. Caraorman egy nagy község volt egykor, ahova Ceauşescu üveggyárat tervezett. Mire felépült a homokból kinyerhető elemekből elkészülő üveget készítő gyár és a hozzá tartozó személyzeti tömbháznegyed, addig változott a politikai helyzet és mára csak az elhagyatott monstrumok jelzik a füstbe ment terveket.
Az ukrán származású Simi bácsi elmesélése szerint mára csupán kétszáz lélek lakja ezt az egykor több ezres települést, a fiatalok pedig amikor tehetik, elmenekülnek innen. 9 gyermek van az iskolában, ezért minden ideutazótól megkérdezi, hogy nem akarnak-e egy gyermeket ide beíratni. Az ide vezető út lenyűgöző volt, kisebb- nagyobb kanálisokon, a Puiu és Roşu tavakon keresztül, a faluban azonban alig lehet növényt termeszteni, nyáron nagy a forróság, télen pedig a Crivat szél dermeszti meg a kemény helyieket is. A Duna-deltában, mint Dobrudzsában egyébként is, számos nemzetiség él együtt, a lipovánok, ukránok, törökök, tatárok és hosszan lehetne folytatni a sort. Amint a konyhájukon is érződik, a lipovánok halételei egyedülállóak. A fehérre meszelt és kékre festett nyílászárós házaik pedig kicsit az erdélyi hagyományos parasztházakra emlékeztetnek.
Egyértelmű, hogy mindaz a páratlan szépség, amely a Fekete-tengert és főleg a Duna-deltát jellemzi, nincs megfelelően alázattal megközelítve. Egyre többen fedezik fel maguknak, ami jó, viszont ez olykor kedvezőtlenül hat ki az itteni bioszférára, talán az így keletkezett zaj és egyéb szennyeződés miatt ritkul a tavirózsa állomány és egyre kevesebb flamingóra lehet bukkanni.
A tengerpart pedig zsúfolásig, a gyors meggazdagodás reményében olcsó húsból felhúzott építményei és árusai pedig instant élményen túl sokkal többet nem tudnak nyújtani. Pedig a lehetőség talán még mindig adott és akadnak, akik mindezt felfedezik, legyenek azok helyiek vagy idelátogatók.
És így azt a nagyon édes szavarint is át lehetne értelmezni egy kicsit…

Ha tetszett a cikk és szeretnél még ehhez hasonló anyagokat olvasni, támogasd a magazint.

Ha szeretnél hozzászólni cikkünkhöz, látogass el Facebook oldalunkra.