Egy hónap hármasban Latin-Amerikában 3

Szerző: Matusinka Beáta • Fotók: Matusinka Beáta • 2022. március 9.

Megosztom:

Időutazás a múltba: Havanna

Hotel Nacional de Cuba és egy kis kubai történelem

Mivel egy hónapra érkeztünk Latin-Amerikába, fontosnak tartottunk olcsóbb, de ár-érték arányban a lehető legjobb szállásokat kiválasztani. Nagy részét már ittlétünkkor foglaltuk, volt amit a helyiek ajánlásával vagy internetről kiválasztva. Induláskor összesen két szállásunk volt lefoglalva, a két fővárosban.
Ezt a hotelt évekkel ezelőtt néztem ki, azt gondolva, ha egyszer eljutok Havannába, itt szeretnék megszállni. Nem csalódtam, összesen öt éjszakát itt töltve Kuba XX. századi történelmébe nyertünk bepillantást. A hotelt 1930-ban építette egy amerikai cég, kubai állami megbízatással. A hotel most is állami tulajdon. Másfél órás vezetett sétában megismerkedtünk azokkal a szobákkal, ahol egykor az olaszországi és amerikai maffia találkozott, láttuk a velük kapcsolatban álló Frank Sinatra itteni lakosztályát, az óriási területen fekvő kertben található ágyúkat, vagy éppen az 1962-es III. világháború esélyes rakétaválság atombombáinak szellőztető nyílásait. Érdekes, hogy Havanna csupán 145 km-re fekszik Florida partjaitól, melyet 1899–1902 között el is foglalt Amerika.
Ezen idő alatt kidolgozta Kuba alkotmányát, amely tartalmazta a Platt kiegészítést, melyben Kuba garantálja Amerika számára Guantanamo légibázisát, valamint a közbelépési jogot a függetlenség és stabilitás megőrzésében. A legbüszkébbek az 1959-es forradalomra, amikor is a fiatal ügyvéd, Fidel Castro a szintén fiatal argentin orvos, Ernesto „Ché” Guevara és még pár forradalmár társaságában megbuktatja Fulciengo Batista korrupttá vált kormányát. Fidel Castro miután átvette a hatalmat 1960. július 1-én felfüggesztette az alkotmányt és bejelentette, hogy a „nép” szerint a választások szükségtelenek. Érdekes módon az említett hotelt a világ több mint 100 elnöke látogatta meg, valamint több száz amerikai, szovjet és más hírességek. Kuba ellentmondásos, de mintha a hírességek és egyszerű emberek számára is oly vonzó lenne kettősségének rejtélye.

Havanna utcáin

Korán ébredek. A szobából gyönyörű a kilátás a Karib-tengerre és a havannai töltésre, a Malecónra, amely nappal és éjszaka egyaránt közkedvelt találkozópontja a habaneros-nak, vagyis a büszke és hazafias érzésű helyieknek. Kevés kocsi halad el az 1901-ben épült négysávos úton, azoknak nagy része pedig igencsak olyan, mint amit a népszerű képeken lehet látni. Legalább 50 évesek, színesek és gyönyörűek.
Három éjszakát és két teljes napot töltünk a kubai fővárosban, legalábbis ez az eredeti terv. De hamar rájövünk, hogy ez nem elég és a kirándulásunk utolsó két napjára még vissza tervezünk térni, főleg, hogy megvettük a Buena Vista Social Club minden nap telt házzal játszott előadására a nőnapi belépőnket. Kuba a forradalom, a szenvedélyes zene és a boszorkányos káprázatok országa. E romantikus és vonzó sziget tele van titkokkal és ellentmondásokkal, ahol a kommunizmus lezser trópusi ruhát visel.
Elvarázsol és megdöbbent dualizmusával, higgadtságának és pezsgésének vegyességével, a rum és ritmusok finomságával, valamint a kubaiak életigenlésével és spontán természetességével. Egyszerűen csak térkép nélkül órákon keresztül sétálunk Havanna óvárosában, egy 70 éves Oldsmobillal Luca vezetésével pedig még első napon körbekocsikázzuk. Igyekszünk minél inkább beszippantani ezt az életérzést, amelyben elegancia, lazaság, határozottság, gazdasági hiány, életigenlés és nyugodtság mind-mind fellelhető.

Vissza az amerikai és nyugati civilizáció fogyasztói
turizmusából egy más világba

Nem gondoltam volna, hogy valaha az emberibb szót fogom elsőként asszociálni a még mindig kommunista és szólásszabadságában utolsó helyen álló Kubával. Pedig a Yucatán-félsziget tengerpartján tapasztalt tömegturizmus kiváltotta gépies, pénzorientált és felszínes hozzáállásához képest — erről az oldaláról, de karibi strandjainak szépségeiről is majd egy következő cikkben mesélek —, már első lépéseimet Kuba területén mélyebbnek és igazibbnak éreztem.
Vasárnap délután érkezik meg a gépünk Cancunból. Noha másfél órát jöttünk csupán, egy propelleres ATR 72-es géppel mintha egy teljesen más világba érkeztünk volna meg. Egy olyanba, amelyhez hasonló a 89-es forradalom előtt lehetett Romániában. Noha ezen a délutánon még sok mindent nem láttunk, csupán az idős taxis hozott be minket a reptérről és mutatta, hogy jobbra és balra mi található a Hotel Nacional de Cuba 1930-ban épült emblematikus szállásunkig vezető úton, mégis úgy éreztem, hogy igen, ez hiányzott, valójában ezt kerestem egész út alatt.
Egy olyan életérzést, amelyben a turizmus zaja nem nyomja el a hely igazi hangját. Ami előhoz emlékeket, érzéseket. Azt hiszem, mindenkiben létezik egy érzés, amelyhez szívesen visszanyúl.
Számomra talán az egyik legkedvesebb, amikor gyerekként otthon vagyok a szüleimmel, nagyszüleimmel, vagy éppen megyünk valahova a piros kis Oltcitunkkal, igazából nem hiányzik semmi, semmi nagyot nem csinálunk, de valahogy éppen a pillanatban létezünk és mintha minden le lenne lassítva. Egész délután ezt éreztem, majd este beültünk a szálloda éttermébe vacsorázni. Ahol az élére vasalt nadrágot viselő idősödő pincérek még kipenderítik a rövidnadrágban alapvető szükségleteiért és elvitelre szánt ételért esdeklő életerős amerikait, a zongoránál pedig egy nagyon idős hölgy játszik. Már taps nélkül. Kit is érdekelne egy idős, púpos hölgy tehetsége, kinek is lenne trendi? Elképzelem, hogy kiknek zongorázhatott sikeresen élete során. Hány olyan személynek, ismertnek és kevésbé ismertnek, akik egy már-már eltűnt korban éltek, ritkán siettek és talán mélyebben élték meg a pillanatokat.

Ha tetszett a cikk és szeretnél még ehhez hasonló anyagokat olvasni, támogasd a magazint.

Ha szeretnél hozzászólni cikkünkhöz, látogass el Facebook oldalunkra.



Megosztom:

INSPIRÁLÓ