Ebben a rovatban a fogantatás lelki részével, a várandósság kihívásaival, a szülésre való felkészüléssel, magával a szüléssel, annak körülményeivel, lelki, szellemi hátterével és a gyermekágyi időszakkal, szoptatással fogunk nyíltan foglalkozni. Tarts velünk, hogy ezt a hanyagolt és sok esetben  tabusított, de annál fontosabb életszakaszt megismerd vagy felelevenítsd magadban e tudást. Hiszen mindannyian megszülettünk egyszer és mindannyian hordozzuk ennek nyomait, ha tisztában vagyunk azzal, mi minden rejlik és mi mindenen kellene változtatnunk, akár rendszer szinten, ebben a különleges időszakba, a gyermekeinknek, unokáinknak már más lehet a tapasztalatuk földi életük első időszakáról.

Talán mi, emberek vagyunk ennek a kis kék bolygónak a legfejlettebb létformái. Öntudatra ébredtünk, ez tény, de ezzel együtt duális világunkban nem csak a jó jár. A természettől eltávolodva élünk, és ennek is köszönhetően a szülés, születés terén rengeteg nehezen kijavíthatót tett és tesz saját magával az emberiség. Öngól.

A szülés, születés intézményesítésével megjelent a nők elleni erőszak egyik új és mai napig láthatatlan formája, a szülészeti erőszak. Miért olyan nehéz azonosítani? Mert egy ennyire kiszolgáltatott helyzetben, amikor a nő sokszor a saját testének anatómiáját sem ismeri, nemhogy a szülés folyamatát, 100%- ban az orvosra hagyatkozik, átadja a teljes felelősséget, mind a saját testét illetően, mind a babáját illetően. Ezek után pedig bármi történjen is, ha ő és a babája életben van, hálás lesz a nő is és az egész család is az orvosnak. Az átélt erőszakot általában csak utólag tudatosítják, olyan jelei lehetnek mint például a kötődési nehézségek a babával, a házasélet megromlása, rémálmok, szorongás, PTSD.

Mi számít szülészeti erőszaknak?

Mint általában az erőszaknak, van verbális, érzelmi és fizikai formája. Verbális formában bármely kijelentés, amely lealacsonyító vagy megalázó, illetve a nem egyenrangú bánásmód, ahol az orvos nem partnerként kezeli a kismamát és a kispapát. Érzelmi erőszaknak számít az ijesztgetés, zsarolás, megfélemlítés. A fizikai erőszak pedig minden olyan beavatkozás, amelyről nem tájékoztatták a kismamát és amelyet a beleegyezése nélkül végeznek el rajta, vagy a babán. (Az intézménybe való felvételnél aláíratnak egy beleegyező nyilatkozatot, hogy elfogadunk mindent, amit velünk és a babánkkal csinálnak, ezt vajúdás közben biztos nem olvassuk el, de ha elolvasnánk sem biztos, hogy értenénk is bármit belőle, és az is biztos, hogy senki sem szakít időt arra, hogy elmagyarázza, az aláírás mégis rákerül.)

Kezdjük az alapoknál, emberhez méltó lehet, ha kedvesen és tisztelettudóan szólnak a kismamához, és nem csak a kismamát és a folyamatát tisztelik hanem magát az életet is.

Emberhez méltó lehet az is, ha megértik, hogy bár a személyzetnek lehet aznap ez már a tizedik szülése, a kismamának lehet csak egy vagy kettő adatik meg az életben, nem mindegy,hogy hogyan alakul, mivel az kihat egész életére.

Emberhez méltó lehet az is, ha hagyják a folyamatot a maga ritmusában haladni, csak akkor beavatkozni amikor tényleg baj van és a természetes megoldások már nem segítenek.

Emberhez méltó lehet ha bárhogyan is reagál a kismama az összehúzódásokra azt a reakciót megértéssel fogadnák és támogatnák érzelmileg, testileg szellemileg, hogy minél könnyebben, tudja viselni a folyamat kihívásait.

Emberhez méltó lehet, ha a babát az édesanyja megkapja azonnal amint a világra jött és ha minden rendben van vele akkor többé el sem választjták tőle, hiteles információkkal támogatják az igény szerinti szoptatást.

Azt gondolom, hogy valóban különlegesek vagyunk mi, emberek, egyenként egy- egy külön univerzum rejlik mindenkiben. Hiszek abban, hogy földi utazásunk nem véletlenszerű, és abban is, hogy a megérkezés és az első pár nap, majd év élményei komoly nyomot hagynak bennünk. A méltó bánásmód kialakításáért nekünk, nőknek kell tenni, bármennyire nehézkes és hosszadalmas folyamat is. Szólni arról, mit szeretnénk, szólni arról, ha valami nem jó, nem csak a közvetlen környezetünknek, hanem az intézményeknek is.

Ebben a rovatban a fogantatás lelki részével, a várandósság kihívásaival, a szülésre való felkészüléssel, magával a szüléssel, annak körülményeivel, lelki, szellemi hátterével és a gyermekágyi időszakkal, szoptatással fogunk nyíltan foglalkozni. Tarts velünk, hogy ezt a hanyagolt és sok esetben  tabusított, de annál fontosabb életszakaszt megismerd vagy felelevenítsd magadban e tudást. Hiszen mindannyian megszülettünk egyszer és mindannyian hordozzuk ennek nyomait, ha tisztában vagyunk azzal, mi minden rejlik és mi mindenen kellene változtatnunk, akár rendszer szinten, ebben a különleges időszakba, a gyermekeinknek, unokáinknak már más lehet a tapasztalatuk földi életük első időszakáról.

Bevallom, ez a kedvenc témám, és egyáltalán nem egyszerű téma egy olyan posztkommunista országban, ahol a bábaságot/szülésznőséget mint szakmát kiirtották, és minden a szülész-nőgyógyász orvosok kezében van.

Mi a kettő között a különbség? Jó esetben csak a szülés helyszíne. Mivel a bábák születésházakban, illetve otthon, a szülésznők pedig kórházi körülmények között kísérnek szülést. Ahogy írtam, jó esetben mindkettő, a bába és a szülésznő is, amellett, hogy a szülés folyamatát élettani folyamatnak tekintik, tisztában vannak azzal a ténnyel, hogy ez az élmény mind az anya, mind a baba szemszögéből egész életet meghatározó élmény, és kihat a család egészére.

Míg az orvos, a szülész-nőgyógyász is vészhelyzetre, életmentésre van kiképezve, amely tudás rettentő fontos vészhelyzet esetén, viszont egy egészséges várandósságot követő normális szülésnél valójában nem sok helye lenne. Kis hazánkban sok nyugati példa ellenére mégis a szülész-nőgyógyász orvos kíséri figyelemmel a várandósságot és vezeti le a szülést. Így hát kénytelenek vagyunk abból főzni, amink van, kihozni belőle a legtöbbet és a számunkra legmegfelelőbbet, ahhoz viszont tudnunk kell mi az, ami számunkra a legmegfelelőbb.

Ilyenkor lehet nagy segítség egy dúla, aki hiteles és a legújabb kutatási eredményeket is figyelembe véve tudja tájékoztatni a kismamát és annak családját arról, hogyan is zajlik egy szülés.

Ki is a dúla? Valójában egy laikus segítő, azaz nem szaksegítség, aki a fogantatástól a gyermekágy végéig segítséget tud nyújtani a kismamának/anyának és családjának. A bábai modell szerint fizikai, érzelmi, szellemi támogatást nyújt mindamellett, hogy információkkal látja el a családot. Ha már tudjuk mi az, amit szeretnénk, akkor ki tudjuk választani a megfelelő szaksegítséget is. Ami semmiképp nem az alapján történik, hogy a szomszéd, az unokatestvérünk, a barátnőnk meg volt elégedve vele, sőt az alapján sem, hogy a környék legjobb orvosának tartják. Hiszen mindenkinek nem lehet ugyanaz megfelelő és én abban hiszek, hogy mindenki a saját élménye alapján döntse el, ki számára a legmegfelelőbb segítő, főleg egy olyan fontos élethelyzetben, mint az anyává válás. De továbbmegyek, ha megvan a szimpátia és a biztonságérzet egy orvossal szemben, akkor jöhetnek a „kellemetlen” kérdések a választásaink mentén.

Amennyiben természetes szülést szeretnénk, az egyik legfontosabb kérdés, hogy a praxisában milyen százalékban fordul elő a császármetszés? Hány százaléka ennek a programozott császármetszés és hány százaléka, amelyet vajúdás beindulása után végzett? Mennyire valószínű, hogy jelen tud lenni a vajúdás és a szülés ideje alatt? Milyen gyakran indítja be a vajúdást, milyen módszerrel és hányadik héten? Ezek szerintem az alap kérdések, de rengeteg van még, amit érdemes feltennünk még a várandósság elején, akkor is, ha az orvos elhesseget azzal, hogy korai még a szülésről beszélni. Fontos ezeket az elején tisztázni, hiszen ha nem felelnek meg a válaszai az igényeinknek, érdemes másik szaksegítséget keresni.

A feltenni érdemes kérdések listáját megtalálod Ina May Gaskin: Útmutató a szüléshez című könyvében. És végezetül egy hasonlat, amely nagyon fontos szerintem annak megértésében, hogy miért nem mindegy, ki van jelen a vajúdás és szülés ideje alatt. A fogantatáskor volt-e ott más rajtunk és a párunkon kívül? Nem. A szülés pont ugyanilyen intimitást igényel, éppen ezért érdemes megkeresni azt a segítséget, akivel együtt rezgünk.

Ebben a rovatban a fogantatás lelki részével, a várandósság kihívásaival, a szülésre való felkészüléssel, magával a szüléssel, annak körülményeivel, lelki, szellemi hátterével és a gyermekágyi időszakkal, szoptatással fogunk nyíltan foglalkozni. Tarts velünk, hogy ezt a hanyagolt és sok esetben  tabusított, de annál fontosabb életszakaszt megismerd vagy felelevenítsd magadban e tudást. Hiszen mindannyian megszülettünk egyszer és mindannyian hordozzuk ennek nyomait, ha tisztában vagyunk azzal, mi minden rejlik és mi mindenen kellene változtatnunk, akár rendszer szinten, ebben a különleges időszakba, a gyermekeinknek, unokáinknak már más lehet a tapasztalatuk földi életük első időszakáról.

Azt gondolom, a gyermekvállalásra nincs igazán megfelelő pillanat, bár léteznek elméletek ezzel kapcsolatosan. Az elméletek pedig főként a külső tényezőket érintik. De vajon valós az az elképzelés, hogy csak mi döntnünk a felől, hogy mikor érkezik, hozzánk egy gyermek?

Azért, mert nem tudjuk igazából mi vár ránk. Talán a várandósság, szülés és a baba gondozása, majd a kisgyermek nevelése az az életszakasz, amelyre különösen igaz lehet, hogy a régiségben könnyebb volt a lelki vonzata. Míg az emberek szorosabb közösségekben éltek, volt mintájuk, látták, tapasztalták a családban, szomszédoknál ennek az életszakasznak a kihívásait. Ha valakinek mégis nehezebben ment az ezekkel a kihívásokkal való megküzdés, ott volt a közösség megtartó ereje, aminek segítségével túljutott a nehézségen. Bár most nagyobb jólétben élünk, mégis egy ilyen kiemelkedően fontos életszakaszban magunkra maradunk, nem hiába nevezi ezt az életszakaszt a pszichológia krízisnek, normatív krízisnek. A krízis egy egyensúlyi állapot megbomlását jelöli, a normatív krízis pedig egy fejlődési krízis, melynek eredményeképp kialakul az identitás, jelen esetben az Anya és az Apa, ezáltal pedig a család.

Szóval teher lesz vagy áldott állapot?
Szeretném, ha áldott állapottá válna mindenkinek. Mi kellhet ehhez? Mivel manapság mindenki is ért a várandósság, szülés, szoptatás, babagondozás témájához (is), fontos, hogy ne hagyjuk magunkat ellátni mindenféle jó tanáccsal, gondolattal.

Hasonlóan fontos, hogy honnan informálódunk. Az információ korát éljük, semmi esetre sem ajánlanám a fórumokról való tájékozódást. Helyette inkább beszélgessünk bábákkal, dúlákkal, olvassunk a témába vágó könyveket. A saját magunk és babánk egészségügyi állapotáról az orvosunk tud tájékoztatni. A már szült nők reflexe az, hogy amint megtudják, hogy gyermeket várunk, elmesélik a saját szüléstörténetüket. Hagyjuk meg nekik a saját tapasztalatukat, az az Ő megélésük, nem a miénk. Nyugodtan mondhatjuk, hogy el vagyunk tiltva a szüléstörténetek hallgatásától. Ha mégis szeretnénk ilyeneket olvasni, például Ina May Gaskin könyvei tele vannak szép szüléstörténetekkel, a szép szülésélmények megengedettek. Ha félelmeink támadnak, ami normális ebben a helyzetben, beszélgessünk egy dúlával és/vagy pszichológussal. A szülés folyamatát megkönnyíti, ha tisztában vagyunk a félelmeinkkel, az eredeti családunkhoz való viszonyulásunkkal, a párunkhoz füződő érzelmeinkkel, a saját anyaságunkat illető gondolatokkal.

A várandósság időszaka tele van tiltásokkal, én azt vallom, mindent lehet, ami jólesik. Nyilván az alkohol, drog, dohány nem tartozik ezek közé. Viszont például a mozgás igen, ha sportoltunk várandósság előtt, folytathatjuk, amíg kényelmes, aztán választhatunk valamilyen kismamák részére kitalált mozgásformát, vagy egyből végezhetjük ezeket. Az ételek terén sincs igazából valós tiltás. A testi intimitás, együttlét is kifejezetten ajánlott, ha mindkét fél vágyik rá.
És végül, de nem utolsósorban, hallgassunk az ösztöneinkre!

Ebben a rovatban a fogantatás lelki részével, a várandósság kihívásaival, a szülésre való felkészüléssel, magával a szüléssel, annak körülményeivel, lelki, szellemi hátterével és a gyermekágyi időszakkal, szoptatással fogunk nyíltan foglalkozni. Tarts velünk, hogy ezt a hanyagolt és sok esetben  tabusított, de annál fontosabb életszakaszt megismerd vagy felelevenítsd magadban e tudást. Hiszen mindannyian megszülettünk egyszer és mindannyian hordozzuk ennek nyomait, ha tisztában vagyunk azzal, mi minden rejlik és mi mindenen kellene változtatnunk, akár rendszer szinten, ebben a különleges időszakba, a gyermekeinknek, unokáinknak már más lehet a tapasztalatuk földi életük első időszakáról.

Szerintem mindenki ismeri már azt a tézist, hogy: „az vagy, amit megeszel”. A várandósság idejét és magát a magzatot nézve elég izgalmas ránézni, miből is növekedett a babánk a várandósság alatt. Mit ettünk, míg a gyermekünket a szívünk alatt hordtuk?

Hogy így van-e, nem tudom. Abban viszont biztos vagyok, és a kutatások is azt bizonyítják, hogy a génekben nem csak a kinézetünkre vonatkozó információkat tároljuk. Vagyis mindent, amit az édesanyánk és édesapánk megél, és az ezekre a megélésekre adott testi, lelki válaszaikat mi magunk is hordozzuk, és így vannak ezzel a gyerekeink is. Ha ennél is messzebb megyünk, akkor az a petesejt, amelyből mi magunk lettünk, az már akkor édesanyánk petefészkében volt, amikor Ő a nagymamánk méhében fejlődött, tehát a nagymamánk megéléseit is elraktározzuk. Csodálatosan van ez kitalálva.

De mit kezdjünk mi ezzel? Gyakran tűnődöm el azon, milyen lenne a földön az élet, ha minden egyes emberi lény fogantatása tudatos lenne. Nem arra gondolok, hogy a szülőknek legyen jó munkája, háza és autója, illetve anyagi tartaléka, bár ezek is nagyon fontos tényezők. Hanem arra, hogy tudatosan készüljünk a fogantatásra, lelkileg és biza testileg is, hiszen a tisztító táplálkozás testi folyamata magával hozhat, beindíthat több lelki folyamatot is, de maradnék most kifejezetten a lelki tényezőknél.

Vajon tudjuk-e magunkról, hogy hogyan és miben is vagyunk amikor a babánk megfogan? Milyen mintákat hozunk a szüleinktől a gyermekvállalást, gyermeknevelést illetően, akár anyaként akár apaként? Mi magunk milyen gyermekkort éltünk meg? Feldogoztuk-e az esetleges gyermekkori sérüléseket? Ismerjük-e a párunk gyermekkorát és az esetlegesen megélt sérüléseit? Látjuk-e magunkat és a párunkat szülőként? A baba utáni erős vágy felülírja-e az esetleges nehéz érzéseket magunkkal, a párunkkal, a kapcsolatunkkal kapcsolatban?

Azt gondolom, ezek nagyon izgalmas kérdések.
Azt is gondolom, hogy ha időben kezdünk ezekkel foglalkozni, nagyban megkönnyíthetjük a várandósság időszakát, a szülés folyamatát, és nem utolsó sorban a baba gondozásának időszakát és a gyermeknevelést is. Az életünk ezen csodás időszaka tartogat bőven kihívásokat is, talán nem teljesen mindegy, hogyan vészeljük ezeket át és mi az, amit továbbadunk a gyermekünknek. Hiszen a fogantatás pillanatától már nem csak a saját életünkért vagyunk felelősek, hanem azért a gyermekért is, akinek az életben tartása és az életben való terelgetése ránk lett bízva egy bizonyos ideig.

Saját tapasztalatom az, hogy a várandósság ideje alatt rengeteg minden a felszínre kerül a „családi örökségből”, főleg a női felmenőket illetően. Ebből kifolyólag nemcsak a szülés folyamatát tartom beavatásnak, hanem már a várandósság időszakát is, hiszen a megfoganás pillanatától beindulnak a testi változások és azzal együtt a lelkiek is, ha tudatosak vagyunk rá ha nem.

A gyermekáldás csodálatos lehetőség a valódi önismeretre, anyaként főleg, de apaként is, talán nem mindegy, hogyan élünk vele, ha vágyunk erre a kalandra és meg is adatik.

Ebben a rovatban a fogantatás lelki részével, a várandósság kihívásaival, a szülésre való felkészüléssel, magával a szüléssel, annak körülményeivel, lelki, szellemi hátterével és a gyermekágyi időszakkal, szoptatással fogunk nyíltan foglalkozni. Tarts velünk, hogy ezt a hanyagolt és sok esetben  tabusított, de annál fontosabb életszakaszt megismerd vagy felelevenítsd magadban e tudást. Hiszen mindannyian megszülettünk egyszer és mindannyian hordozzuk ennek nyomait, ha tisztában vagyunk azzal, mi minden rejlik és mi mindenen kellene változtatnunk, akár rendszer szinten, ebben a különleges időszakba, a gyermekeinknek, unokáinknak már más lehet a tapasztalatuk földi életük első időszakáról.

Ha azt a kérdést teszem fel neked, hogy: mi a hozzáállásod a szüléshez? – valószínű tovább lapozol. Tovább lapozol, mert még nem szültél, vagy már rég szültél, vagy férfi vagy, vagy mert azt gondolod téged nem érint.

Olyan világban élünk amelyben nem hiszünk el semmit, csak ha tudományosan is be van bizonyítva, a jó hír az, hogy a perinatális tudományok mára már mindent bebizonyítottak, amit a várandós és szülő nők ösztönösen éreztek ebben a fizikailag, szellemileg és érzelmileg is kiemelt állapotban, időszakban.

Mi lehet akkor a gond? – kérdezhetnéd, a nők ösztönösen érzik, a tudomány bebizonyította, mindenki mindent tud, téma lezárva. Igen ám, csak míg eljutottunk oda, hogy mindez tudományosan is bizonyított legyen, túlságosan is beleavatkoztunk a természet dolgába, megtagadtuk az anyai ösztönöket, eltávolodtunk a természettől és a természetes folyamatokat irányítani kívánjuk mind a mai napig. Félreértés ne essék, nem kívánom elítélni az orvostudomány vívmányait. Kifejezetten szükségesek lehetnek akkor, amikor ez indokolt, de egy egészséges nő, egészséges várandósságot követően, az esetek 80–90%-ában képes természetes úton, komplikációmentesen megszülni gyermekét. Az biztos, hogy testileg általában egészségesen kerül ki az anya és a baba is a szülés folyamatából, de egy család harmonikus és egészséges működéséhez ez nem elég. A szellemi és érzelmi egészség pont ugyanolyan fontos mint a testi egészség.

És akkor újra felteszem a kérdéseimet: Mi az, amit tudsz a saját születésedről? Mit tudsz a természetes szülés folyamatáról? Nagy eséllyel nehezen tudod megválaszolni ezeket a kérdéseket, pedig az első kérdés nagyon is rólad szól. Lehet érdemes elgondolkodnunk azon, miért is ennyire hiányosak ismereteink ezen a téren és vajon hogyan tudnánk ezeket az ismereteket pótolni?

Az a tény, hogy a szülések, 100–150 éve kikerültek az otthonokból, a biztonságot adó közösségekből és beköltöztek az intézmény falai közé, ezáltal egy rajtunk kívülálló folyamattá vált, amire, ha a testünkben is történik, vajmi kevés ráhatásunk van. Miért van kevés ráhatásunk? Mert nem ismerjük a testünk működését, képességeit és igen, az új kutatási eredményekkel sem találkozunk nap mint nap a témában, ezért a felelősséget és az irányítást átadjuk a szakszemélyzetnek.

Azt gondolom, egy gyermek érkezése hatalmas kihívás, nem csupán a szülés része, hanem az utána következő minimum 18 év, ami szorosan összefügg az anyaméhben eltöltött idővel, a születéssel és az első életév élményeivel.

Nem mindegy hát, hogyan történik, éppen ezért nem biztos, hogy a várandósság 9 hónapja elég arra, hogy felkészüljünk akár anyaként, akár apaként vágunk bele a nagy kalandba. A cikksorozat következő részeiben a fogantatással, várandóssággal és szüléssel, születéssel és az utána következő időszakkal fogunk foglalkozni.