BOLGÁR NYÁR: Neszebar

Szerző: Ladó Csaba • Fotók: Ladó Csaba • 2024. július 11.

Megosztom:

BOLGÁR NYÁR: Neszebar

Lépteim zaját, kőpadló verte vissza, egészen a fából készült mennyezetig. Falfestmények jártak-keltek körülöttem, melyek bibliai csodatételeket voltak hivatottak megeleveníteni. Tapintható volt a csend: éreztem, ahogy hátulról hozzám simul, és a fülembe suttogja a bizánci templomok történeteit. Gazdagon díszített boltívek hajlottak át fejem fölött, márványoszlopokon pihenve, és meredeken kanyargó lépcső szaladt a magasba, a pompásan faragott szószék felé. A nyugalom ereszaljaként bújt meg ez a szentély, elzárkózva az óváros élettel teli, tiritarka, hevesen lüktető szívétől.
A templomkapun kilépve elvakított az erős fény és rám telepedett a szokatlanul meleg júniusi nyár. Jobbra már látszottak a soha fel nem szentelt Szent János templom romjai, mögötte az amfiteátrum, balra pedig szövevényes utcák útvesztőjén keresztül a Mindenható Krisztus (Christ Pantokrator) és a Szent Zsófia templomokhoz lehetett eljutni. Behúzódtam szalmakalapom árnyéka alá és útra keltem az ikonikus bolgár házak között. Várt rám a negyven templom városa, várt rám Neszebar.
Amire a látóhatáron, álomittas szemeivel felderengett a napkorong, mi már javában robogtunk az autópályán, Konstanca felé. Az éjszaka leple alatt ereszkedtünk le a Prahova völgyén és a határt, majd Vama Vechén léptük át. Június tizedikét írunk. A nyaralással talán még sosem startolunk el ilyen korán. Az út nagyon hosszú volt, tizenegy óra alatt értünk el Neszebarra. Ez részben köszönhető a bolgár sebességkorlátozásoknak, Várna végeérhetetlen tömbházmezőinek és a Burgasztól Neszebarig húzódó kanyargós hegyvidéknek. De megérkeztünk! Az út fáradalmaiért pedig kellőképpen kárpótolt a táj és a Fekete-tengerre nyíló csodás kilátás. Az esetek többségében aki Neszebarra utazik, az első nagy öbölben száll meg, mely már a hegyekből is látszik és a neve Napospart (Sunny Beach). Ennek az öbölnek a déli végében található egy kis félszigeten Neszebar óvárosa és újvárosa. A két városrészt egy keskeny, mesterséges földsáv köti össze, akár a köldökzsinór, mely anyjához kapcsolja a gyermeket. Tovább haladva, délre található egy másik, kisebb öböl, ezt nevezik Neszebar déli partjának (Nesebar South Beach). Itt volt a mi szállásunk, alig 1 km távolságra az óvárostól.
Ahogy tavaly a török Riviérán (Bodrumban), most is próbáltunk olyan szállást keresni, amely nem egy elszigetelt resort, hanem egy olyan komplexum, amely a városban található, saját partszakasszal rendelkezik, és a látnivalók is relatíve közel vannak hozzá. Így bukkantunk rá a négycsillagos, ultra all inclusive MPM Hotel Arsena-ra. Persze, ahogy minden hotelnek, ennek is megvoltak a maga előnyei és hátrányai. Már érkezésünk napján meglepődtünk a parkolás árán, ugyanis privát parkoló ide vagy oda, csinos kis összeget kértek el az itt eltöltött napjainkért. Az öt éjszaka szállás, ár szempontjából teljesen elfogadható volt, viszont a lakosztállyal nem tudtam teljesen megbarátkozni. Tartozott hozzá két nagy, egymásba nyíló szoba, egy kisebb fürdő, egy tágas előszoba és egy, részben tengerre néző terasz. Tágas volt, nagyon szerettük is, viszont a bútorzat és azok elrendezése hagyott némi kívánnivalót maga után. A lakosztály és en blok az egész szálloda területe tiszta volt és rendezett. Az éttermet pedig egyszerűen imádtuk. Választékos, bőséges és ízvilágában tökéletes volt. A szálloda négy (két felnőtt és két gyermek) medencével rendelkezett, ezek közül kettő fedett, kettő pedig szabadtéri volt. A hotelt általánosságban jó hangulat lengte körül, mindenki kedves volt és segítőkész (bár ezen még lehetne javítani). Véleményem szerint mindkettőnek az angol nyelvtudás hiányosságai szabtak szembetűnő gátat. A tengerpart viszont karnyújtásnyira volt, Neszebar óvárosa pedig alig egy kilométerre. A homok nagyon puha volt és lassan mélyült a víz. Családosok számára több mint ideális. Ehhez persze hozzájárult az is, hogy jó időt kaptunk el (egy kis esővel), és a víz is meglepően meleg volt.
Látnivalók szempontjából a bolgár tengerparton messzemenően Neszebar a legütőképesebb. Így nem véletlen, hogy pont ezt a desztinációt választottuk utazásunk célpontjának. Neszebar eredettörténete az i.e. második évezredre nyúlik vissza, melyet a trákok alapítottak és Mesembrianak neveztek el. Ezt a települést foglalták el később a kolonizáló dórok, innen a görög behatás. A későbbiekben a Római Birodalom részévé válik, melynek köszönhetően számos bizánci templom maradhatott fenn az utókor számára. A középkor során a bizánciaktól a bolgárok kezébe került, innen ered a Neszebar elnevezés, mely körülbelül a 11. századra tehető. Az ezt követő oszmán megszállás ideje alatt a városka építészeti sokszínűsége még tovább fejlődött és majd csak a 19. században teljesedett ki, melyet a bolgár újjászületés jellemez és a bizánci templomok köré keleties beütésű, alul kőből és felül fából készült házacskák épültek. Neszebar 1885-ben válik véglegesen Bulgária részévé, az óvárost felújították, ókori műemlékeinek köszönhetően 1983 óta a világörökség része és az ország egyik kulcsfontosságú, tengerparti üdülővárosaként tartják számon.
Neszebar óvárosa egy igazi, tengerparti kincsesláda. Sokan, egészen találóan, a Fekete-tenger Dubrovnikjának nevezik, leginkább azonban a negyven templom városaként ismeretes, ugyanis a világon az egy főre eső templomok száma Neszebaron a legnagyobb (ebből jelenleg 11 látható a mai napig is). Egy vékony, mesterséges földsáv köti össze az anyafölddel, ezen szalad az út, egészen a városkapuig, ahol most is jól látszanak a hajdani városfalak.
A bekötő úton bal felől egy török időszakból származó szélmalom köszönti a promenádon sétálókat, ikonikus a környéken, hisz csak alig pár maradt fenn a bolgár örökség számára. Másik oldalt a Noah- szobor látható, mely galambot tartva a kezében új földrész után kutat, noha sokan a tengerészek védőszentjét, Szent Miklóst látják benne. A városkapun átlépve megszűnik az autók zavaró zaja. Csakis a helyiek és az engedéllyel rendelkezők gurulhatnak be rajta. Már első perctől kezdve barátságosnak és igazán hangulatosnak találtam. Most, így az idei szezon elején, nagyon kevés volt a turista és abszolút élvezhető volt minden. Arculatát a sárga kőből épült, terrakotta színű téglákkal és élénkzöld mázas csempékkel díszített bizánci templomok és a bolgár újjászületés jellegzetes, alul kő, felül fából készült házacskái teszik igazán izgalmassá. Az épületeket szűk, romantikus utcácskák tekervényes útvesztője hálózza be, melyeket elsősorban macskakövek és sirályok vijjogása, művészek és festők, szuvenír árusok és régiségboltok, szappan- és bőrművesek, antik kávézók és borkóstolók, hárslevelek és finom illatok, valamint a hideg vizű török kutak tölti ki.
Az óvárost elsőre egyedül, majd később négyesben is meglátogattuk. Első alkalommal a kulturális örökségre fektettem a hangsúlyt, a második alkalommal a közös élményekre. Szalmakalapom árnyéka alá menekülve fedeztem fel az óvárost. Az egyik templomnál megtudtam, hogy kiváltható egy összesített jegy, mellyel beléphetek számos templomba, az etnográfiai múzeumba, a régészeti múzeumba és még a szélmalomba is. Neszebár olyan, mint egy kis ékszerteknős, kicsi, de ugyanakkor nagyon szép is, így vettem a fáradságot és megpróbáltam minél többet magamba szippantani ebből a kultúrából. Megérte időt szánni rá: a soha fel nem szentelt Szent János templom (St. John Aliturgetos) a díszes romjaival nyűgözött le, a Szent István templom (St. Stephen; nem a magyar király) a falfestményeivel, a Szent Zsófia templom (St. Sophia), mely egyébként az óváros központi része, a nagyságával, a régészeti múzeum az ókor kincseivel, az etnográfiai múzeum által betekintést nyerhettem a bolgár házak világába és a török időkből származó szálmalomban régi sírhelyek emléktárgyaival ismerkedhettem meg.
Az óvárosi barangolásainkon, szuveníreken és szerzett kincseken túl napjaink pihenéssel, pancsolással és sok-sok játékkal teltek. Zselyke imádta a homokozást, építettünk várat és kagylókat is kerestünk. A vízzel azonban az utolsó napig sem volt teljesen kibékülve. És mivel egyre nagyobb a mozgástere, az egész szállodán keresztül futottunk utána. Délutáni sziesztái alatt végre olvashattunk. Én többnyire lehúzódtam a medence mellé, mert itt karnyújtásnyira volt a hideg sör. Amikor már nem tűzött annyira a nap, sétáltunk a parton és élveztük az erejéből vesztett, simogató napsütést. Ez a pár nap kizökkentett egy picit a hétköznapokból, végre nem azzal foglalkoztunk, ami otthon maradt, az úgyis megvár, nem megy sehova, hanem az új élményekre, tapasztalatokra, a felfedezésre váró világra és persze egymásra fordítottuk figyelmünket és energiánkat. Az utolsó nap reggelén ezekkel az élményekkel, a rossz időkre tartalék napfénnyel és a hosszú útra pedig türelemmel pakoltuk csordultig az autó csomagterét. Így nyaraltunk négyesben: a pocaklakó, Zselyke, Ágnes, meg Én.

Ha tetszett a cikk és szeretnél még ehhez hasonló anyagokat olvasni, támogasd a magazint.

Ha szeretnél hozzászólni cikkünkhöz, látogass el Facebook oldalunkra.



Megosztom:

INSPIRÁLÓ