BÁR ITT LENNÉL…#havinégykönyv

Szerző: Csata Éva • Fotók: Unsplash • 2022. július 8.

Megosztom:

BÁR ITT LENNÉL…

#havinégykönyv

Imádok olvasni. Amióta az eszemet tudom, mindig olvastam. Hol egy, hol egyszerre több könyvet — amiből egy a fürdőben, egy másik a konyhában, egy harmadik a hátizsákomban, egy negyedik az ágyamban, illetve egy ötödik a kezemben volt éppen.
Vannak olyan történetek, amik annyira mélyre visznek magamban, hogy az elsődleges szükségletek kielégítésére való azonnali késztetés teljesen eltörpül mellettük. Így lesz hajnal, majd reggel — egy-egy olyan történettel a kezemben, ami képes megváltoztatni a világról alkotott képemet. Hiszen ezt teszi velünk az olvasás — elfogadtatja az elfogadhatatlant. Aminek ereje van felülírni mélyen benned azokat a dolgokat, amiknek a megoldásához egyetlen működő tényező az idő. És mégis mivel telne hatékonyabban és gyorsabban — mint az olvasással?
E heti ajánlásom
A könyv címe

BÁR ITT LENNÉL…

Írója
Jodi Picoult
Műfaja: regény, kortárs irodalom. Járványhelyzet, fiktív környezetbe helyezve.
Az íróról röviden: Jodi Lynn Picoult a Long Island-i Nesconsetben született, és ott is nevelkedett öccsével együtt. Első könyvét ötéves korában írta, melynek címe A rák, aki félreértette volt. A Princetoni Egyetemre járt, ahol írást tanult. 1987-ben szerezte meg diplomáját. Miután végzett, többféle munkába is belefogott: többek között szövegkönyvek szerkesztésébe, nyolcadik osztályos irodalom tanításba, de dolgozott a Wall Streeten is.
Mesterszintű tanári diplomát szerzett a Harvard Egyetemen , feleségül ment Tim Van Leerhez, akivel a Princetonon ismerkedett meg, és megszületett első gyermeke. A New Hampshire-i Hanoverben élnek. Első könyve 1992-ben jelent meg Songs of the Humpback Whale címmel, első sikeresebb könyve azonban a 2004-ben megjelenő Nővérem húga volt, melyet Cameron Diaz főszereplésével meg is filmesítettek. Eddigi legnagyobb sikere a Tizenkilenc perc, amely 2007-ben jelent meg, és sokáig állt a New York Times sikerlistájának első helyén. Hétvégéken nem ír, azt teljesen a családjának szenteli, de azt leszámítva teljesen munkamániás, ami kiadott könyveinek a számából is visszaköszön.
Magyarul megjelent könyvei:
  • A nővérem húga; ford. Kocsis Anikó; Athenaeum, Bp., 2006
  •  Elrabolt az apám; ford. Kocsis Anikó; Athenaeum 2000, Bp., 2007
  • Tizenkilenc perc; ford. Kocsis Anikó; Athenaeum, Bp., 2008
  • Szívtől szívig; ford. Hussami Péter; Athenaeum, Bp., 2009
  • Törékeny; ford. Mallász Rita; Athenaeum, Bp., 2010
  • Házirend; ford. Mallász Rita; Athenaeum, Bp., 2011
  • Gyere haza; ford. Sóvágó Katalin; Athenaeum, Bp., 2012
  • Egyszerű igazság; ford. Bihari György; Athenaeum, Bp., 2013
  • Vezeklés; ford. Babits Péter; Athenaeum, Bp., 2013
  • Találj rám!; ford. Babits Péter; Athenaeum, Bp., 2014
  • Sorsfordítók; ford. Szieberth Ádám; Athenaeum, Bp., 2014
  • Csodalány; ford. Peiker Éva; Athenaeum, Bp., 2015
  • Jodi Picoult–Samantha van Leer: Lapról lapra; ford. Babits Péter; Athenaeum, Bp., 2016
  • Jodi Picoult–Samantha van Leer: Sorok között; ford. Babits Péter; Athenaeum, Bp., 2016
  • Apró csodák; ford. Babits Péter; Athenaeum, Bp., 2017
  • Magányos farkas; ford. Babits Péter; Athenaeum, Bp., 2017
  •  Ítélet; ford. Babits Péter, Tótfalusi István, Hubay Miklós; Athenaeum, Bp., 2018
  •  A tizedik kör; ford. Babits Péter; Athenaeum, Bp., 2018
  •  Életszikra; ford. Goitein Veronika; Athenaeum, Bp., 2018
  •  Gyere haza; ford. Sóvágó Katalin; 2. jav. utánny.; Athenaeum, Bp.,
    2018
  •  Vezeklés; ford. Babits Péter; 3. jav. utánny.; Athenaeum, Bp., 2018
  • Sorsfordítók; ford. Szieberth Ádám; 3. jav. utánny.; Athenaeum, Bp.,
    2019
  • Szívverés; ford. Goitein Veronika; Athenaeum, Bp., 2019
  • Második látásra; ford. Novák Petra; Athenaeum, Bp., 2020
  • A két út könyve; ford. Novák Petra; Athenaeum, Bp., 2020
  • Tizenkilenc perc; ford. Kocsis Anikó; 4. jav. utánny.; Athenaeum, Bp.,
    2020
  • Bár itt lennél!; ford. Novák Petra; Athenaeum, Bp., 2022

A könyv cselekményéről röviden:

Diana O’Toole eltervezte az életét. Tervei szerint:
  • Mire betölti a harmincat, kimondja a boldogító igent
  • harmincöt évesen a férjével és két gyerekkel New York külvárosában fog élni
  •  művészeti szakértőként sikeres karriert épít az aukciósházak kíméletlen világában.
    Diana biztos benne, hogy sebész rezidens szerelme, Finn, a közelgő romantikus utazásukon, amelyre hosszú ideje gyűjtöttek és amelynek kapcsán tele vannak tervekkel, megkéri a kezét.
Ám New Yorkban váratlanul felüti a fejét a koronavírus, amely mindaddig csak a világ túlsó felén pusztított. Indulásuk előestéjén derül ki, hogy Finn- nek maradnia kell, mivel a kórházban minden orvosra szükség van. A férfi rábeszéli Dianát, hogy utazzon el nélküle, nehogy kárba vesszen a foglalójuk. A nő vonakodva ugyan, de nekivág a világnak. Az álomutazás egyáltalán nem úgy alakul, ahogy azt Diana remélte. Az egész sziget karantén alá kerül, így Diana ott ragad az egzotikus üdülőhelyen hónapokig, amíg újra meg nem nyitják a határokat.
A fiatal nő a világtól elzártan, magára maradva, a komfortzónáján kívülre kényszerül. Amikor egy helyi kamaszlány a bizalmába avatja, Diana szép lassan részese lesz egy család életének. A szigeten új szemszögből kezdi látni a kapcsolatait, a döntéseit és önmagát. Még az is lehet, hogy miután hazatér, már semmi nem lesz olyan, mint azelőtt volt.

Hogyan rezonált bennem a Bár itt lennél:

A történet tulajdonképpen a szigeten veszi kezdetét. Az első lépéssel, amit a főhősnő, Diana önmaga megismerésének és definiálásának irányába tesz meg. A Finnel való élete és kapcsolata tulajdonképpen keret. Egy kényelmes és meleg papucs, amely otthonos, de meggátolja a fejlődésben. Hiszen komfortzónán belül tartja azt, aki viseli. Ott pedig változni, fejlődni, lépni nem lehet.
Meglepő fordulatot tár elénk a könyv, amely valósággal felrángat, saját olvasói kényelmünkből, komfortzónán kívül csalogatva bennünket, olvasókat is. Segít átértékelni magunkban a vírussal kapcsolatos félelmeinket, a vesztességeket, a szabadságunk elvesztése okozta sebeket és nyomokat, és az újtól, az újrakezdéstől való félelmeinket, amely fejlődésünk egyedüli záloga.
Ez a könyv hozzám szólt, egy olyan témaválasztással, amely aktuális, olyan húrokat pendítve meg mélyen bennem, amelyek lényeglátásra késztetnek. Az egyik legjobb Picoult-könyvként tartom számon.
Kedvenc idézeteim:
A táskámból előkotortam a telefonomat, és apám utolsó üzenetéhez görgettem, amelyet két nappal korábban küldött.
— Sok a dolgod? Nem válaszoltam neki. Mert tényleg sok volt a dolgom. Mert amúgy is elígérkeztem hozzá a hétvégére. Mert gyakran munkaidőben akart velem beszélgetni, amikor épp nem értem rá. Mert egy csomó dolgom akadt, amiket fontosabbnak ítéltem. Mert soha nem gondoltam, hogy többé nem lesz alkalmam válaszolni nekik. Az életünk története sokkal inkább tűnt végtelen körmondatnak, mint egyszerű közbevetésnek.
— Sok a dolgod?… Nem — gépeltem be, és amikor rányomtam a küldésre, kitört belőlem a zokogás.

és mivel egész nap a lakásba vagyok zárva, most már takarítok és főzök is. Minden este meleg vacsorával várom haza Finnt. — Hűha, szóval egyes egyedül képes voltál ötven évet visszamenni a női jogok terén? Nagyon büszke lehetsz magadra.

Ha megkérdezünk bárkit, aki a halál torkából jött vissza, azt fogja mondani, hogy a pillanatnak kell élni. Ez sajnos nem lehetséges. Minden pillanat elillan. Az ember nem tehet mást, mint folyton továbblép a következő pillanatra, aztán a következőre, és közben igyekszik azt tenni amit a legjobban szeret, azzal, akit a legjobban szeret. És, ha összeadjuk a rengeteg pillanatot? Az maga az élet. A bakancslisták nem fontosak. A mérföldkövek sem fontosak. És a célok sem. A legapróbb dolgoknak kell örülni. Annak, hogy ma reggel újabb napra ébredtünk. Hogy van fedél a fejünk felett. Hogy a szeretteink jól vannak. Ha így van, akkor megvan mindenünk, amire csak szükségünk lehet. És a többi? Az mind csak ráadás.

Csata Éva a Bookmann Kiadónál eddig megjelent könyvei megrendelhetők a www.antikvarius.ro oldalról:

  Homokóra láncostól  

•   Vér és döntés   

•   Barnabás, a vigasztalás fia   

•   Láncok az időben   

•   Génjeimben a hiba

•  Génjeimben a hiba II   

•   Egy élettel tartozom

Előkészületben:

•   Bennem a létra

Ha tetszett a cikk és szeretnél még ehhez hasonló anyagokat olvasni, támogasd a magazint.

Ha szeretnél hozzászólni cikkünkhöz, látogass el Facebook oldalunkra.



Megosztom:

INSPIRÁLÓ