Az érzéseknek sosincs vége. Mindig van bennünk érzés. Na de mit kezdjek ezekkel?

Szerző: Simon Emőke • Fotók: Freepik • 2024. június 10.

Megosztom:

Az érzéseknek sosincs vége. Mindig van bennünk érzés. Na de mit kezdjek ezekkel?

Ügyfelekkel dolgozva azt látom, hogy az emberek többsége nincs tisztában az érzéseivel. Érzi, hogy vannak, de nem tudja konkrétan megnevezni, megfogalmazni őket. Így az esetek többségében az érzésekről való párbeszéd kimerül abban, hogy jól, rosszul, valami feszít – ezek viszont nem érzések. Ez azért van, mert ezek az emberek nincsenek hozzászokva ahhoz, hogy meghallják az érzéseiket. Inkább elzsibbasztják ezeket, különböző elterelő módszereket használva, amiből rengeteg van, kezdve a folyton csinálnom kell valamit-től, egészen a tudatmódosító szerekig.
Az érzések viszont sok esetben kommunikálni akarnak velünk. Azért jönnek, hogy elmondjanak nekünk valamit. Minden érzésnek üzenete van. Mi van a szomorúságod, dühöd, erőtlenséged mögött? Mi van a boldogságod, hálád, békéd mögött? Jó és szükségszerű ezeket tudatosítani. Hogy miért? Mert egyrészt, akkor már tudom, hogy mi zajlik éppen bennem, és ha tudom, akkor segíteni is tudok magamnak. Pont mint egy gyereknél, akitől megkérdezzük, hogy mi a baj. Ő meg elmondja, és akkor mi megvigasztaljuk, bátorítjuk, támogatjuk, biztonságot és szeretetet nyújtunk neki, éppen azt, amire szüksége van. De miért nem csináljuk ezt magunkkal is? Holott pont olyan szükségünk van erre nekünk is, felnőttként, mint egy gyereknek. Mert a felnőttnek is vannak érzései egy-egy kudarc, veszteség, csalódás, tragédia közben és után, és nem attól vagyunk felnőttek, hogy ezekkel nem foglalkozunk, hanem pont attól, hogy megtanuljuk ezeket kezelni.
Sokszor azt látom, tapasztalom, hogy az van az érzések elnyomásának a hátterében, hogy nincs idő. Folyton rohanni kell, mert ezt és azt meg kell oldani. Most, vagy még tegnapra. Nincs időm az érzéseimmel foglalkozni, mikor annyi a sürgős tennivaló. Ezzel csak az a baj, hogy rengeteg meg nem hallgatott érzés gyűl fel bennünk, amit nem engedünk meg magunknak érezni, ami csak gyűl és gyűl, amíg egyszer csak robban egy dühkitörésben, ingerültségben, nem értett frusztrációban, szorongásban, depresszióban. Mert ezzel a sok elnyomott érzéssel egyszerűen már nem tudunk megbirkózni, és felborít, kiborít, eláraszt minket. Kifut, mint a főzőlapon a leves. És ilyenkor jön az érzés, hogy nem bírom tovább. Nem bírod tovább, mert nem adtál teret ezeknek az érzéseknek, nem élted meg őket, és így nem használódtak el. Az érzés csak akkor múlik el, ha hagyod felszínre jönni és megéled. Akkor elmegy. Sokan azt hiszik, hogy pont ennek az ellenkezője igaz, ha nem foglalkozom vele, elnyomom, mert akkor nincs, nem? Nem. Csak a szőnyeg alá söpröd per pill, és ha már nagyon sok a szemét a szőnyeg alatt, akkor egyszer csak fulladozni kezdek a portól.
Mit kezdjek a nehéz érzésekkel? Itt egy pár lépés, ami nekem mindig segít, és amit az ügyfeleimnek is ajánlok:
1. Állj meg. STOP. Vegyél egy pár mély levegőt, és hagyd, hogy a légzésed közelebb vigyen önmagadhoz. Nézd meg, hogy mi van ott bent. Milyen érzések. Nevezd meg őket minél pontosabban.
2. Maradj ennél az érzésnél. Nem könnyű, tudom. Reflexből jönnél ki belőle máris, de te csak lélegezz tovább és csak érezd az érzést. Ki is mondhatod hangosan magadnak. Visszautasítva érzem magam, szomorúnak, kedvtelennek, értéktelennek stb.
3. Nézd meg, hogy mi van mögötte. Miből táplálkozik. Miért érzed úgy magad, ahogy.
4. Legyél ott magadnak, és add meg magadnak, amire szükséged van, amíg veled van az a nehéz érzés.
Az érzések elmennek, ahogy írtam, mihelyt teret adunk nekik. Ha ezek frissek, és akkor foglalkozunk velük, ahogy felbukkantak. Ha ezek nagyon rég elnyomott üzemmódban vannak, akkor ennek jóval több idő kell. Sőt, az is lehet, hogy egyedül nem fog menni, és olyankor szakember segítségét kell kérni.

Ha tetszett a cikk és szeretnél még ehhez hasonló anyagokat olvasni, támogasd a magazint.

Ha szeretnél hozzászólni cikkünkhöz, látogass el Facebook oldalunkra.



Megosztom:

INSPIRÁLÓ