• A fesztivál szombaton és vasárnap zajlik online, 11-18 óra között a Creactivity Egyesület FB oldalán és az erre a célra létrehozott  eseményben.  

• A fesztivál programja várhatóan kedden kerül nyilvánosságra

• A fesztiválon a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, amely az itt található Google űrlap kitöltésével végezhető el 

• Fontos, hogy a számítógép vagy tablet mellett a gyerek számára rendelkezésre áll egy legalább 2 négyzetméteres felület, ahol a gyerek mozogni tud és bekapcsolódhat az edzők által bemutatott gyakorlatokba  

• A felkínált programokból az érdeklődő gyerekek szabadon választhatnak.

• A közösségi élményhez hozzájárul, hogy a fesztivál idején 15 gyerekanimátor áll végig a gyerekek rendelkezésére, és bár felvételről mennek a különböző kézműves műhelyek, oktató tevékenységek, ha a fesztiválozók bármiben elakadnak, jelezhetik a szervezőknek. Telefonon (0740.647.575) illetve e-mail-ben (creactivity.org@gmail.com, kapcsolat.creactivity@gmail.com) is lehet reagálni az esetlegesen felmerülő kérdésekre a fesztivál ideje alatt is. 

• A marosvásárhelyi szülők a kézművés és oktató tevékenységek alapanyagait ezen a héten, november 3-6. között vehetik át egy jelképes, 25 lejes összegért a Creactivity Egyesület Márton Áron utca 9. szám alatti székhelyén. 

• Azok a családok, akik máshol élnek a hamarosan megjelenő beszerzendő lista alapján időben beszerezhetik a foglalkozásokhoz szükséges alapanyagokat. Bevásárlólista 

Frissítve

Kézműves album: ITT

Kihívás album: ITT

Regisztráld te is 6-12 éves gyermekedet a Creactivity Egyesület országos virtuális fesztiváljára.

Járvány alatt

Ezzel a szolidaritással lehetne valamit elérni talán, ezt kéne kiterjeszteni. A jó példákat kellene folytatni, az öncenzúrát kéne elfelejteni, az úgyse sikerülhet hozzáállást.

Megoldások?

Bartha József pályafutása során, aminek nagy részében szabadúszóként dolgozott, megélt már hasonló válságot a 2008-as gazdasági válság idején, amikor egy év alatt csupán egy díszletet tervezett. De akkor is megoldotta és most is próbálta a legjobb tudása szerint megoldani a nehéz helyzeteket. Alapítványánál a Kulturális Alapnál pályázott pénzből fizetett meg embereket, volt tanítványait, akik dolgoztak neki. Sok dramaturg, teatrológus, drámaíró, média szakot végzett ember dolgozott projekteken, a műteremben, stúdiójában a pandémia alatt.

A Lector Kiadó egy kis magánvállalkozás. De itt is nagyon sokat számított az odafigyelés, ami megvalósult, törődtek egymással a munkatársak a járványhelyzet alatt. Gálfalvi Ágnes szerint nem szabad elvenni az élét egy erős krízishelyzetnek, amiben van az erdélyi magyar közösség a kultúra tekintetében. Szerinte nagyon kevés maradt az a körülbelül kilencszázezres közösség, akik itt a fogyasztók, a vásárlók. Más az, amikor németül megjelenik egy könyv és többmilliós közönségnek szól, és más, amikor az erdélyi magyarságnak. Ehhez hozzájárul a kultúra marginalizálódása, ami egy globális folyamat. Szerinte súlyos a helyzet, annak ellenére, hogy a szereplők nagyon kreatívak, találékonyak. De felismerést várna az államtól, akinek konzultálnia kéne a terület képviselőivel, mert ez az utóbbi időben nem valósul meg.

„Ne azt mondjad, hogy hogy volt, azt mondjad, hogy hogy lesz” — Tamási Áron, Énekesmadár

Például egy új, 3 éves projekt indulásáról beszélt, amiben a város partnerséget vállalt, amire nem volt példa évtizedek óta. Egy szociológus társaság felméri, hogy hogyan „romlott el” Marosvásárhely, mint város, az utóbbi 30–50 évben milyen irányba indultak el a dolgok. Egy nagy tanulmány készül, amivel szembesítik a művészeket, hogy kezdjenek vele valamit, mint alkotó emberek. A Retouch című projekt lényege, hogy a kultúrán keresztül valósuljon meg közösségi élmény újra. Úgy gondolja, hogy ha mindenki jól teszi a dolgát, és megpróbál a saját területén valamit csinálni, akkor elindulhat egy folyamat. Nem oldódik meg egy folyamat, de elindul. Nem szabad keseregni csak, de várakozni se, hogy vagy a hatalom, vagy majd valaki más megoldja a helyzetet. Ez nem jelenti azt, hogy úgy kell tenni, mintha nem történt volna meg ez az időszak, de meg kell keresni az új helyzeteket. Át kell lépni ezen a helyzeten és előre kell menni.

Székely Csaba is úgy véli, hogy dolgozni kell tovább. A munka ebben az időszakban nem csak arra való, hogy majd eredményt lássunk, hanem elvonja a figyelmet a helyzetről.

Nem egyszerű újra kimenni abba a világba, amit normalitásnak hittünk. Sok minden át fog alakulni. A pandémia hatásáról rengeteg tanulmány, írás születik, ami a turbulens kornak a velejárója. Sok kiszámíthatatlan dolog áll előttünk, minden nagyon gyorsan változik. Ez összefügg azzal is, hogy milyen horizontot látunk magunk előtt, és sok más krízissel is. De ez arra inspirál, hogy a dolgokat újra kell gondolni, elkerülhetetlen lesz az újragondolás. Székely Csaba új megoldásokról és színházi élményekről beszélt, sok újra/továbbgondolt megvalósításról, például VR-szemüveggel követett előadásról, vagy egy monodrámáról, amit egy robot ad elő. Ezzel akár színházelmélet is megdől, hogy a színház az, amikor egy ember megjelenik és egy másik nézi. Íme egy robotot is lehet nézni, ahogy előad. Színház-e ez? A robotika problematikája jelenik meg, hogy jönnek a robotok és elveszik a munkát az embertől, akár egy színész munkáját is. Sokféle út lehet, amin elindulhatunk a jövőben. Ő a konzervativizmust képviseli, hogy az érintés, az emberi érintés az meg kell legyen, legyen mindig valami kézzelfogható és emberi.

Egy másik diskurzus, ami most nagyon jelen van, az a matéria újragondolása, a „new materiality”, amiben a virtualitással és a technikai apparátusokon átmenő anyagokról van szó, egy 3D-s nyomtatóval szinte bármit meg lehet csinálni. Ez befolyással van a színházra is, kapcsolódik például a díszlettervezésen keresztül, megjelenik egy olyan anyag, ami másképp működik a valós térben. Más diskurzusok, amik a filozófiában is vannak, például a poszthumanizmus, mind meg fogják határozni a művészetnek a különböző struktúráit. Például a klímaprobléma. A művészeket ez mind befolyásolja, ezekre az új helyzetekre reagálnak, ahogy a pandémiára is. A művészvilág mindig fog kapcsolódni ezekhez a helyzetekhez, és megpróbálja felmutatni ezeket a problémákat, megoldásokat kevésbé.

A színházigazgató is úgy véli, hogy valószínű a színház is nagyban fog változni, de folytatódni fog. Lehet nem lesz kőszínház 200 év múlva, de lesz színház. A színház lényege változatlan marad, a lényegét tekintve a pandémia nem befolyásolja a jövőjét, de tematizálja, a drámairodalmat is. Sok más témát felnagyít ez, másokat háttérbe szorít, akár technikailag is befolyásolhatja. Amíg újdonság valami, addig szolgálhatja a lényegét, de nem veszi át a színészi átlényegülésnek az erejét, amire szomjasak maradnak az emberek. Ennek néha csökken, máskor növekszik a társadalmi szerepe, fontossága, az biztos, kiszámíthatatlan, de az igény és a folytonosság marad.

Tulajdonképpen pandémia előtt is nehéz volt a művészek élete, legalábbis ami az anyagi forrásokat illeti. Felmerül a kérdés, hogy a kultúra lehet-e közmű, ahol az állam bevállalja azt, hogy közügy, így támogatva az alkotási folyamatokat? Mit lehet tenni, hogy csupán anyagi megfontolásokból ne hagyják abba a művészek pályafutásukat? És mi lenne segítség számukra most? Lehetséges lenne egy összművészeti összefogás ezekben az időkben? Elképzelhető-e olyan szolidaritás az alkotók között, hogy a jobb helyzetben lévők támogassák, felkarolják a rosszabb helyzetben lévőket? Át lehet-e vészelni ezeket az időket egymásba kapaszkodva, vagy mindenki magára van utalva? Ha lehetséges az összefogás, akkor azt hogyan lehet megszervezni?

Sajnos konkrét fundraiser képzések nincsenek az országban, de kell keresni egyéb képzéseket. Adománygyűjtő konferenciát szokott szervezni az Asociația Pentru Relații Comunitare szervezet, belföldi és külföldi neves előadókkal, több nagyobb szervezettől, cégektől összegyűjtik a fundraisereket. Az ezeken való részvétel nem olcsó, de megéri, itt valóban lehet tanulni. A szervezetek akár össze is foghatnának, és együtt hívhatnának meg szakembert, aki képzést tartson.

A civil szervezetek életét behatóan ismerő, nagyon jó szakembereket sikerült „egy asztalhoz” ültetnünk ezen beszélgetés alkalmával. Czirjék Katalin közösségszervező Marosvásárhelyről Aczél Dórával, a nagyváradi Grund School alapítójával, Bagoly Ildikó humánerőforrás-fejlesztési pályázati tanácsadóval és Gál Sándorral, a Marosszéki Közösségi Alapítvány ügyvezető igazgatójával beszélgetett, valamint velünk volt Horváth Noé programszervező is, aki a magyarországi neves Bátor Tábor Alapítványt képviselte, a szervezeténél közösségi adományok megszervezésével foglalkozik, és Nezezon Enikő is, aki a szatmárnémeti Aranykapu Egyesület alapítója és elnöke, ennek a beszélgetésnek egy kicsit az elindítója, problémafelvetője. Egyesületével közösségi adománygyűjtés kampányba kezdtek a matusinka.ro támogatásával, ügyükről többet megtudhatsz ITT.

Nekik, akik eddig is nehézkesen tudtak fennmaradni, állandó tevékenységüket biztosítani, ki segít? Nekik, akik nagyrészt önerőből szerezték meg az anyagiakat, akik nagyon sok önkéntes munkával végzik a társadalmi „láthatatlan munkát”, ki segít? A források apadnak: az erdélyi magyar civil szervezeteknek csak időszakos és esetleges támogatója a magyar kormány pályázati kiírásokkal és normatív támogatással; a helyi önkormányzatok prioritási listájának legvégén kullognak a civil szervezetek, és a támogatási stratégiájuk közel sem teljes, ami a szervezetek által lefedett területeket illeti; a szűkös román állami források felkutatása igencsak idő- és energiaigényes, és a siker kétes, leginkább a szervezetek kisebbségi mivolta miatt; az európai uniós források elérhetetlenek a kis, helyi szinten tevékenykedő szervezeteknek; a jövedelem után adózó társadalom minimális adományai sokszor a túlélésre sem elegendőek, és ahogy ezekért, a magánvállalkozások támogatásaiért is nagy a harc, és őket most legkevésbé foglalkoztatja a szponzorálás gondolata…

A helyzet most, de folyamatos változásban

Sajnos az országos szintű törekvések, rendelkezések és szabályozások gyerekcipőben járnak még, leginkább az energetika, energiatakarékosság körében történtek előremozdulások, indultak be támogatási programok, de a hulladékgazdélkossal nem tudunk mit kezdeni, az ipari környezetvédelemmel még senki nem foglalkozott stb.

De szükséges volt használatukat bevezetni az Európai Unió által előirányzott szabályozások miatt. Gyöngyvér ugyanígy látja a szelektív hulladékgyűjtés és feldolgozás ügyét is: hiába tanítjuk az embereket külön gyűjteni a szemetet, minden kezdeményezés megreked, amíg nincs meg a háttérben az ipari válogatása és feldogozása a hulladéknak. Nálunk egyelőre az égetés a legelterjedtebb. A társadalom és a vállalkozói szféra még nem látja a szemétben az üzletet, a megélhetési lehetőséget, nagyon kevés a szemétfelvásárló, a legtöbb hulladék elégetésre kerül, amivel nagyon kevés energia nyerhető, viszont nagyon sok szennyeződés kerül a levegőbe.

Leginkább cementgyárak vesznek át szemetet és égetnek, akik ebből energiát nyernek ki. Tehát a kulcs abban van, hogy minél kevesebb szemetet termeljünk, mert ha már megvan, akkor azt nem tudjuk kezelni, feldolgozni, átalakítani, eltüntetni. Az egyetemi oktató úgy látja, hogy manapság nem a környezetvédelem a trendi, hanem az ezekről való blogolás, a vlogolás a menő, és ezért ezen témák felé fordulás a divatos. A legtöbb fiatalt nem a környezettudatosság mozgat, hanem az, hogy ez a téma most menő, látnak egy olyan lehetőséget például a zero waste „jelenségben”, hogy ha efelé fordulnak, akkor lehet meg tudnak élni belőle.

Hogyan élsz?

A Vera Green vállalkozás megálmodója, Balog Boros Enikő is a hulladékcsökkentés híve, és ezért olyan, háztartásban használatos termékeket gyárt és forgalmaz vállalkozása, amelyekkel csökkenthetjük a biológiai lábnyomunkat:

Enikő gyerekkorából hozza a környezettudatosságot: mindent újrahasznosítani, felhasználni, ezt látta otthon már kiskorától. Régebb is vászonzsákokat, szatyrokat használtak például, pedig akkor nem volt zero waste mozgalom.

Szerinte ez a fajta életmód egy örök harc: sok alternatíva van, amelyeket fel kell fedezni, kipróbálni, megtalálni a legmegfelelőbbet. Az ő háztartásában megtalálták a tisztítószerek kevésbé káros megfelelőit, de a fürdőszobai termékeket nehezen tudják kiváltani. Családja most épp passzív házat épít. Olyan életteret alakítanak ki maguknak, ahol felfogják és használják az esővizet, napelemeket használnak stb.

Hogyan laksz?

A környezettudatosság a lakhatásban témában otthon van Imre Attila ökológus végzettségű vállalkozó is, aki a MUViN Containers vállalkozást képviseli. Alternatív megoldásokat kínálnak életterekre, ingatlanokra. A vállalkozása nem a környezetvédelem jegyében indult, de idővel mégis szorosan összekapcsolódott vele:

Irodájuk 33 éves konténerekből készült. Tehát ezek a konténerek felújításra kerülnek, nem lesznek az enyészeté, újragondolják őket. A mobilitás, az alacsony költségvetés, környezettudatosság mind jellemzői a termékeiknek, amelyeket először csak bérbe adtak, aztán már el is adnak.

A vállalkozás indulásakor nem tudatosították a környezettudatosságot, de efelé hajlanak: a környezetben kevésbé hagy lenyomatot a konténer, mint egyébből épített ingatlanok. Van olyan építmény, amihez kell építkezési engedély, ha az ember nagyobb ingatlant, valódi lakást szeretne, amit esetleg hátra is hagy a leszármazottainak, de ha a mobilitást meghagyjuk, és szállítható a szerkezet, akkor nincs szükség engedélyeztetésre sem, a bürokrácia is csökken.

Az ipari ág volt, ami elindította a többet látást: ipari mobilis helyszíneket létesítettek először: szivattyúházat, elosztóházat stb. Ezekből a tapasztalatokból elmentek a lakóház irányába, orvosi rendelő, szórakozóhely is megvalósult már. Sok kreativitás kell a kialakításhoz, tervezés, átszabás, erősítés, burkolás, és már nem is kocka a konténer, hanem valami teljesen új élettér.

A hulladékgazdálkodás témát jobban kibontva Mara Gyöngyvér elmondta, hogy Romániában körülbelül 300 kg szemetet „termel” egy lakos. A statisztikákban az EU-s országok listájának végén kullogunk az újrahasznosítás területén, viszont a másik oldalon az is ott van, hogy aránylag kevés szemetet termelünk, ebben elől vagyunk, mert például az Egyesült Államokban napi 2–4,5 kg szemét jut egy főre.

A változás

A számok mögött azt kellene mindenki megnézze, hogy mi a szemét összetétele? Mi lesz a hulladékkal? Legtöbben a szemétre nem értékként gondolunk, amiből lehet valami, amit átalakíthatunk, hanem egyszerűen megszabadulunk tőle, és már el is felejtettük. Fontos lenne foglalkozni vele: azért is, hogy valamilyen módon csökkentsük. Nem az a lényeg, hogy mindent kisöpörjünk az életünkből, ami a régi életmóddal összefügg, és egyik napról a másikra zero waste életmódot éljünk. Kis lépésekben kell megtenni az átállást. A szelektív hulladéknak nagyon kis mennyiségét hasznosítjuk újra. Az újrahasználás lenne a lényeg, és a „helyes szemetelés” — hogyan dobjunk el? Kimosva a csomagolásokat például. A papírnak is csak a nem szennyezett részét tudják újrahasznosítani, tehát ezt is tudni kell, hogy csak a tiszta papír újrahasznosítható.

Az átállás egy folyamat, amit meg kell tanulni: úgy dobom el, hogy tiszta, megmosom stb. A számok valóban nagyok, és végleges, jó megoldás nincs, de törekedni kell inkább mint keseregni: nézzük meg, vizsgáljuk át a szemetünket. Mi az, amiről le tudok mondani, mire van alternatíva? A döntéseinket kell okosan meghozni, a szokásainkat változtatni, például vásárlás, beszerzés területén. A karanténidőszak jó volt arra, hogy rájöjjünk, mennyi minden nélkül meg tudunk lenni.

A biológus az egyének felelősségét hangsúlyozta, Ghandi mondatát idézve: Te magad légy a változás amit a világban látni akarsz. Egyénileg sokat tudunk tenni, és csökkenteni a hulladékot, még akkor is, ha a világban a mutatók nagyok. Enikő életmód változtatása a mosható pelenkákkal kezdődött, miután látta a gyerekei után maradt eldobható pelenkamennyiségeket. Macerásabb a használatuk, több odafigyelést igényel, de „a lelkünk így nyugodott meg” — állítja. Jöttek aztán a mosható betétek, menstruációs kelyhek; füzetborítók textilből, mert a papír szakad; kozmetikumok.

A beszélgetés moderátora és az egyik hölgymeghívott játék formában is sarkallta magát a változásra: Gyöngyvér vászonzacskóval, dobozokkal indult el bevásárlásra Csíkszeredában célzottan, filmfelvételt készítve. Sok érdekes tapasztalata volt: szembetalálta magát olyan eladóval, aki nagyon furának találta, nem tudott adni például húst neki zacskó nélkül, azzal fogta meg, majd miután betette a dobozába eldobta a zacskót — így nem sok értelme volt a dobozba vásárlásnak, de volt olyan bolt, ahol az első zacskómentes vásárlása után felismerik, és többet kérés nélkül sem adtak zacskót. Azóta is igyekszik családjával hulladékmentesen vásárolni.

Blanka 365 napos fogadalmat tartott be: egy éven keresztül nem vásárolt ruhaneműt. Elővette a régieket, átalakította, hordta.

Attila elmondása szerint a vaslemez oldalakkal rendelkező, könnyűvázas szerkezetű építményekről kevés információ kering, sokan megkeresik őket ötletekkel, de általában az ötletből 180 fokos fordulattal valósul meg valami. Igyekeznek segíteni tervezéssel, ötleteléssel, és a praktikusságra vonatkozó kérdésekkel az érdeklődőknek: hogyan akarják fenntartani az ingatlant, hogyan fogják megőrizni az állagát — ezekkel mind segítve a mentalitásbeli váltást. Jelenleg egy bemutatóházat készítenek konténerből. Egy érdekes tendenciát tapasztalnak: a 20–30 év közötti fiataloknak mobilitásra van igényük. Laknának pár évet egyik városban, majd másik városba költöznének, és ehhez szállítanák a lakóházukat, ami praktikus is, mert idővel bővíthető, ha bővül a család.

Költséges-e környezettudatosan élni?

Enikő kiszámolta, hogy miből mennyit használ hónapok és évek alatt, megrémisztették a számok. Felméréseknek nézett utána, figyelte a saját környezetét, hogy miért vesznek zacskót az emberek, újrahasználja-e többször azt, miből mennyi fogy az évek alatt. A mérlegelés után megállapította, hogy a textillel például gazdaságosabban jön ki. Elsőre nagyobb befektetés, de visszahozza az árát. „Az ember, ha nemcsak a mának él, hanem a jövőre is gondol, rájön, hogy a környezettudatos életmód gazdaságos megoldás.” Fontosnak tartja listával menni vásárolni, nem éhesen, nem elcsábulni, ellenállni leárazásoknak.

Gyöngyvért soha nem a tudatos életmód anyagi oldala motiválta, hanem szakmájából kiindulva és otthonról hozta ezt a fajta látásmódot. Elismeri, hogy a ráfordítás mértékegysége sokkal inkább az idő és az energia, nem annyira a pénz. A megtervezés az alap: mikor hova mész vásárolni, egy terméknek az egész életciklusát kell nézni — hol gyártották, hol fogja végezni, mennyibe kerül. Ha az egészet nézed, akkor tudsz zero waste-ben gondolkodni, környezettudatosan. Főleg a nők részéről többletráfordítást igényel. Otthon elkészítve az ebéd egészségesebb is, környezetbarátabb is. A szervezetünk és a környezetünk védelme együtt jár. Az a tapasztalata, hogy akkor fordulnak efelé a családok, amikor gyerekük lesz. Egyetemistaként az olcsó élelmet esszük, maradjon pénzünk, nem gondolunk bele sok mindenbe, de amikor gyerekünk születik, akkor feltesszük a kérdést: azt akarom, hogy a gyerekem szervezetébe jusson a sok fölösleges vegyszer?

Attila az építkezéseknél kiemelné a vállalkozói szemszöget: ha építeni akarunk, vagy bővíteni például egy termelői egységet, hagyományos építkezéssel ez nyomot hagy. Ha tovább akarunk költözni, minden amit nem viszünk magunkkal, ott marad, jön a következő vállalkozó és kidobja. Konténerekkel viszont viheted magaddal, nem kell még egyszer belefektess. Irodaházaknál is így működik: például ha személyzetleváltás van, visszaadod a már fölösleges bérbe vett konténert és nem marad utána semmi. A felhasznált anyagok összetételénél feltevődik a kérdés: mi a jobb hosszú távon? Használjuk fel a régi anyagot, vagy jobb, ha olyan anyaghoz nyúlunk, ami új technológiával készül, időtállóbb? Például amit homlokzatok fedésére használnak, forgács és műanyag keverék, ami víz-, hő- és fagyálló, nem igényel speciális kezelést. Egyszer kell megfizetni, nem olcsó, de hosszú távon kifizetődő. Az első lépések drágák, de utána minden visszatérül.

Mi a legnagyobb kihívás?

Meghívottaink mindenképpen a tudatosítást tartják nagy feladatnak, például egy vállalkozás klienseit afelé terelni, hogy tudatosabbak legyek. És természetesen a mindennapok megszervezése okoz gondot: helyitől vásárolni, nem viszonteladótól nagyvárosban nehezebb, egyik bolt itt van, a másik bolt máshol… Addig nehéz, amíg kialakul a rutin, hogy elinduljunk otthonról tudatosan vásárolni: szatyrok, zsákok mindig kéznél legyenek, legyen meg a terv, hogy mit, hol, milyen sorrendben vásárolunk meg.

Nagy kihívása a társadalomnak és a mindenkori országvezetésnek a törvényes keretek kialakítása, amik most nagyon kezdetlegesek. Támogatni kellene a vállalkozásokat, hogy törekedjenek a környezettudatosságra és ez érje is meg nekik.

A tudatos életmód és a környezetünk védelmének egyik alappillére a már használt tárgyak újragondolása. Innovatívnak és merésznek kell lennünk ezen a területen is, mert a lehetőségek határtalanok. Kiaknázatlan, sok lehetőséget rejt magában és piaci rés a hulladékgazdálkodás, szelektálás, újrahasznosítás is. A lehetőség adott, már csak a bátor vállalkozókat várja. Ki kicsiben, ki nagyban, ha tesz, akkor a folyamatok elindulnak. Inspiráljuk és segítsük egymást, ahogy a Matusinka is megpróbálja hozzátenni a részét egy élhetőbb világért, méltóbb hétköznapokért!

A Picnic in the Vineyard szülinapi eseményünk másik témája: Alternatív oktatás Erdélyben. Itt megnézheted, ha lemaradtál róla.

Így vett részt ezen a beszélgetésen:

dr. Frigy Szabolcs szociológus, iskolai tanácsadó és egyetemi tanár mint moderátor;

Ferencz-Salamon Alpár, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének országos szakmai alelnöke, aki hagyományos iskolában, de step by step osztályokkal és Montessori/módszerrel dolgozó after schoolt megvalósító intézményben igazgató;

László-Bakk Áron István, a kolozsvári Waldorf Líceum tanára;

Tasi Ottilia Gyöngyvér temesvári step by stepes tanító;

Aczél Dóra, a nagyváradi Grund School magániskola megalapítója

és Ferencz-Gyöngyössy Gyöngyvér Noémi pedagógus, aki az otthonoktatást valósítja meg évek óta családjában, és az ezen oktatási formákat közel érzőknek, ezt az utat választó erdélyi családok közösségének építője, vezetője.

A pár mondatos pedagógiai hitvallásukban a meghívottak olyan fogalmakat említettek, mint gyerekközpontúság, szabadság, személyes felelősség, szeretet, belső motiváció, tanulni akarás, kreativitás, szárnyalás, öröm, tapasztalat általi tanulás, élményalapú oktatás, természetes érdeklődés, a gyerek érdekei és oktatás-nevelés igényei, színes, pedagógusok szakmai tapasztalatának fejlesztése. Ha egyebet nem is írnánk most le, akkor már ez a felsorolás is nagyon jól elmondja, hogy miről szólnak az alternatív oktatási formák, mi az, ami hol többé, hol kevésbé, de hiányzik a hagyományos, állami oktatási rendszerünkből. Ezek a fogalmak azok, amiket hordoznak magukban a legkevesebb négy külön területre beilleszkedő oktatási irányok: reformpedagógia, modern pedagógia, módszertani alternatíva, tanulócsoport és magántanuló.

Az állami oktatási rendszer kitalálásának alapjául az ipart vették, az iskola olyan mint egy gyár: futószalagon folyik a termelés, ehhez uniformizálás kell. Az iparosodás után kialakított egységes tömegoktatási forma a tudásátadás indusztrializálódása volt, ugyanazt a tudást akarták rászabni minden gyerekre, egységesítettek, mert a rendszer abból az elvből indult ki, hogy minden gyerek egyforma, és nem tudták mit kezdjenek az egyénnel. Könnyebb volt kezelni egyformán mindenkit, egységes tanterv, egyforma iskolák stb. szerint. Ez a koncepció ma már nagyon idejét múlt, ezért van ma válságban az oktatási rendszer. Meg azért is, mert egy túlméretezett rendszer nehezen változtatható, mozdítható, fejleszthető. Ma a legtöbb területen van piac, végbement egy liberalizáció, kivéve az oktatás területét. Ezt annyira kézben tartja az állam, hogy nincs, illetve nagyon csekély mértékű a konkurenciája a hagyományos, állami oktatásnak, és ez minimalizálja a fejlődést. A 20. század elején ezt felismerik, és próbálnak rajta változtatni Nyugat-Európában, így születtek meg azok az iskolák, amelyeknek képviselői meghívottaink is. De még megannyi más oktatási forma is létrejött a 20. század folyamán, leginkább a fejlett államokban. Romániában a 90- es évek után volt erre lehetőség. Az oktatás területén nem történt meg a rendszerváltás, ebben minden meghívott egyetértett.

Mindenütt kis szülői és pedagógusi közösségek hozták létre a közeget és valósították meg azt az intézményesített keretet, ahol valami más megvalósulhat. A kolozsvári Waldorf Líceum például (a legrégebbi alternatív iskola az országban) egy pedagógusok által alapított iskola, ez az iskola jellemében is látszik, de a többi szülők által megvalósított iskola, akik nagyon sok nehézség és áldozat árán, rengeteg munkával hozzák ezeket létre. A 2010-es években újra elindult egy odafordulás az alternatívák fele, mert a szülők érzik, hogy valami nem jó, nagy gondok vannak a hagyományos oktatással, nem reagál például a világ jelenségeire, nem reagál a gyerekre — ezt hiányolja és próbálja megvalósítani a Grund school —, és így ha az állami oktatási rendszeren belül is (Romániában egyedülálló módon, mert más országokban magánintézményekként működnek — ez anyagi szempontból előny, de nagyon sok hátránnyal is jár), de megpróbálják létrehozni a maguk kis oktatási vonalát, amihez pedagógust keresnek, befogadó iskolát keresnek, és habár az állami rendszer által megszabott keretek között, de igyekeznek megvalósítani mindazt, amit fentebb a felsorolásban olvashattunk.

Az oktatási rendszerünk problémáit nagyon pontosan megfogalmazták meghívottaink, de nem taglaljuk, mert legtöbbünk tisztában van ezekkel. Mégis kiemelnénk azt, amire a pedagógusok szövetségének képviselője hívta fel a figyelmet: a nagy változást talán pedagógusok képzésében kéne elkezdeni, ez a gyökere mindennek, és hasznosabb lenne, ha a pedagógusba, nem mint egyénbe fektetne a rendszer, hanem tanerő testületekben gondolkodnánk. Ahogy beszélgető meghívottaink a szülői közösségek erejét emelték ki az alternatív oktatási formák megvalósításában, amik azért jelenhettek meg, mert kis szülői közösségekben megszületett az igény erre, úgy a pedagógusokat is mint közösségeket lenne jó formálni, fejleszteni, és nem az egyéni fejlődésre, versenyre fektetni a hangsúlyt.

A beszélgetés szólt még a alternatívák által megélt mindennapokról, arról ki hogyan tanít-nevel-formálja a gyereket, az olyan kis dolgokról, amelyek megszüntethetik a nagyon erős függőleges hierarchiát és nagyfokú bürokráciát a rendszerben, a demokratizálódás és szabadság felé tekintő eljárásokról. Valamint arra a kérdésre is válaszolt minden meghívott, hogy milyennek látja a jövőt. Ha kíváncsiak vagytok válaszaikra, hallgassátok meg az alábbi videóban a teljes beszélgetést a Matusinka videócsatornájáról, garantáljuk, hogy csak gazdagodtok általa, és olyan értékes információkat hallotok, amik révén összefüggéseiben láthatjátok az oktatás problematikáját régiónkban.

Jelen korunkban a hiány és bátorság szüli meg a választási lehetőségeket, és ez a legfontosabb: legyen választási lehetőség, hisz erről szól a demokrácia is, és valahol ez a legfőbb érték, hogy a demokráciát valóban valósítsuk meg. Ehhez kellenek a bátor szülői közösségek, akik demokratikus oktatási formákat hoznak létre, nem hierarchiára alapulókat, és ebben a szellemben nevelkedhetnek és tanulhatnak a gyerekeik. Így lehetnek ezek az iskolák, közösségek a társadalmi változás előmozdítói.

Köszönjük meghívottainknak a részvételt, hogy általuk is értéket teremthetett a Matusinka. Kívánjuk nekik, hogy folytassák munkájukat, kitartást és erőt kívánunk nekik ahhoz, hogy kövessék azt az utat, amin elindultak, meggyőződésünk, hogy mind a megfelelő helyen vannak, és az erdélyi magyar közösség csak kaphat és gazdagodhat úgy személyiségük, mint munkájuk által.

Hálásak vagyunk támogatóinknak is, hogy segítettek létrehozni ezt a fórumot, reméljük együttműködésünk hosszú távra szól.

Köszönet: Carastelec, Cochet Home Decor, Blaze, Vera Green.

Éppen ma, szeptember 10-én van egy éve, hogy nyilvánosan is elkezdődött a matusinka magazin történetünk, amelyet ezelőtt 12 nappal ünnepeltünk meg a Kárásztelek Pezsgőpincészetben.

De vegyük sorjában az I. születésnapi Picnic in the vineyard alkotóelemeit:

1. A szülinapos start-up

2. Kárásztelek Pezsgőpincészet – egy erdélyi sikersztori

A Kárásztelek Pezsgőpincészet egy újraültetett történelem, évszázados bortermelő terület visszahelyezése arra a domboldalra, ahol már az 1770-es jozefiniánus térkép készítői szőlőterületet rajzoltak. Kárásztelek Szilágy megyében, egy eldugott helyen található. A pincészet története 2004-ben kezdődött, amikor az egri borászlegenda, id. Gál Tibor, az egyik alapító vendégként idelátogatott, és a hűvös éghajlatot, a talaj összetételét, a déli fekvésű domboldalt látva tökéletesnek gondolta a területet pezsgőpincészet alapítására. Magyar befektetők, köztük a Pannonhalmi Főapátság is, az akkor már elhunyt borász elképzelései alapján indították el a beruházást. Négy év alatt sok-sok kitartással és türelemmel vásárolták fel a parcellákat, ami a mostani 22,4 hektár szőlőterületet teszi ki.

Noha számos akadály gördült eléjük főleg az építkezési fázisokban, ők „menekültek előre”, az elmúlt évek sikerei pedig őket igazolják. 2018-ban Londonban a pezsgővilágbajnokság gálaestjén Bereczki Csaba borászuk átvette a World Champion Rising Star díjat, azaz az adott évben a világ legígéretesebb pezsgőpincészetének ítélt trófeát. Rendkívül inspiráló a történetük, kitartásról, elkötelezettségről, helyes értékrendről.

3. Panelbeszélgetés két erdélyi kezdeményezésről, mozgalomról

A Zero waste mozgalmak itthon és a nagyvilágban elnevezésű panelbeszélgetés központi témája a környezetvédelem és tudatos életmód, mint mozgalom volt, amelyet Szőcs Blanka kommunikációs és közösségépítő szakember vezetésével egymástól nagyon különböző nézőpontokból közelített meg három meghívottunk. Dr. Mara Gyöngyvér biológus, a csíkszeredai Sapientia–Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektorhelyettese, a Biomérnöki Tanszék docense a téma szakértőjeként, a tudomány és a szakemberképzés oldaláról közelítette a témát, hisz sok kutatás és vizsgálat lebonyolításáról és eredményéről tud, ismeri a társadalom és főleg a fiatal szakemberek — mint környezetmérnökök, biológusok stb. — hozzáállását, érdeklődését és felkészültségét a témához. Úgy gondolja, hogy ma leginkább természetvédő egyének és szakemberek tagjai a társadalmunknak, egyre kevesebben választják a környezetvédelmet, mint olyan szakmát, amiből meg is lehet élni, vannak területek, amelyekkel hazánkban például még nem nagyon foglalkoznak, mint amilyen az ipari környezetvédelem.

Ugyanakkor azok a fiatalok, akik ilyen területen tanulnak és helyezkednek el, nagyon lelkesek, lendületesek, akarnak tenni, komolyan veszik és teszik a dolgukat. Ha sok fecske akarja a tavaszt, akkor talán lehet is javítani, helyes irányú folyamatokat elindítani. Ők egyfajta hősöknek számítanak, úgy tűnhet, hogy szélmalomharcot vívnak, de kis lépésekkel, egyéni szintű cselekedetekkel és döntésekkel is lehet elérni eredményeket.

Erről beszélt a Vera Green vállalkozás megálmodója is, Balog Boros Enikő, aki a hulladékcsökkentés híve, és ezért olyan háztartásban használatos termékeket gyárt és forgalmaz vállalkozása, amelyekkel csökkenthetjük a biológiai lábnyomunkat: nem ártalmasak a szervezetünkre és nem szennyezik a környezetet, mert biológiailag lebomló anyagokat tartalmaznak vagy abból készültek, csomagolásmentesek stb. Enikő úgy véli, nagyon nehéz tökéletesen hulladékmentes életmódot folytatni, ő sem tud, habár gyerekkora óta így él, de az apró sikereket tartja fontosnak, mindenkinek az egyéni hozzáállását, a törekvést a tudatos életmódra. Minden ilyen irányú cselekedet számít, a kis lépések is, ha sokan megtesszük.

Imre Attila a MUViN Containers vállalkozást képviselte. Alternatív megoldást kínálnak életterekre, ingatlanokra. A vállalkozása nem a környezetvédelem jegyében indult, de idővel mégis szorosan összekapcsolódott vele: régi és új konténerekből álmodnak és terveznek meg ma már otthonokat is, és amikből régen csak gépházat, raktárat, esetleg irodahelyiséget alakítottak ki, ma már egész kényelmes lakóházakat is építenek. Tehát ezek a konténerek felújításra kerülnek, nem lesznek az enyészeté, újragondolják őket, és tudjuk: a tudatos életmód és a környezetünk védelmének egyik alappillére a már használt tárgyak újragondolása. Innovatívnak és merésznek kell lennünk ezen a területen is, mert a lehetőségek határtalanok.

A tudatos életmóddal foglalkozó beszélgetéssel ellentétben, ahol az egyének saját felelősségét és saját kis cselekedeteik és döntéseik erejét hangsúlyozták, az alternatív pedagógiáról beszélgető meghívottaink a közösség erejét emelték ki ezen a területen. Azért jelenhettek meg a legkevesebb négy külön területre beilleszkedő oktatási formák (reformpedagógia, modern pedagógia, módszertani alternatíva, tanulócsoport és magántanuló), mert kis szülői közösségekben megszületett az igény erre. Már a 20. század elején is érezték a szülői közösségek és haladó szellemű pedagógusok, hogy valami nem jó, így születtek meg az alternatív oktatási formák, amelyeknek reneszánszát éljük meg ma, a kommunizmus és szocializmus súlyos évtizedei után újra érzi a társadalom, hogy valami nem jó, és próbáltak változtatni, újítani, alternatívákat keresni az oktatásban is.

Erről beszélgetett dr. Frigy Szabolcs szociológus és egyetemi tanár moderálásával Ferencz-Salamon Alpár, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének országos szakmai alelnöke, aki hagyományos iskola igazgatója, László-Bakk Áron István, a kolozsvári Waldorf líceum tanára, Tasi Ottilia Gyöngyvér temesvári step by stepes tanító, Aczél Dóra, aki a nagyváradi Grund School magániskola megalapítója és Ferencz-Gyöngyössy Gyöngyvér Noémi pedagógus, aki az otthonoktatást valósítja meg évek óta családjában, és az ezen oktatási formákat közel érzőknek, illetve erre az útra térő erdélyi családok közösségének építője, vezetője.

A jelenlévők egységesen képviselték azt az álláspontot, hogy mindig kell hinni és törekedni a változásra, a javításra, az alternatív oktatást megvalósító kis közösségek küldetéstudata nagyon erős, összefogáson alapul, és ez lehet a változtatás motorja, amire vannak is jó példák, hiszen már nagyon sok jó gyakorlatot és módszert vett át az állami rendszer is a különböző pedagógiákból. Jelen korunkban a hiány és bátorság szüli meg a választási lehetőségeket, és ez a legfontosabb: legyen választási lehetőség, hisz erről szól a demokrácia is, és valahol ez a legfőbb érték, hogy a demokráciát valóban valósítsuk meg. Ehhez kellenek a bátor szülői közösségek, akik demokratikus oktatási formákat hoznak létre, nem hierarchiára alapulókat, és ebben a szellemben nevelkedhetnek és tanulhatnak a gyerekeik. Így lehetnek ezek az iskolák, közösségek a társadalmi változás előmozdítói.

Mindkét beszélgetés bővebb átiratát és teljes felvételét hamarosan meg lehet tekinteni a magazinban, illetve Youtube csatornánkon.

4. Picnic in the vineyard

Az alapkoncepció már régóta a fejünkben van. A piknik lazasága, ember- és természetközelisége inspiráló, másrészt az erdélyi pincészetek, a szőlős és a hozzá tartozó épületek, a bor elkészítése mögött álló történetek rendkívül izgalmasak lehetnek, és talán még nem kapnak kellő figyelmet az országos turisztikai körforgásban sem. Így e két koncepció társítása csakis erősítheti egymást. Az augusztus 29-i pikniken továbbá részt vett a Blaze design store, a fiatal erdélyi művészek alkotásait bemutató dizájnerbolt Marosvásárhelyről, valamint a Vera Green zero waste és less waste termékeket készítő vállalkozás Kolozsvárról. A dekorációt a szatmárnémeti Cochet Home Decor biztosította.

5. Tervek, vágyak a következő évre

Minden bizonnyal a következő év sem lesz sokkal könnyebb, de megyünk előre, a pikniken vagy sok más fórumon kapott visszajelzések egyelőre ezt az irányt erősítik. Már megvan a következő piknik elképzelése, ha a tágabb kontextus pedig megengedi, jövőre korlátlan számú résztvevőben gondolkodhatunk. Nagyon sok inspiráló téma ötletünk van írott és vizuális anyagokra, könyvkiadásra egyaránt. Egy offline inspirációs műhely, coworking tér létrehozásán dolgozunk már hosszú hónapok óta, mely remélhetőleg hamarosan megvalósul, ahol a magazinhoz köthető eseményeket, tevékenységeket végezhetjük, illetve más, kreatív iparágban dolgozó személyek is társulhatnak majd hozzánk ebbe a térbe. Továbbra is az a vágyunk, hogy egy olyan virtuális és valódi teret, közösséget építsünk Erdélyben, ahol kivételesen nem a politikai és gazdasági nyomás, érdekalapú versengés dönthet, hanem a sok esetben kissé már elcsépelten lobogtatott önazonos értékrend, legyen az piaci, művészi vagy egyéni szinten.

6. Köszönet

Elsősorban a matusinka kreatív csapatának, akik emberi és professzionális szinten lelket és formát adnak a magazinnak, a külső munkatársaknak, akik egy éve lelkiismeretesen velünk dolgoznak, hisznek mindabban, amit közvetíteni szeretnénk és nagyon sokat tesznek mindehhez, az üzleti partnereinknek, akik nélkülözhetetlenek és akikkel együtt alkothatunk. Köszönjük eddigi támogatóinknak, akik rendkívül erős inspirációt és visszaigazolást adnak mindarra, hogy jó úton járunk: Gróf Teleki Kálmán, Lajos Katalin, Krizsán Attila- Sándor, Kassay Géza, DR. Orban Viktor és Vida Benjamin. Köszönet a Női vállalkozók Erdélyben csoportnak, ahonnan első pillanattól fogva számos inspiráló kapcsolódás, téma és együttműködés született. Valamint a CRITBIZ vállalkozásfejlesztési programnak, amely vissza nem térítendő támogatásával jött létre a vállalkozás és ezelőtt két évvel, még ötletként láttak benne fantáziát.

És nem utolsó sorban nektek, olvasóinknak, akik által egy egyszemélyes álom inspiráló, hiteles közösségi projektté válhatott, itthon, Erdélyben és talán világviszonylatban is.

Sajó Enikővel, az egyesület munkatársával, táborszervezővel beszélgettünk a Táboroztass egy gyereket! mozgalomról, és egy olyan táborról, „ahol nem a tablet és a márkanév a menő és a fő téma”, hanem az, hogy egymással ismerkednek, beszélgetnek a gyerekek.

Sok családban nem feltétlenül csak az anyagi gondok miatt nem küldik például táborba a gyerekeket, hanem egyéb problémák is vannak. Ezért nem is rászoruló gyerekeknek hirdetik a tábort, hogy ennek ne legyen pejoratív az értelmezése. Van ahol válás történik abban az évben, vagy valamelyik szülő sokáig kórházban volt, esetleg a mostoha szülő elhanyagolta a nem saját gyermeket. Többféle helyzet van, ami miatt nem tud elmenni a család nyaralni, vagy nem tudják táborba küldeni a gyereket. Ezen családok jelentkezését várja az egyesület minden évben. Meghirdetik a lehetőséget a médiában, a templomokban, és várják a jelentkezőket.

Az elmúlt években rájöttek, hogy a mai kiskamaszok nem olyanok, mint 10 évvel ezelőtt, más foglakozást igényelnek, többet kell foglalkozni a lelkivilágukkal, ezért ketté választanák a gyerekcsoportot, terveik szerint jövőtől két tábort szerveznek az 5-9 és 10-14 éves korosztálynak. A 2020 augusztusára tervezett, már tizenkettedik tábor egy alkalmas lesz a jelenlegi járványügyi helyzetre való tekintettel, 6-14 éves gyerekeket várnak.

Idén az egyesület nagy álma vált valóra: megvásároltak egy telket a Nyárád- mentén, ahol szeretnének kialakítani egy állandó táborozó helyet. Több tehetősebb ember járult hozzá ahhoz, hogy ezt a telket megvegyék közakadozásból. Bedében található a telek, egy csendes kis zsákfaluban, a templommal szemben, sok gyümölcsfával. A telket elkezdték felújítani, ott alvásra még nem alkalmas, ezért csak nappali foglalkoztatás lesz. Nem egyszerű a táborhely kialakítása, de már idén nekikezdenek a munkálatoknak, egy régi csűrt újítanak fel, vizet vezetnek a kútból, megtisztították a telket és területrendezést végeznek. Szeretnék a telket bekeríteni is. Idővel a nyári konyhát is rendbe teszik, hogy lehessen főzni stb. Önkéntesekkel dolgoznak együtt, akik között vannak fiatalok, diákok, de idősek is. Ide viszik ki a gyerekeket naponta, és viszik haza őket este, mert jelenleg még nem tudnak ott alvást biztosítani. Az ottalvást idén a járványügyi helyzet miatt sem tartják szerencsésnek.

A telefonos szeretetszolgálat révén naponta beszélnek emberekkel, megismerik a családok problémáit, innen tudják az igényeket, hogy mire lenne szükség. Enikő szervez, átlátja a programot, egyeztet a felelősökkel, valamint napi szinten részt vesz a saját gyerekeivel a táborokban, foglalkozásokat vezet. Nagyon örül, hogy ez egy olyan tábor, ahol nem a tablet és a márkanév a menő és a fő téma, hanem az, hogy egymással ismerkedjenek, beszélgessenek a gyerekek.

A táborokban helye van a hit dolgainak is, ezért az eseményeknek mindig része egy istentisztelet: a tábor végén, a lezárás, kiértékelés előtt istentiszteleten vesznek részt közösen.

A visszajelzések nagyon jók, visszatérő táborozóik vannak. Olyan fiatal is akad, aki a táborok révén jutott arra a döntésre, hogy teológiai tanulmányokat szeretne folytatni. Nagyon örülnek, hogy visszakívánkoznak a gyerekek. Az egyesület hiszi, hogy ha elvetik a magot, akkor az szárba szökken, lesz eredménye és marad nyoma ezeknek az együttléteknek a gyerekek életében, annak ellenére, hogy a gyerekek visszatérnek abba a környezetbe, a családi hangulatba, ami nem mindig kedvező, lesz visszaesés, de mégis jelentős, amit tesznek. A táborok véget érnek, de a kapcsolat a gyerekekkel nem: tartják a kapcsolatot velük, összejöveteleket szerveznek, tanévkezdő és karácsonyi csomagokat osztanak nekik.

Megkérték őket, hogy rajzolják le milyennek képzelik a táborhelyet. Nagyon kedves rajzok születtek, virágos kerttel, ugrálóval, medencével. Ezeket a rajzokat megőrizték, és tervezik megvalósítani, amit csak lehet.

A szervezet várja magán és jogi személyek jelentkezését, akik kifizetnék egy-egy gyerek táboroztatását. 300 lej az ajánlott összeg. Ennél sokkal többe kerül egy gyerek részvétele, de ez az az összeg, amit úgy gondol a szervezet, hogy még megengedhetnek maguknak az emberek, van aki egy, van aki két gyerek táboroztatását vállalja fel. Szívesen fogadnak bármiféle, nem csak anyagi segítséget, tárgyi támogatás is lehet az, egy ugráló például, vagy van, aki munkával segít: elmegy kaszálni a telekre. A támogatók között kisnyugdíjasok is vannak, akik 10 lejjel támogatják a szervezetet, de ezért az összegért is elmennek, és nagyon örülnek neki. Van lehetőség a táboroztatási összeget részletben fizetni, vagy ha nem is mind a 300, de akár 100 lejjel is támogatni, ezekre is van példa.

Akinek gyereke van, tudja mit jelent a lurkóknak a hosszú nyári hónapokat programokkal tarkítani, és mekkora élmény lehet egy gyereknek táborban részt venni. Gondoljuk meg, hogy nagy erőfeszítés-e a sajátunk mellett még egy gyereket ilyen módon táborba küldeni, karoljuk fel a Solidaris projektjét!